Aktív témák

• #11 Jorus nagyúr

  2013-11-17 21:32:15 #11

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Jorus

  nagyúr

  És akkor nem csak versek.

  Hamvas Béla: Várakozás

  Várakozás, ha azon a helyen, ahol az ember vár, nem történik semmi. Tér és idő összetartozik, de a várakozásban ez az összetartozás megbomlik. Mintha az ember euklideszi térben lenne, ahol nincs idő. Az egész megállt, mert az a pillanat, amelynek el kellene következnie, késik. Sajátságosan üres. Lefokozott tudattal. Nincs gondtalan várakozás. Az ember arra vár, hogy felnőjjön, a menyasszonyra vár, a háború végét várja, nincs perc, amelyben ne lenne valahol, nyíltan vagy elrejtve várakozás, és úgy látszik, mintha semmihez sem lehetne fogni, amíg. Micsoda? A napkeltét várja. Az ember esztelen tevékenységben él, nehogy várnia kelljen, várni, de hiába. A világ nem örök mozgás, mert van várakozás. Idő és várakozás összefügg, de nem úgy, hogy a várakozás van az időben, hanem az idő van a várakozásban, mintha a várás előbb lenne, és nagyobb, és az idő a várásban feloszlana és elmerülne. Az ember mindig ott áll valamely küszöbön. Vámi, amíg a pincér hozza a levest, vonatra szállni, és várni, amíg megérkezik.

  Jó lenne egyszer életünket egzisztenciális kategóriák szerint rendezni. Pszichológia és biológia és szociális és logikai kategóriák ritkák. Amiben ténylegesen élünk, az a zavar, a szorongás, a közöny, az izgalom, a félelem, az elragadtatás, az unalom (a semminek az az arca, amit mindenki ismer). Ami számunkra fontos, keresni, sietni, megnyugodni.

  Ahhoz képest, hogy az ember mit vár, alig teljesül valami, és ami váratlan, rendszerint nem az, amire számít. A várakozásnak nincs arca, úgy is mondható, hogy a várakozás az, ami az arcra vár. Minden kép szétfolyik és ebben a felbomlott antivizióban lebeg, mint amikor az ember zavaros vízben szemét kinyitja és nem lát mást, mint az alaktalant. Ahol állok, még nem az. Majd. Lehet, hogy mindjárt, lehet, hogy ki tudja? Mást vártam? Legtöbbször. Mindegy, hogy miért, mert fantaszta voltam, vagy. Stagnálás. Már tudom, mi a börtön, sokáig várni, és a küszöbön állni, és abban az intenzív ürességben élni. A várakozás erénye a türelem. A buddhisták azt mondják, oly nagy erény, hogy aki most türelmes, következő testetöltésében nagyon szép lesz. El is lehet menni, és az időt valamiképpen eltölteni, de az már nem az, és az ember, ha szórakozik, szétszórja magát és szórakozott. Nem is figyel oda. Még ki se lehet aludni.

  Amíg nincs teljesülés, nincs megnyugvás. Csak az egyetlen, a szakrális várakozás —, és ha valaki a hivatalban az előszoba padján papírjára vár, abban is benne van, ha a kokain arcát már zsibbasztja, és a foghúzásra vár, és ha sorban áll a kenyérért, és ha a buszra vár. Rangsort lehetne felállítani, hogy ki mit vár. Legtöbbször a fizetés napját várják. De ebben is van szakrális türelmetlenség, mert he eléri, tovább vár a következőre, mert ez nem az. Egy helyben, az időt feloldva lebegni az óceánba olvadás és a személyes öröklét között. Az élet kitágul, a dolgok és az események jelentősége más. Valami, ami szürreális. A világ megnyitása, és a látvány, hogy belül üres. Úgy látszik, egész életünk várakozás, és csak azért cselekszünk, mert türelmetlenek vagyunk és azt hisszük, a tettekkel hamarabb elérjük. Az ember annál tevékenyebb, a várakozást minél kevésbé bírja ki. Valamire vámi, ami felszabadít és megnyugtat és kielégít, valakinek eljövetelére és megszólalására. Lényünkben a legmélyebb az éhség, vagyis a hiány, éspedig az egész vonalon, az anyagban és a természetben, az éhség az ételre, a másik nemre, de főképpen az éhség a szóra és a világosságra. Minden tevékenységet feladni és várni. Mi az, amikor a várakozás hiábavaló, és már nincs mire várni?

  Az ember arra vár, hogy ne kelljen többé semmire és senkire várni, ne kelljen megállni, és az arctalan homályba meredni, nincs többé küszöb és előszoba és börtön és ácsorgás, nem kell az órát öt percenként nézni ott, ahol nem történik és nem is fog történni semmi. Amíg a borbélynál ülök és várok, reménytelenül elvesztem, értelmetlenül, tisztátalanul elpárologtam az űrben, tartalom nélkül, szubsztancia és igazság nélkül, az egésznek nyoma pedig itt marad bennem, fáradt nehéz lyuk és folt, színtelen és terméketlen vak seb. Minden várakozás hiány, de a szakrális várakozás igazi, és ezért van zenéje. Hallom a közeledést. Enélkül a többi várást ki se lehetne bírni. Szabad türelmetlennek lennem? Nem várok hiába? Nyugodt vagyok, mert helyeslem, és tudom, hogy van időm? Nincsen semmi keserű és nincsen mulasztás? A hiány hiány marad, a seb seb, lyuk és folt, de az emberből nemcsak romok maradnak.

Aktív témák