HAF Stacker 915R
A HAF Stacker kisebbik része külön megnevezést is kapott, HAF Stacker 915R-nek hívják. Stílusában illeszkedik a nagyobb modulhoz, szintén rácsos, de értelemszerűen alacsonyabb homlokzatán mindössze egyetlen 5,25 hüvelykes meghajtóhely van. Ismerős lehet a fölötte lévő, jelen esetben csatlakozók nélküli panel, pontosan ilyenen ülnek a nagyobb házrész előlapi USB aljzatai és bekapcsológombja, sőt igény szerint ez a panel ide felülre is áthelyezhető, vezetékei lazán le fognak érni rendeltetési helyükre, az alaplaphoz.
A felső rész oldallapjaira hatalmas szellőzőnyílásokat vágtak, melyekbe három 120 vagy két 140 milliméteres ventilátor szerelhető. Sőt a 235 milliméter széles házban elég hely van ahhoz is, hogy a felső részbe két 360 vagy 280 milliméteres, vízhűtés-radiátort tegyünk, akár mindkét oldalukon ventilátorokkal ellátva (push-pull rendszerben). Ahogy illik, ezekbe a szellőzőnyílásokba is porszűrőt tettek.
Belül, az előlapi 5,25 hüvelykes alatt még három 3,5 hüvelykes meghajtóhelyet találunk, pontosan olyan keretben, mint amilyenből kettőt kaptunk az alsó részhez. Ha pedig mindent kiszerelünk a felső részből, akkor több mint 550 mm mély, 220 mm széles és közel 240 mm milliméter magas teret nyitunk meg, amibe akár a három 140 milliméteres ventilátorral ellátott vízhűtés-radiátorok is beférnek, persze ezek rögzítéséhez egyedi tartórendszert kell készítenünk. A Cooler Master valószínűleg azért nem kínál ilyen tartót, mert nincs ekkora gyári vízhűtése.
Ha maradunk a léghűtésnél, akkor az oldalsó ventilátorhelyeken túl kapunk még előre egy szellőztetőt 92 milliméteres ventilátor formájában. A megfelelő kábelek négy kisebb, fedetlen és egy jó nagy, fedett nyíláson keresztül távozhatnak, a tetőrész pedig a könnyebb szerelés érdekében szinte teljesen nyitott, csak középen van benne merevítő.
Nem csak hűtést vagy merevlemezeket, hanem Mini-ITX alaplapra épülő teljes számítógépkonfigurációt is tehetünk a HAF Stacker 915R-be. Az alaplap a kisebb házrész hátuljában, vízszintesen fekszik, fölé kerül a klasszikus, ATX táp és grafikus kártyának is van hely bőséggel. Mint korábban említettük, a külön kapható HAF Stacker 915F külsőleg azonos a 915R-rel, de abban elöl, a 3,5 hüvelykes állások helyén van a táp, így az alaplapra akár 170 mm magas hűtőt szerelhetünk. Ráadásul a HAF Stacker 915F-nek saját előlapi kezelőpanelje is van.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!