Hirdetés

Moduláris Cooler Master HAF Stacker óriásház

Hirdetés

A HAF Stacker koncepciója

Idestova már tíz éve, hogy a Cooler Master elkápráztatott minket első Stacker házával. Most, több éves pihenő után újra megjelent ez a név az elsősorban házairól és hűtőiről ismert márka kínálatában, párosítva a HAF betűszóval, ami a High Air Flow, vagyis nagy légszállítás kifejezés rövidítése. Láttunk már korábban is komoly Cooler Master HAF házakat, de a HAF Stackerhez foghatót még nem. Legnagyobb különlegessége, hogy moduláris, több komponense egymásra rakható, így aztán a Stackernél, ami magyarul halmozót jelent, jobb nevet nem is találhattak volna neki.


Közel egy méter magas dobozban érkezett

A majd egy méteres dobozban érkező HAF Stacker 935 két részből áll. A nagyobbik, egyelőre külön nem kapható elem egy 475 mm magas miditorony, ennek a tetejére vagy éppen az aljára kapcsolódik a kisebb, 248 mm magas HAF Stacker 915R. Külön is megvásárolható a szintén 248 mm magas HAF Stacker 915F, ami külsőre azonosnak tűnik a 915R-rel, de más a belső elrendezése, és szintén rákapcsolható a másik két komponens tetejére vagy aljára. Így aztán szinte kimeríthetetlen variációs lehetőségeknek nézünk elébe.

Külső megjelenésében a HAF Stacker igazodik a HAF család többi tagjához, széles, vaskos, első látásra világossá válik, hogy a High Air Flow kifejezés nem csak marketingfogás. Itt bizony a komoly légszállítás volt az elsődleges szempont, nem a letisztult formák kedvelőinek készült ez az óriás. Acél vázára teljesen rácsos homlokpanelt tettek, a nagyobb rész oldalfalán hatalmas ablak, a kisebbnek pedig mindkét oldalon szellőzőrács húzódik.


Alul és felül is lehet a kisebb rész

A két elem összeillesztését nagyon elegánsan, sínes rendszerrel oldották meg. Műanyagból készült ugyan, de nagyon masszívnak tűnik. Nagyjából 6 centiméteres eltolással kell az egyik elemet a másikra tenni, majd hátra (vagy éppen előre, nézőpont kérdése) csúsztatva illeszkedik össze a két rész, végül pedig oldalanként két-két csavarral lehet rögzíteni őket. Ugyanerre a sínes rendszerre kapcsolódik a teljesen rácsos tetőelem és a két hosszú talprész is, melyekkel alulról és felülről zárhatjuk le a moduláris házat.


Vaskos műanyagsínekkel kapcsolódnak össze a részek

HAF Stacker központi része

A dobozból két részre bontva került elő a HAF Stacker 935 úgy elrendezve, hogy a kisebb 915R-re tették a tetőt, a nagyobbikra pedig a talpakat, így a nagyobbik rész tetején csak a meztelen sínt láthattuk. Erre – pontosabban alá – akár három 120 milliméteres vagy két 140 milliméteres ventilátort is feltehetünk, ha úgy döntünk, hogy mégis felső részként használjuk. Az alaplap felső pereme és a ház teteje között mindössze 30 milliméternyi tér van, ahová nem férnek be még a legvékonyabb vízhűtéses radiátorok sem, de később megmutatjuk, hogy erre máshol bőven akad hely.

Alul a gumitalpakkal felszerelt sínek között, a ház fenekén szokatlan szerelőnyílásokat találunk, melyek akkor jutnak szerephez, ha a kisebb részt alulra tesszük. Olyankor a nyílásokon keresztül vezethetőek át a megfelelő kábelek. Ahogy illik, a táp alá porszűrőt tettek, ami egy mozdulattal kiszedhető tisztítás céljából, viszont az ideálisnál keskenyebb, így részben takarni fogja a táp ventilátorát.

Belül természetesen feketére festett, alsó tápos vázat kapunk, amiben minden olyan elem megtalálható, amit egy mai, modern toronyháztól elvárunk. Hatalmas szerelőnyílást vágtak az alaplaptálcára, természetesen a vezetékek mögé irányíthatóak a hatalmas, gumitakarós nyílásokon keresztül. Különösen hasznos az a hátsó, táp fölötti rés, amit épp az integrált grafikus kártya és USB tűsorok közelében van. A ház elejében három 5,25 hüvelykes bővítőhely alatt két kiszedhető merevlemezdoboz van, fejenként három-három állással. Ezeket a dobozokat sok-sok csavarozás árán lehet kivenni, és ugyanígy kiszedhető a legalsó, egyetlen merevlemezhely is. Ilyenkor előre befér egy 240 milliméter hosszú vízhűtés-radiátor, bár rögzítéséhez távtartót kell beszerezni a Cooler Mastertől, esetleg készíteni egyet saját kezűleg.

A hátsó részen 140 milliméteres ventilátort kapunk, de erre a helyre 120-as modell vagy kompakt vízhűtés is betehető. Az alatta következő, nyolc darab, rácsos bővítőkártya-takarónál látni, hogy milyen széles a HAF Stacker. Fölöttük még egy kártyahely látható rájuk merőlegesen, ide akár hűtőmodul is kerülhet, de valószínűbb, hogy a Cooler Masterhez tartozó CM Storm perifériák Storm Guard vezetékbiztosítójához találták ki. Ennek az a lényege, hogy a perifériák vezetékét belefűzhetjük egy speciálisan kialakított takarópanelbe a lopást meggátolandó, fixen a számítógépházhoz láncolva őket.

Az alaplaptálca fonákján is van egy merevlemezhely, ahova 2,5 hüvelykes egységet lehet tenni, célszerűen SSD-t. Nagy kár, hogy az alaplap mögött csak 18 mm széles helyet hagytak. Azért megfontolt tervezésnél elég ez, ugyanis nagyon sok kábelrögzítési fület hagytak hátul.


Természetesen egyetlen mozdulattal leszedető a HAF Stacker előlapja. Mögötte két 120 milliméteres ventilátorhelyet találunk, eléggé meglepő módon, üresen. Nagyon elegánsan, mondhatni modulárisan oldották meg a homlokzati csatlakozót, ahova két-két USB 2.0 és USB 3.0 aljzat, illetve hang ki- és bemenet került. Kár, hogy a bekapcsológomb meglehetősen olcsó hatást keltve jár, és nincs mellette reset gomb.


HAF Stacker 915R

A HAF Stacker kisebbik része külön megnevezést is kapott, HAF Stacker 915R-nek hívják. Stílusában illeszkedik a nagyobb modulhoz, szintén rácsos, de értelemszerűen alacsonyabb homlokzatán mindössze egyetlen 5,25 hüvelykes meghajtóhely van. Ismerős lehet a fölötte lévő, jelen esetben csatlakozók nélküli panel, pontosan ilyenen ülnek a nagyobb házrész előlapi USB aljzatai és bekapcsológombja, sőt igény szerint ez a panel ide felülre is áthelyezhető, vezetékei lazán le fognak érni rendeltetési helyükre, az alaplaphoz.

A felső rész oldallapjaira hatalmas szellőzőnyílásokat vágtak, melyekbe három 120 vagy két 140 milliméteres ventilátor szerelhető. Sőt a 235 milliméter széles házban elég hely van ahhoz is, hogy a felső részbe két 360 vagy 280 milliméteres, vízhűtés-radiátort tegyünk, akár mindkét oldalukon ventilátorokkal ellátva (push-pull rendszerben). Ahogy illik, ezekbe a szellőzőnyílásokba is porszűrőt tettek.

Belül, az előlapi 5,25 hüvelykes alatt még három 3,5 hüvelykes meghajtóhelyet találunk, pontosan olyan keretben, mint amilyenből kettőt kaptunk az alsó részhez. Ha pedig mindent kiszerelünk a felső részből, akkor több mint 550 mm mély, 220 mm széles és közel 240 mm milliméter magas teret nyitunk meg, amibe akár a három 140 milliméteres ventilátorral ellátott vízhűtés-radiátorok is beférnek, persze ezek rögzítéséhez egyedi tartórendszert kell készítenünk. A Cooler Master valószínűleg azért nem kínál ilyen tartót, mert nincs ekkora gyári vízhűtése.

Ha maradunk a léghűtésnél, akkor az oldalsó ventilátorhelyeken túl kapunk még előre egy szellőztetőt 92 milliméteres ventilátor formájában. A megfelelő kábelek négy kisebb, fedetlen és egy jó nagy, fedett nyíláson keresztül távozhatnak, a tetőrész pedig a könnyebb szerelés érdekében szinte teljesen nyitott, csak középen van benne merevítő.

Nem csak hűtést vagy merevlemezeket, hanem Mini-ITX alaplapra épülő teljes számítógépkonfigurációt is tehetünk a HAF Stacker 915R-be. Az alaplap a kisebb házrész hátuljában, vízszintesen fekszik, fölé kerül a klasszikus, ATX táp és grafikus kártyának is van hely bőséggel. Mint korábban említettük, a külön kapható HAF Stacker 915F külsőleg azonos a 915R-rel, de abban elöl, a 3,5 hüvelykes állások helyén van a táp, így az alaplapra akár 170 mm magas hűtőt szerelhetünk. Ráadásul a HAF Stacker 915F-nek saját előlapi kezelőpanelje is van.

Variációs lehetőségek

Most, hogy megismerkedtünk a HAF Stacker 935 központi egységével és a vele érkező, kisebb HAF Stacker 915R-rel, illetve a külön megvásárolható HAF Stacker 915F-et is érintettük, elkezdhetünk variálni. Csinálhatunk például egy olyan verziót, hogy mind a három merevlemezdobozt az alulra helyezett, kisebb részbe tesszük, ilyenkor a nagybbikba beférnek a legnagyobb grafikus kártyák még úgy is, ha eléjük teszünk egy dupla radiátort vagy simán csak két ventilátort. A processzor fölé, a tető alá pedig telepíthetünk még egy jó adag ventilátort.

De csinálhatjuk azt is, hogy felülre tesszük a kisebb dobozt két brutális radiátorral, az alsó részben pedig a grafikus kártyák, processzor és elöl a merevlemezek maradnak egy-két lehalkított ventilátorral megtámogatva. Sőt akár a nagyobbik részben lakó asztali gép fölé (vagy éppen alá), a kisebbikbe telepíthetünk egy Mini-ITX rendszert mondjuk hat merevlemezzel NAS vagy fájlszerver feladatokra. Egy vagy több HAF Stacker 915F beszerzésével pedig további variációk születhetnek, akár négy-öt Mini-ITX-es rendszert is egymásra halmozhatunk. Egyelőre a hazai piacon a variálásnak némileg gátat szab, hogy sem a merevlemezdobozok, sem a homlokzati csatlakozópanel nem vásárolható meg külön.

Nagyon alaposan átgondolták a HAF Stacker 935 szerelhetőségét. A nagyobbik rész olyan tágas, hogy az Extended-ATX alaplapok beépítése minden gond nélkül végrehajtható. Hasonló a helyzet a kisebb részben a teljes magasságú kártyákkal bővíthető Mini-ITX alaplapnál. Grafikus kártyából felülre és alulra is óriási elfér, tápokból úgyszintén. A kisebb alaplap fölött nagyjából 80 mm magas hely várja a processzorhűtőket, ami nem túl sok. Ha valami nagyon brutális Mini-ITX rendszert szeretnénk, akkor célszerű beszerezni egy HAF Stacker 915F-et is – ott legalább kapunk gyárilag előlapi panelt a második konfigurációhoz.

A merevlemezdobozok áthelyezéséhez rengeteget kellett csavarozni, cserébe viszont nagyon rugalmas a rendszer. Arra is gondoltak a tervezők, hogy valaki a nagyobbik rész aljában lévő táptól egészen a kisebb elem tetejéig, jó 70 centiméterrel magasabbra, a merevlemezekhez szeretné elvezetni a tápellátást. Ehhez három SATA tápcsatlakozós hosszabbítót mellékeltek. A kisebb részhez jár két takarólemez is, az egyikkel a táp, a másikkal az alaplap hátsó paneljének nyílását lehet letakarni.

Külön kitérnénk a nagyon ügyesen megoldott merevlemezfiókokra is. A 3,5 hüvelykes adattárakat zajelnyelő csavarok tartják a helyükön. Az általános gyakorlattal ellentétben a winchestereket nem belefeszíteni kell a fiókokba, hanem egy pöcök kioldásával azok kissé szétnyithatóak. Természetesen minden fióknál ott vannak a 2,5 hüvelykes adattárak rögzítéséhez való nyílások is, igaz, itt már nem kapunk rezgéscsillapítókat.


Specifikáció, értékelés

Nagyon különleges ház a Cooler Master HAF Stacker 935. Amikor először hallottunk róla, úgy gondoltuk, hogy pusztán erőfitogtatásból csinálta meg a Cooler Master, hogy megmutassa, mire képes házak terén. Aztán az ismerkedés, a variációk és lehetőségek feltárása közben szép lassan rájöttünk, hogy bizony a "hardcore" felhasználók számára sok olyan reális lehetőséget kínál ez a ház, amire eddig nem volt ilyen elegáns, és több mint 70 centiméteres magassága ellenére is ennyire kompakt megoldás.

Az erőgép mellett beletehetünk egy komoly NAS vagy médiaközpont feladatokat látó konfigurációt is, HAF Stacker 915F-ekből építkezve pedig nagyon komoly teljesítményű, Mini-ITX-es rendszerekből álló, jól hűthető tornyot építhetünk fel. És persze itt a vízhűtéses variáció is olyan radiátorarzenállal, amihez foghatót kevés házba lehet beépíteni.

Mindehhez társul a Cooler Master felsőkategóriás házainál megszokott kiváló minőség. A festés elsőrangú, a leírás szerint 0,7, de mérésünk szerint 0,8 milliméteres acélból készített vázon sehol sem találtunk sorjás vagy éles peremet, a hatalmas plexiablak beillesztése elsőrangú. Ugyanilyen minőségben átgondoltak a kisebb részletek, a hardverelemeknek és szerelésnek bőséggel akad hely, egyedül az alaplaptálca mögötti teret éreztük szűknek. A hűtés hatékonyságát mérés nélkül is el lehet hinni, ebbe a házba rengeteg variációban lehet szellős gépet telepíteni.

Főbb paraméterek
Termék megnevezése Cooler Master HAF Stacker 935
Elérhető színek fekete
Mérete (ma x mé x sz) 719 x 578 x 235 mm
Tömege 15,6 kg
Anyaga 0,7 milliméteres acél váz (mérve 0,8 mm), műanyag előlappal
Beszerelhető alaplapok E-ATX, ATX, microATX – a nagyobb részbe
Mini-ITX – a kisebb részbe
5,25"-os helyek száma 3 db – a nagyobb részben
1 db – a kisebb részben
3,5"-os helyek száma 7 db belső – a nagyobb részben
3 db belső – a kisebb részben
2,5"-os helyek száma 7 db (6 db 3,5"-os helyre) – a nagyobb részben
4 db (3 db 3,5"-os helyre) – a kisebb részben
Bővítőkártyák száma 8+1 db – a nagyobb részben
2 db – a kisebb részben
Hűtés

Nagyobb részben:
- elöl két 120 mm-es ventilátorhely,
- hátul 140 mm-es ventilátor,
- felül három 120 mm-es vagy két 140 mm-es ventilátorhely

Kisebb részben
- elöl 92 mm-es ventilátor,
- mindkét oldalon három 120 mm-es vagy két 140 mm-es ventilátorhely

Előlapi csatlakozók 2 db USB 2.0, 2 db USB 3.0, hangszóró, mikrofon
Beszerelhető táp két szabványos ATX
Extrák porszűrők elöl, oldalt, felül és alul a tápnál, dupla vízhűtés-radiátor szerelhető előre, két tripla 120 mm-es vagy két dupla 140 mm-es vízhűtés-radiátor szerelhető a kisebb részbe, moduláris felépítés
Gyártó honlapja Cooler Master
Termék honlapja HAF Stacker 935
Fogyasztói ár kb. 60 000 forint
Garancia 3 év

Természetesen ennek a hatalmas és különleges háznak alaposan megkérik az árát. A HAF Stacker 935 a nagy központi és kisebb, hátsó tápos HAF Stacker 915R kiegészítővel nagyjából 60 000 forintba kerül. Ebbe az árba szerintünk beleférhetett volna az első 92 milliméteres és hátsó 140 milliméteres mellé még legalább két 120 milliméteres ventilátor, hozzájuk valami szabályzó, és a kisebb modul elejére a csatlakozópanel. Mindent összevetve nagyon tetszett nekünk a Cooler Master Stacker 935. Úgy gondoljuk, hogy bár egy szűk réteget szólít meg, sokoldalúsága révén annak igényeit elsőrangúan kielégíti.


Cooler Master HAF Stacker 935 ház

rudi

A Cooler Master HAF Stacker számítógépházat a Cooler Master hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement

Azóta történt

Előzmények