Hirdetés

ARM-os processzorral újít az AMD

Hirdetés

Az AMD a tegnapi napon megtartott konferencián az év eddigi legérdekesebb bejelentését tette. A vállalat hivatalosan is megerősítette, hogy szoros barátságot kötöttek az ARM-mal, ami Rory Read szerint annak köszönhető, hogy a két cég rendkívül hasonlóan értékeli a jelenkor problémáit, és jórészt hasonló megoldásokban is gondolkodnak. Az AMD persze korábban már licencelt processzormagot az ARM-tól, méghozzá az új APU-kba építendő TrustZone technológiához, de most a legújabb ARM processzormag került terítékre, mely egyelőre ARMv8 kódnéven fut, és a brit tervezőcég első 64 bites processzorarchitektúrájára épít.


[+]

Természetesen az egész bejelentés kapcsán számos kérdés felmerült. Először is érdemes tisztázni, hogy az AMD egy hamarosan bemutatkozó processzormagot licencel, vagyis lényegében az ARM saját dizájnjára építenek. Ez alapvetően nem gond, hiszen azt eleve úgy tervezik, hogy kifejezetten illeszkedjen a szervereknél támasztott igényekhez, illetve az AMD fontosnak tartja, hogy az elsők között készítse el a saját ARMv8-as szerverprocesszorát, mely szintén Opteron márkajelzéssel kerül majd piacra. Természetesen a cég rögtön leszögezte, hogy az x86/AMD64 vonalról, illetve a tervezett APU-król nem mondtak le, így az ARMv8 csak kiegészíti majd a termékskálát.

Változó munkafolyamatok Változó munkafolyamatok
Változó munkafolyamatok [+]

A miértekre a választ a szerverpiac növekvő szegmenseiben kell keresni. Jelen pillanatban mindenki a felhős kiszolgálókra, illetve az adatcenterekre mutatkozó igény növekedéséről beszél, ami a fejlődés irányát látva nem meglepő. Abban tehát a cégek és az elemzők között nagy az egyetértés, hogy mely területeken lehet növekedés az elkövetkező években, de a felmerült technológiai problémákra már némileg eltérő megoldások vannak. Abban is nagy az összhang, hogy a felhős kiszolgálók, illetve az adatcenterek esetében az energiahatékonyság a kulcs, vagyis a lehető legkisebb fogyasztás mellett kell a feladatokat megoldani. A feladatok azonban mára nagyon eltérők lettek, így egyre nehezebb egy általánosabb megoldással lefedni a teljes piacot úgy, hogy közben minden területen elérje a lehető legjobb energiahatékonyságot. Az AMD koncepciójában gyakorlatilag ez köszön vissza. Nem egy, hanem több megoldással próbálják majd célirányosan lefedni a különböző feladatokat, hogy mindenhol a lehető legjobb energiahatékonyságot érjék el.


[+]

Az elképzelést a fenti kép viszonylag jól szemlélteti. Az AMD három nagyobb részre osztja a szerverpiacot. A felhős kiszolgálókba és az adatcenterekbe energiahatékony ARM-os és x86/AMD64-es processzorokat kínálnának. Utóbbit nyilván a nemrég leleplezett Jaguar kódnevű processzormaggal képzelik el, így erre is várhatók szerverprocesszorok. A multimédiás kiszolgálók terepére egyértelműen az APU a legjobb, hiszen jórészt olyan munkafolyamatok feldolgozása zajlik, amelyek grafikus vezérlőt igényelnek. A HPC szerverek piacára pedig maradnak a nagy teljesítményű x86/AMD64-es processzorok, illetve a nagyobb teljesítményű APU-k, hiszen ezen a területen a grafikus vezérlő rengeteg segítséget jelenthet a jól párhuzamosítható általános számításokban. Természetesen az AMD a fenti ábrára nem szentírásként tekint, csupán egyfajta egyszerűbb kategorizálásról van szó, hogy könnyebb legyen megérteni a vállalat koncepcióját, vagyis azt, hogy egy általánosabb megoldás helyett minden területre célirányos lapkát szeretnének.

Az egész igazából teljesen logikus, és az AMD-nek meg is vannak ehhez a technológiái, hiszen van alacsony fogyasztásra és nagy teljesítményre optimalizált x86/AMD64-es processzorarchitektúrájuk, terveztek ehhez általános számításokra kihegyezett, GCN architektúrára épülő multiprocesszort, illetve licelcelték a készülő ARMv8-as processzormagot. Ebben a koncepcióba egyébként a SeaMicro felvásárlása is teljesen beleillik, hiszen az egész elgondolás kulcsa a Freedom névre keresztelt hálózati interfész lesz, mely integrálásra kerül a készülő szerverprocesszorokba. Jelenleg ez a piac legjobban kitesztelt fabric technológiája, hiszen két éve létezik, ráadásul teljesen független a processzor utasításkészletétől, és támogatja az Ethernet, illetve a tárolók adatforgalmát.


[+]

Tulajdonképpen az AMD lényegi előnye gyakorlatilag innen származhat, hiszen a felhős kiszolgálókba, illetve az adatcenterekbe a fabric technológia kulcsfontosságú. Ez különösen igaz az ARM-os, illetve a hasonlóan alacsony fogyasztású, tehát nem éppen nagy teljesítményre tervezett processzorokra. Előbbi termékeknek nagy előnyük az energiahatékonyság, de amikor a hálózati kapcsolatok is előkerülnek, akkor van némi probléma. A nagy teljesítményű processzorok megbirkóznak a hálózati kapcsolatok hatékony kihasználásával, hiszen a tempójuk megvan hozzá, így direkten a hálózatra vannak linkelve. Az alacsony fogyasztású processzoroknál nem ilyen egyszerű a helyzet, így utóbbi rendszereket nehéz hatékonyan munkára fogni. Meg lehet oldani azt, hogy az ARM-os processzor direkten a hálózatra legyen linkelve, ami a feldolgozásra jó hatással lesz, de a hálózat kihasználása így alacsony hatásfokú marad. Ez tehát egy alapvető döntéskényszer, vagyis ma választani kell az energiahatékony feldolgozás, vagy a hálózat hatékony kihasználása között. Egy fabric technológia (például a Freedom) ezt a gondot megoldja, mivel fürtökbe fűzi az alacsony fogyasztású processzorokat, és a fürtöket linkeli a hálózatra, így a szerver minden szempontból hatékonyan fog működni.

Az ARM-os Opteronok az AMD tervei szerint 2014-ben fognak megjelenni. A szerverbe szánt APU-k hamarabb is kész lehetnek, de erről még nincs konkrét dátum.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés