Hirdetés

2017. szeptember 22., péntek

Útvonal

Fórumok  »  Egyéb  »  Playmate 2007

Hozzászólások

(#1) gabberthehun


gabberthehun
(lelkes újonc)

METZKER VIKTÓRIA

"Az igazi szőkeség egyes hírek szerint már a verseny előtt azt terjesztette, hogy ő lesz a győztes, és mint most kiderült, nem alaptalanul.

Az amerikai Playboyhoz szokott Andy Vajna elnöklésével vezetett zsűrivel pedig egészen biztossá vált, hogy ő szerepel majd a lap októberi címlapján, amelyet a Madách Színházban megtartott gálán mutatott be a lap főszerkesztője, Radnai Péter.

"Azért választottuk Vikit, mert szerintünk ő képviseli leginkább azt a playboyos sztenderdet, amit az emberek elvárnak. Az amerikai Playboyban is ilyen lányok szerepelnek. Egyébként én hivatalból megkapom az összes Playboyt, és bátran kijelenthetem, hogy bármelyikben megjelenhetne a 12 lány mindegyike. Büszkék vagyunk rájuk" - mondta a főszerkesztő, Radnai Péter.

Vikiről annyit sikerült megtudnia a Blikknek, hogy jelenleg modellkedéssel foglalkozik, de emellett a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanul, bár most épp halaszt. Talán a legújabb hobbija miatt, a playmate-győztes ugyanis minden idejét a lemezjátszók mögött tölti. A modellkedés mellett azt tervezi, hogy dj.-ként is szeretne némi pénzt keresni."

Nem rossz nem rossz :)

(#2) brownus válasza gabberthehun (#1) üzenetére


brownus
(PH! kedvence)

olyan egyformák ezek a lányok.... szőke haj, szilikon csöcs, 1séma smink, ő akár dundika is lehetne, broáf

ja, erre külön topik, mi a f@sznak?? ott a legszebb nők topik, az is tele van ilyen nőkkel...

(#3) gabberthehun válasza brownus (#2) üzenetére


gabberthehun
(lelkes újonc)

Egyformának egyformák, ugyanis van egy séma aminek meg kell felelni, ha valamire akarod vinni sajnos ez van, de attól még ami szép az szép.

Azért kell erre külön topic mert ez nem feltétlenül 1 képről szól, hanem az egész versenyről és minden ami vele jár :)

(#4) brownus válasza gabberthehun (#3) üzenetére


brownus
(PH! kedvence)

ok:) nyert itt már egyáltalán barna hajú és szemű lány?

(#5) fokukac válasza gabberthehun (#3) üzenetére


fokukac
(PH! nagyúr)

sok műanyag ribanc.

(mióta megtaláltam a Met-Art és a Femjoy c. publikációkat, abszolút hidegen hagy a pléhboj.)

Pleased to meet you - hope you guess my name

(#6) livi34 válasza brownus (#4) üzenetére


livi34
(újonc)

Nusika alias Dundika alias Hornyák Hajnalka.

(#7) gabberthehun válasza brownus (#4) üzenetére


gabberthehun
(lelkes újonc)

Biztos nyert de egy ideje már szőkékre van igény, a média ugyanis ezt diktálja :)
Elég régóta így van, elég csak ha Maryln Monroe-ra gondolsz :)

(#8) szatocs válasza fokukac (#5) üzenetére


szatocs
(PH! addikt)

Ennyi nekem is a véleményem:) Nincs szép ezekben. Ilyenre akárkit megcsinálnak.

=== Szatocs ===

(#9) Kicker válasza gabberthehun (#1) üzenetére


Kicker
(őstag)

talán a csajod?!

Arról ismerik futball körökben, hogy egyik meccsén kettőt bólintott, egy gólt és egy nézőt.... muhaha

(#10) livi34 válasza Kicker (#9) üzenetére


livi34
(újonc)

Meglepődnél mennyien szeretnének ilyen barátnőt:)

(#11) Viktor0610 válasza gabberthehun (#1) üzenetére


Viktor0610
(Jómunkásember)

"Az igazi szőkeség egyes hírek szerint már a verseny előtt azt terjesztette, hogy ő lesz a győztes, és mint most kiderült, nem alaptalanul."

Vajon, miért? :U Csak nem "biztosította" be magát v.hogyan? :))

[sᴢᴇʀᴋᴇsᴢᴛᴠᴇ]

(#12) gabberthehun válasza Kicker (#9) üzenetére


gabberthehun
(lelkes újonc)

Nem, de nem nagyon tiltakoznék ellene :)

Viktor0610 : Sötét ez a világ sajnos semmiben nem lehetünk elég biztosak :)

(#13) livi34 válasza Viktor0610 (#11) üzenetére


livi34
(újonc)

Nem hiszem, hogy ez történt volna, de lehet én vagyok naiv :)

(#14) dragonfx válasza Viktor0610 (#11) üzenetére


dragonfx
(PH! nagyúr)

Ebbena szakmában ez elengedhetetlen szerintem, amx. egyesek vállalják másikak csak utalnak 3.akak meg egyenesen tagadják, de ettől az igazság szerintem ua marad....Szerintem amugy Dundika szebb ennéla csajnál, de ettől függően tuti őt is páran megrántották hogy oda került ahova....erre a csajra elég gárnézni és látszik hogy jól dolgozika szájával...szóval kb. ennyi.Mindne playboy girl szinte detto ugyanzugy néz ki max.a feje más de azt is próbálják tényleg egy sémához kialakítani.

Ettől függően jöhetne hozzám lakni egy 2 hétre....de tovább nem kéne...Kell nekem az hogy el kelljen adnom érte a kocsim?...nagyon nem.

"Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az valószínűleg nem is igaz"--Logout 2014

(#15) kreestuff válasza brownus (#4) üzenetére


kreestuff
(lelkes újonc)

Bódi Sylvi. És neki még a melle se mű:)

Quake 3 forever!

(#16) brownus válasza livi34 (#10) üzenetére


brownus
(PH! kedvence)

semmi....

(#17) szatocs válasza kreestuff (#15) üzenetére


szatocs
(PH! addikt)

Ő viszont egy igazi nyuszi is:) Ahogy a szája áll:D Lehet, hogy nem hiába lett playboy nyuszi is:)

=== Szatocs ===

(#18) Ndruu válasza fokukac (#5) üzenetére


Ndruu
(MODERÁTOR)

azaz:K igazad van...

...meg még a Hegre-Art is...:)

Harrrr!!!!

(#19) gabberthehun


gabberthehun
(lelkes újonc)

Hát ha az arca más az már elég szerintem :)
A testnél meg megvan az ideál, S alak szilikon mell :)

Hozzám 3 hétre is jöhetne :)

(#20) livi34 válasza kreestuff (#15) üzenetére


livi34
(újonc)

Pedig én azt hittem, hogy neki is szilikon van betéve. Nekem csak az nem tetszik hogy sejpít, de lehet ez másoknak sexi is.

(#21) L|zsidoboz válasza livi34 (#20) üzenetére


L|zsidoboz
(őstag)

Ez mondjuk egy fotómodellnél nem nagy hátrány sztem. :DDD

♥♣♠♦ Good to be good, but better to be lucky. ♦♠♣♥

(#22) gabberthehun válasza L|zsidoboz (#21) üzenetére


gabberthehun
(lelkes újonc)

Hát, hogy mije szilikon mindenki döntse el maga:
[Szösszenet Videó]

(#23) livi34 válasza L|zsidoboz (#21) üzenetére


livi34
(újonc)

Igen ez igaz :)

(#24) Móci


Móci
(PH! addikt)

Nekem valahogy nem jön be ez a nő. Olyan mű az egész, s tejipari segédmunkásra hajaz szerintem a fejszerkezete.
Az olyan lányt értékelem én igazán, aki smink meg minden vacak nélkül is szép, nem kell egy estére egy fél mázsa anyagot rávágni, hogy jó legyen a feje.

Monnyon le! :D

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#25) gabberthehun válasza Móci (#24) üzenetére


gabberthehun
(lelkes újonc)

Lehet, hogy ő is szép smink nélkül, ilyen képet nem találtam sajna róla :(

(#26) Kicker válasza livi34 (#10) üzenetére


Kicker
(őstag)

mesélj még valamit livike... ;]

Arról ismerik futball körökben, hogy egyik meccsén kettőt bólintott, egy gólt és egy nézőt.... muhaha

(#27) livi34 válasza Kicker (#26) üzenetére


livi34
(újonc)

Mit meséljek? :D

(#28) Móci válasza gabberthehun (#25) üzenetére


Móci
(PH! addikt)

Lehet nem is fogsz. Bár ki tudja, csodák mindig vannak. :D

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#29) L|zsidoboz


L|zsidoboz
(őstag)

Amúgy a nyertes hölgy DJ Junior barátnője?

♥♣♠♦ Good to be good, but better to be lucky. ♦♠♣♥

(#30) gabberthehun válasza L|zsidoboz (#29) üzenetére


gabberthehun
(lelkes újonc)

Igen ő a szerencsés :)

(#31) livi34 válasza L|zsidoboz (#29) üzenetére


livi34
(újonc)

Ezt nem is tudtam, DJ Juniorné :)

(#32) csokislili


csokislili
(újonc)

ezt a nénit én is meg.....nám, pedig nincsenek lezbi hajlamaim...egyszerűen tökéletes minden pasi álma...nemtudom hogyan lehet valaki ennyire hibátlan,,, :(((

(#33) Janoska26


Janoska26
(PH! addikt)

nem rossz kisjány, mondhatnám olyan tipikus Playboy sablon, szőke, cicis, ahogy azt kell :C

(#34) snecy


snecy
(senior tag)

Tudom nem feltétlenül a topik témájához tartozik, de nekem az a nő tetszik amelyik a CoolTV-s Aktmodell c. műsort megnyerte, és vele együtt egy FHM-fotózást.

Manapság egyre több informatikusnak van nemi élete. Hígul a szakma ;o)))

(#35) csokislili


csokislili
(újonc)

de kiváncsi leszek mikor jönnek elő a titkolt múlt meg az igazi balhéi...

(#36) Janoska26 válasza csokislili (#35) üzenetére


Janoska26
(PH! addikt)

máris aszongyák, hogy ott kurv@lkodott dubajban dundikával :DD ami persze rohadtul nem érdekel, ha azt csinálta az Ő dolga legalább edzésben van rendesen, mindenki abból él amiből tud :DD

(#37) Jégkokó válasza csokislili (#32) üzenetére


Jégkokó
(PH! kedvence)

Hát a kiló vakolat meg a photo shop nagyon sokat számít ám manapság.

A főnök tekintete mindig nyílt és őszinte. Vagyis egyik szeméből a nyilt gonoszság a másikból az őszinte rosszindulat sugárzik.

Útvonal

Fórumok  »  Egyéb  »  Playmate 2007
Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.