Hirdetés

Raijintek Ophion M Evo: kisméretű ház vízpártiaknak

A tesztelt ház két verzióban kapható, de mindkettőre igaz, hogy inkább vízhűtést dobjunk mellé a kosárba.

Szerelés

Tekintve, hogy microATX formátumú gépházról van szó, rögtön a szellőzés tesztelésére használt ASRock Fatal1ty X99M Killer alaplapunkat szereltük be, amihez – a használt Intel Core i7-5960X processzorhoz elegendő teljesítményű, alacsony léghűtés hiányában – a már szintén tesztelt DeepCool Castle 240 RGB v2 kompakt vízhűtőt párosítottuk. A grafikus kártya szerepét a szerelés bemutatásánál ezúttal is az NVIDIA GeForce GTX Titan töltötte be, amit később a mérésekhez a szokásos MSI GeForce GTX 1050 Ti Gaming X modellre cseréltünk.

[+]

Az alaplap és a VGA beszerelése eseménytelenül telt, hiszen mindkét komponens helye adott, néhány csavar meghúzása után minden a helyére került.

[+]

Mielőtt csatlakoztattuk volna a riser másik végét az alaplapba, felszereltük a vízhűtés processzorblokkját, ami – egyszerűen szerelhető megoldásról lévén szó – szintén nem volt bonyolult feladat, a radiátor elhelyezésével viszont akadtak problémáink, hiszen a csatlakozásnál még merev csövek sehogy nem fértek el a tetőlemez és az alaplaptálca között. Ez egészen addig jelentett gondot, míg nem kapcsoltunk még egy kis fényt, mert ekkor észrevettük, hogy az előző oldalon már említett lemez kivehető, így már be tudtuk fordítani a radiátort, hogy aztán felülről a helyére csavarozzuk, a lemez pedig visszaszerelés után a két cső közé került.

[+]

Az SSD helyére illesztése pofonegyszerű volt, a kábelek eljuttatása a csatlakozókig hosszabb műveletnek tűnt, mint magának a tárolónak az elhelyezése, de végül ezt is sikeresen elvégeztük. A tápegység beépítése volt az utolsó lépés, amihez az extra kábel bekötése miatt már döntögetni kellett a házat, három kézzel biztosan egyszerűbb dolgunk lett volna, de szerencsére azért kettő is elégnek bizonyult, így már csak a csatlakozók bekötése és a vezetékek elrendezése maradt hátra.

[+]

Ehhez bőven maradt helyünk a tápegység felett, hosszabb radiátor esetén viszont már külön figyelnünk kellett volna, hogy a kábelek ne lógjanak bele a ventilátorokba, de ebben a helyzetben sem lett volna akkora akadály, hiszen az alaplaptálca nyílásai lehetőséget adnak gyorskötözők használatára, így pedig szinte véglegesen a házhoz tudjuk rögzíteni a kósza tyúkbeleket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés