Hirdetés
Felsorakoznak a résztvevők
A töményebb elméleti rész után valószínűleg már sokakat érdekel, hogy a gyakorlatban mennyit számítanak az egyes mikroarchitektúrák eltérései, újításai. Ennek kiderítésére azonos magszám és órajel mellett hasonlítottuk össze a résztvevő processzorokat. A meccsbe így végül összesen hat mikroarchitektúra került be: Nehalem (Lynnfield), Sandy Bridge, Ivy Bridge, Haswell, Broadwell, Skylake.
Hat különféle processzor, hat különböző mikroarchitektúra [+]
A hat tesztelt Intel processzor listája a következőképpen alakult: Core i7-870, Core i7-2600K, Core i7-3770K, Core i7-4770K, Core i7-5775C, Core i7-6700K. A felsorolt modellek kivétel nélkül négy maggal rendelkeznek, illetve támogatják a Hyper-Threading technológiát, valamint integrált PCI Express kontrollerrel is felvértezték őket. A hat darab CPU-ból öt esetében a gyorsítótárak mérete is megegyezik, az egyetlen kivételt a Broadwell-alapú Core i7-5775C jelenti, melynek L3 cache mérete 8 MB helyett csupán 6 MB, ugyanakkor jókora kompenzáció gyanánt ott a lassabb, ugyanakkor sokkal nagyobb, 128 MB-os eDRAM. Ezzel a Core i7-5775C-t, illetve annak eredményeit bizonyos esetekben érdemes fenntartással kezelni, ugyanis ahol kapóra jön a hatalmas eDRAM, ott bizony a mikroarchitektúrától független előnyre tehet szert a Broadwell, de más piacon lévő opció híján ezzel kellett beérnünk.
CPU megnevezése | Core i7-870 | Core i7-2600K | Core i7-3770K | Core i7-4770K | Core i7-5775C | Core i7-6700K |
Kódnév | Lynnfield | Sandy Bridge-DT | Ivy Bridge-DT | Haswell-DT | Broadwell-H | Skylake-S |
---|---|---|---|---|---|---|
Mikorarchitektúra | Nehalem | Sandy Bridge | Ivy Bridge | Haswell | Broadwell | Skylake |
Tokozás | LGA1156 | LGA1155 | LGA1150 | LGA1151 | ||
Gyártástechnológia | 45 nm HKMG | 32 nm HKMG | 22 nm Tri-Gate | 14 nm Tri-Gate | ||
Stepping | B1 | D2 | E1/L1 | C0 | E0/G0 | R0 |
Beállított magórajel | ~3000 MHz | |||||
Beállított szorzó és BCLK | 22 x 136 MHz | 30 x 100 MHz | ||||
NB/IMC(/L3) órajele | 2448 MHz | 3000 MHz | ||||
L1 cache / mag | 32 kB adat (8 utas) és 32 kB utasítás (4 utas) |
32 kB adat (8 utas) és 32 kB utasítás (8 utas) |
||||
L2 cache / mag | 256 kB (8 utas) | 256 kB (4 utas) | ||||
L3 cache | 8 MB (16 utas) | 6 MB (12 utas) | 8 MB (16 utas) | |||
Utasításkészletek | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2 |
MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2, SSE4A, AES, AVX | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2, SSE4A, AES, AVX, AVX2, FMA3, TSX* |
|||
Rendszerbusz | 2,5 GT/s QPI | 5 GT/s DMI | 8 GT/s DMI | |||
Leggyorsabb támogatott RAM | DDR3-1333 MHz (Dual Channel) | DDR3-1600 MHz (Dual Channel) | DDR3L-1600 (DC) DDR4-2133 (DC) |
|||
*A TSX támogatását az Intel a Haswell processzorokban végül letiltotta. |
Intel Core i7-870, Core i7-2600K, Core i7-3770K, Core i7-4770K, Core i7-5775C, Core i7-6700K [+]
Az egyes processzorok órajelét egységesen 3000 MHz-re, azaz 3 GHz-re próbáltuk belőni, ami csak a Core i7-870 esetében igényelt egy minimális tuningot. Ez a modell még alacsonyabb szorzót, illetve 133 MHz-es BCLK-t alkalmaz, melyet végül 136 MHz-re emelve értük el a kívánt célértéket.
LGA1156-os tesztplatform | Intel Core i7-870 2,93 GHz (~3000 MHz-en járatva) MSI P55-GD80 (P55 chipset, BIOS: V1.12) 2 x 4 GB Kingston HyperX Predator DDR3-2400 memória DDR3-1333 beállítás, 9-9-9-24 CR1 időzítések |
---|---|
LGA1155-ös tesztplatform | Intel Core i7-2600K 3,4 GHz (~3000 MHz-en járatva) Intel Core i7-3770K 3,5 GHz (~3000 MHz-en járatva) ASRock H77M-ITX (H77 chipset, BIOS: P1.90) 2 x 4 GB Kingston HyperX Predator DDR3-2400 memória DDR3-1333 beállítás, 9-9-9-24 CR1 időzítések |
LGA1150-es tesztplatform | Intel Core i7-4770K 3,5 GHz (~3000 MHz-en járatva) Intel Core i7-5775C 3,3 GHz (~3000 MHz-en járatva) ASRock Z97 Extreme6 (Z97 chipset, BIOS: P2.40) 2 x 4 GB Kingston HyperX Predator DDR3-2400 memória DDR3-1333 beállítás, 9-9-9-24 CR1 időzítések |
LGA1151-es tesztplatform | Intel Core i7-6700K 4,0 GHz (~3000 MHz-en járatva) Asus Z170-P D3 (Z170 chipset, BIOS: 0407) 2 x 4 GB Kingston HyperX Predator DDR3-2400 memória DDR3-1333 beállítás, 9-9-9-24 CR1 időzítések |
Videokártya | NVIDIA GeForce GTX 980 Ti – GeForce driver 358.50 |
Háttértárak | Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (SATA 6 Gbps) Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache) |
Tápegység | Seasonic Platinum Fanless 520 – 520 watt |
Monitor | Acer B326HUL (32") |
Operációs rendszer |
Windows 8 Pro 64 bit |
A még kiegyenlítettebb környezet érdekében a memóriákat is próbáltuk egységesen beállítani. Ebben az esetben a DDR3-1333 volt a cél, amit végül mind a hat processzor esetében sikerült elérni, igaz a Skylake, azaz az i7-6700K-nál ehhez egy DDR3-a modulokat kezelő LGA1151-es alaplapra volt szükségünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!