Hirdetés
Aktív témák
-
BigBear
senior tag
Na, újraindítás óta látszólag oké. Kicsit lassú, de az eddigi legjobban összeszedett program azok közül amiket próbáltam.
-
BigBear
senior tag
Sziasztok
Egy kis segítséget kérnék, hátha ti már találkoztatok olyan programmal, amire szükségem lenne.
Már majd egy éve használom ezt a kis telefont és szeretem is az android rendszerrel együtt, de sajnos van azért pár dolog, ami az őrületbe kerget néha.
Szóval amire szükségem lenn, az egy normális, gyors, egyszerű híváslista alkalmazás. Jöhet tárcsázó is, meg telefonkönyv is persze. Mert sajnos amivel eddig találkoztam, az egyik sem volt képes megközelíteni sem a régi egyszerű nem okos telefonomnál megszokott listázást. (Egyébként egy G600 volt.) Az elvárásom mindössze annyi lenne, hogy egyrészt kezelje az összes hívásomat (tehát ne csak 1 hónap, vagy x hívásig visszamenőleg), lehetőleg név szerint rendezve, ezen belül pedig időrendben. Azaz a név látszódjon, csoportosítva, idő szerint (mikor történt a hívás) lehetőleg látszódjon az időpont is a név mellett, valamint a hívások száma. A néven belül pedig meg lehessen tekinteni az összes adott számra ment hívást.
Ha ezt egy átlagos gagyi telefon tudja, akkor a droidra miért ilyen nehéz ezt megoldani vajon? Vagy csak én keresgéltem rossz helyen? (Phonebook 2, acontact, acontacts, dialer one, Call log manager pro, Youlu address book meg még pár másik kipróbálva, de egyik sem volt az igazi. Ha össze lehetne gyúrni, a Call log manager pro-t meg a dialer one-t...)Update: a Go Contacts sem vált be sajna...
Aktív témák
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Sorozatok
- Miskolc és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen routert?
- Vicces képek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Milyen notebookot vegyek?
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy S22 Plus / 8/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L460 - i5-6GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I Cam I W10 I Garancia!
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 Pro 128GB Pacific Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2919
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14400F 32/64GB RAM RTX 5060 Ti 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- LG 39GS95UE - 39" Ívelt OLED / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest