Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
hahakocka #25 üzenetére
Én a kalandozós single player irányból jövök. King's Bounty (az 1990-es), majd HoMM 1, HoMM 2, HoMM 3 - ez egy elég szép fejlődési ív volt, mindegyik játék jelentősen ugrott előre bizonyos aspektusokban, míg a light stratégiai jelleg megmaradt, a mikromenedzsment lehetőségével, de annak kényszere nélkül. A 4-es érdekes volt, de jelentős irányváltás volt a korábbiakhoz képest, és utólag elővéve ott kezdődött a "muszáj vele szöszmötölni" vonal. Az 5-6-7 pedig mind próbálja a 3-ast újraimplementálni úgy, hogy közben a kor igényeinek megfelel, de én nem érzem, hogy nagyon sikeresek lettek volna benne. A fő gondom pedig az velük, ahogy írtam is, hogy baromi lassú a játékmenet, különösen a harc, az egyszerű szituációkban sem lehet hasítani.
Silence of Sirent megnézem, köszi.
-
hahakocka
őstag
SOC kampány nehéz normalon is de nagy élvezet volt számomra, s jó a storyja mint a H4 nél volt kampány is szuper. H6 ra hajaz picit a SOC kampánya mert megismerjük a népel eredetét felemelkedését s egymásba is gabalyodnak sok ok miatt. H4 be is voltak ilyesmik az új világon Enrothból portálon ott át mentek Aexothba. Silence of the Sirent is tudom ajánlani ha a scifi téma nem riaszt el H3 as fanoknak nem hiába tetszik! Nap éjjel váltakozások vannak meg lesznek olyan bolygók ahol nem 4 rész egy nap hanem 5-6-7 pl.A nap itt a 'hét'. S vannak éjjel erősebb, vagy nappal erősebb lények de ezt jelzi részben. Hot seat már van benne majd lesz online mód is. De mi távoli hot seatet toltunk eddig. 4 nép van már nyáron jön az 5. kb. 2 kampány van már. Magyar feliratos mert ezt is lefordítottam Steamre hivatalosan.
-
hahakocka
őstag
Heroes 3-ra is hajaz azért pár egység, a térkép a csatatér fajtája stb. Akkor te nem kedvelted a H5-6-7 mechanikákat? Nekem bejöttek amikor azokkal is versenyeztünk szerveztünk mindig izgalmas végcsaták voltak sokszor 30-40 percesek! =H5 5.5 mod, H6, H7, SOC versenyek voltak) H7 hez van 2 féle mod is amiket lefordítottunk bár azóta patchek voltak nem frissült talán. H5.5 mod is magyar lett ketten oldottuk meg. Egyik H7 mod 13 másik 12 néppel. A 12 népes tiszta H3 pl mocsaras vár, dzsungellel. Havas vár is jó bár ott egy picit vannak változtatások nem Tower. Inferno visszatért. Sanctuary is H6ból és Conflux is H3 ból. A 13 népes az Warhammer meg Smite game modellekkel van tele sokszor meg anime dolgok de az se rossz ott van egy H3 féle mutánsos Forge utánzat patkányokkal, óriásskorpióval, ogre mutánssal stb
-
hahakocka
őstag
válasz
Heroes fan #23 üzenetére
Mármint rendszermemóriát? 8-16gb nem többet az tuti. Vramból szerintem 6-8 bőven elég mivel a Geforce GTX 1660Ti is 6gb os és highon megy azzal állítólag. Akinek már zárt bétája van mesélte. AMD nél ez kb egy RX 580-590 kategória.
-
hahakocka
őstag
Nem tudom a cikkírók hol látták ezt, de több interjúban elmondták a készítők főleg a Heroes 3 és 5 dominál (Egy kis H2 vel a nagyon differenciált népek miatt) de van bőven Heroes 6-7 jellemző is amúgy. Már arénáztam s akik ismerik a H5-6-7 et szerintem picit előnybe lesznek. Lény skillek miatt pl vagy faji skillek vagy az hogy az 1-2. szintű lények is jó skilleket kaptak és fontosak itt H3 ba alig alig végjátékban, sokkal többféle és mind hasznos varázslat. Heroes 4 ből csak a alkasztokat vették át hogy a hős egy bizonyos fejlődés után kombók után kaphat pl Harci mágus titulust s egy hatást mellé. Amúgy még a King's Bounty 2008 as remake-et említették ihlető forrásnak s tényleg amúgy az is! Magyarítás igen lesz egy ismerősöm csinálja szuper lesz szerintem mert hivatalos fordító a munkája! A gépigény alacsony 9 éves GTX 1660TI vel megy szépen highon ismerősöknél! Amúgy lesz benne Faction Laws egy birodalom fejlesztő képességfa meg faji skilleket lehet vele gazdaságot stb S fejleszthető artifaktok és varázslatok is vannak nyersikért.
-
Heroes fan
őstag
Gépigénye?
-
Sonja
nagyúr
Open Playtest: Arena mode! - Lehet jelentkezni!
-
Heroes fan
őstag
Akkor nézd a végigjátszásomat a halál mentésemmel. XDXD
-
Én odáig el sem jutottam vele. Egy pályát bírtam végig, annyira sok munkát kell beleölni annyira kevés eredménybe, hogy nem kínlódtam vele tovább. Ha szeretném ezt a folyamatosan szöszmötölős stílust, akkor inkább háborús stratégiákkal játszanék - a HoMM1-3-ban pont az az egyik fő érték, hogy míg bonyolult helyzetekre össze lehet sok idő alatt rakni remek megoldásokat, az egyszerű helyzeteken villámsebesen át lehet suhanni. Remélem, az Olden Era is fogja ezt tudni.
-
Heroes fan
őstag
Biztos, semmi infó róla.
-
Bad Pritt
félisten
válasz
Heroes fan #13 üzenetére
Ez a része lesz.
-
Jónak ígérkezik , már várom .
-
szildavid90
aktív tag
Tabletre is jó lenne szerintem.
-
A játékmenethez a 2., 3., és a 4. részből vesznek át elemeket, láthatóan 5-90-5 arányban
De nem baj, ha csinálnak egy játékot, ami a 3-as részre hajaz, jól fog kinézni, és lesznek benne normális kampányok (ezt pl. vehetik át a 2-es meg a 4-es részből), valamint nem lesz olyan lélekölően lassú, mint a 6-os meg a 7-es, ill. a Songs of Conquest, azzal én már happy leszek.
-
Daelion
őstag
Tetszik, hogy visszamentek erre a festett/rajzolt stílusra.
Nekem igazából Heroes 3-4 óta nem nagyon jött be egyik rész sem de ez eddig bejön.'teljesen el tudnám képzelni mobilon is
'
-
Bad Pritt
félisten
válasz
Heroes fan #4 üzenetére
De lesz.
-
Viktor77
titán
válasz
Heroes fan #4 üzenetére
Mint pl. a Heroes PS2-re?
-
wjbhbdux
veterán
Steamen lehet jelentkezni a holnap induló PVP tesztre.
-
Heroes fan
őstag
Ez a sorozat soha nem lesz konzolra.
-
Juhaszatti
addikt
Oké, ez egyre jobban néz ki. Minél többet látok belőle, annál kíváncsibb vagyok.
-
Akit érdekel, a játék, hivatalos magyar fordítást is kapni fog: https://magyaritasok.hu/hirek/5538/lesz-heroes-magyaritas
-
Felesbandi
senior tag
Full jonak nez ki. Remelem konzolokra is megjelenik majd, esti kanapen relaxalos jateknak pont jo lenne.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
ph Ha minden a tervek szerint alakul a második negyedévben megkapjuk a korai kiadást PC-re.
- Apple Watch Nike S6 44mm Space Gray LTE, ajándék új szíjakkal, üvegfóliával és ütésálló tokkal!
- BenQ MW523 3D DLP Projektor, 3000 ANSI lumen, 143 óra üzemidő + 2db 3D szemüveg + Ingyen posta
- 16" macbook pro m1pro.
- (új, bontatlan) Kingston 8GB DDR4 3200Mhz CL22 (Foxpost:+1400Ft)
- Új állapotú ASUS TUF Gaming A15 FA507NU - Ryzen 5 7535HS, 15.6FULL HD 144Hz, 1TB SSD, 32GB
- MSI CreatorPro Z16P RTX A5500 TOUCH! - A világ legerősebb RTX A-s tervezőgépe (vapor chamberrel)
- Acer Nitro 5 AN515 - 15,6"FHD IPS 144Hz - i5-11400H - 16GB - 512GB SSD+1TB HDD - RTX 3050 - Win11
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad P50 - i7-HQ I 16GB I 256SSD I Nvidia I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gari!
- AKCIÓ! ASUS MAXIMUS VIII HERO Z170 chipset alaplap garanciával hibátlan működéssel
- MacBook felvásárlás!! Macbook, Macbook Air, Macbook Pro
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest