Új hozzászólás Aktív témák
-
Petykemano
veterán
válasz
Sweet Lou 6 #4505 üzenetére
A surface-nek eddig sem sikerült még sem hardveres, sem szoftveres, sem kombinált előnyre szert tenni azokhoz a megoldásokhoz képest, amit a HP vagy a Dell össze tud rakni. Nagyjából abból építkeztek, ami a piacon elérhető bárki számára. És ugyanezekből a bárki számára elérhető lego elemekből bárki készíthetett akár linux alapú eszközt is, ami versenyképes tudott lenni a MS által készített eszközzel.
Sem a hardver nem volt egyedi (jobb), sem pedig a szoftver nem volt felkészítve semmilyen hardveres egyediségből való előny kovácsolására.
Kivéve persze az xboxot, ahol a hardver is egyedi és a szoftver is rá van szabva.Ha a MS csak addig merészkedik el, hogy összelegózzon valamit Arm alapon, amit szintén bárki megtehet, vagy megrendelhet a Qualcommtól, akkor azzal nem igazán lehet bezárkózni.
Amire én gondolok az az, hogy ha a MS tervez egy olyan lapkát, mint az M1, ami egyrészről egyedi és lényegesen gyorsabb, mint a piacon elérhető többi Arm CPU, és még tele is van pakolva dedikált hardverelemmel, és erre rászabják a szoftvert, akkor pont ilyet elég nehéz lenne bárki másnak a polcról leemelni.
De abban igazad van, hogy a MS általában a szabványosítás pártján szokott állni. Tehát ha elő is fordulna, hogy a MS tervez egy olyan lapkát magának, mint az M1, és a Surface termékcsaládot ezzel látja el, még akkor is valószínű, hogy ez nem fog bezárkózást eredményezni, hanem egy olyan szabvány lesz, amit átad a többi gyártónak:
van egy szoftverünk, ami így és ilyen hardverelemekkel kompatibilis, ha jót akarsz, követed, és az olcsóbb, alacsonyabb marzsú termékkategóriákat kiszolgálhatod.
Új hozzászólás Aktív témák
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Óra topik
- Tudományos Pandémia Klub
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Rágyúr a macOS-re a 3DMark
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...
- Eladó konfig! Ryzen 7 7800X3D 2TB SSD 64GB DDR5 RX9070XT 16GB!
- Új, makulátlan állapotú Samsung Galaxy Buds FE, fehér, fél év garancia
- Új, makulátlan állapotú Samsung Galaxy Watch7 44mm ezüst, 2 év garancia
- Új, makulátlan állapotú Samsung Z Fold 6 256GB Tengerészkék, független, 2 év garancia
- Használt TP-Link Deco M4 - AC1200 Router (Mesh-ként is használható)
- Samsung Galaxy A22 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 14 Pro Max / 256 GB / 88% akkumulátor / 1év Garanciával / Gyári Független
- Azonnali készpénzes nVidia RTX 3000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen / csomagküldéssel
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C/A Universal Dock G2 docking station (5TW13AA) (DisplayLink)
- AKCIÓ! PC Specialist Recoil VIII 17 notebook - i9 14900HX 16GB RAM 2TB SSD RTX 4060 8GB WIN11
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest