Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Abu85

    HÁZIGAZDA

    válasz VaniliásRönk #32 üzenetére

    Ha csak arra használják majd, amit elmondtak, akkor ott nem a processzor fog dönteni, hanem a fabric. Ezen múlik a szerver hatékonysága. Ebből a szempontból nem hiszem, hogy megéri belenyúlni. Ha másra is használják majd az ARMv8-at, amit ugye nem zártak ki, de meg sem erősítettek, akkor nyilván érdemes elgondolkodni azon, hogy mit merre lehet módosítani.
    A mikroszerverbe nevező ARM-os résztvevők között mindenki a fabricra gyúr, mert ez számít.
    Az Intelnek is ez számít majd. Nem véletlenül vették meg a Cray részlegét, ha már a SeaMicrót, mint korábbi nagy partnerüket elvesztették.

    (#33) erdoke: Az ARMv7 dizájnokkal nem volt gond. Attól, hogy a Qualcomm és az Apple idénre tervezett jobbat nem túl lényeges, mert a Cortex-A15 kisebb méret mellett tudja ugyanazt a teljesítményt. Ráadásul az A15 már 2011-ben elérhető volt, vagyis ha a dizájnt nézzük, akkor az ARM még mindig mindenki előtt jár. Januárban is ki lehetett volna hozni egy Cortex-A15-ös SoC-ot, csak nem siettek a cégek 28 nm-re állni. Egyébként nyilvánvaló, hogy az ARMv8 dizájnjánál is csinálnak majd jobbat a licencelők 1-2-3 évre rá.

    Ha az AMD tényleg csak a szerverekbe számít az ARM-ra, akkor jelentős módosításokat nem várok. Egyszerűen az ARM-mal megcélozandó szegmensben a Fabric számít. Többet ér arra gyúrni, mint a processzorra. Ha más piacokat is megcéloznak az ARM-mal, akkor nyilván opciós lehetőség módosítani a dizájnt.

    [ Szerkesztve ]

    Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.

Új hozzászólás Aktív témák