Új hozzászólás Aktív témák
-
Igen, a Tungsram ötlete jó! Ellenben ez a modell csak stabil, nem háborús körülmémyek között működik. Ennek a megoldásàt egyik fél sem tette le még az asztalra.
-
csakos1997
tag
A baj hogy ott meg mindig ugyan ott tart a civilizáció mint amikor a csúnya fehéreknek eladták egymást rabszolgának aztán most pedig itt hepciáskodnak ahelyett hogy örülnének hogy kikerültek az ottani örök körforgásból. Ha rajtuk áll a mai napig lapulevéllel töröljük a seggünket és a tűz körül ugrálunk mint a majmok.
-
fairi
őstag
Segélyezéssel ezen nem javítunk.
Ruhasegélyek megszüntetik a helyi textilipart. Videokon lehet látni nyugatiak levetett ruhái hordják és nem a helyi hagyományos ruhákat. Azok eltűnnek.
Élelmiszersegély meg kormányokat támogatja úgy hogy nem kell kooperációra és támogatásra költeniük. Összes ilyen projektet nyugati NGO intéznek, akiket még megfejli is lehet. Éhezés sokszor fegyver is, adott törzs tagjai szenvednek és többi lakos nem is segítene rajtuk. Etiópia pl jó példa erre jelenleg.Segélyezés nyugatnak is jó, mert ezzel gyakorlatilag továbbra is gyarmat maradt Afrika. Idillbe most Kína belerondít, így franciák nem csoda rossz kedvűek lettek.
-
fairi
őstag
"A beltéri növénytermesztés a legjárhatóbb út"
Igaznak valszeg igaz, de Afrika gondjai ennél súlyosabbak. Éhezés főleg polgárháborús instabil réfióiban van. Még ha le is termeled az élelmiszert emberekhez eljuttatni már nehezebb. Kb minden hadúrat le kell fizetned, minden önjelölt miliciának tejelned kell.
-
<Adamsky>
nagyúr
válasz
Elektrosokk #1 üzenetére
Azért ne csak neki, hanem - ha ez tényleg igaz, ami a cikkben van, akkor - a Tungsram-nak is!
-
Elektrosokk
veterán
Elon
Új hozzászólás Aktív témák
- Bomba ár! HP EliteBook 820 G2 - i5-5GEN I 8GB I 256GB SSD I 12,5" FHD I Cam I W10 I Garancia!
- AKCIÓ! Csere-Beszámítás! Manli RTX 3070Ti 8GB GDDR6X Videokártya!
- KÖZEL FÉLÁR! Apple Magic Keyboard, Mouse, Trackpad, Pencil, Smart Magic Keyboard Folio, Watch szíjak
- 124 - Lenovo Yoga Pro 7 (14IMH9) - Intel Core Ultra 9 185H, RTX 4060 (48 hónap garancia!) (ELKELT)
- Azonnali készpénzes félkonfig / félgép felvásárlás személyesen / csomagküldéssel korrekt áron
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest