Pat Gelsinger, az Intel volt elnök-vezérigazgatója számos témát érintett a Nikkei Asia riportjában, és kifejtette, hogy az Egyesült Államok chipgyártása hosszú távú, türelmes befektetést igényel. A Santa Clara-i óriáscégen belül ez volt az a terület, amelyen belül sok kritikát kapott, ugyanis az IDM 2.0-s projekt egyáltalán nem alakult a tervek szerint, miközben masszív veszteséget kezdett termelni.
Hirdetés
Az említett szakember a leköszönése után a Playground Capital kockázati tőketársasághoz csatlakozott, de a korábbi döntéseit még most is az egyetlen reális útnak véli. Ebben részben talán Lip-Bu Tan, az Intel új vezére is egyetért, hiszen jelenleg nem kívánja értékesíteni az Intel Foundry-t, de a fókuszt inkább a termékek tervezésére helyezte át.
Pat Gelsinger egyébként elismerte, hogy nem fordított elég figyelmet az AI-ra, és elsődlegesen a gépi tanulás következtetés szakaszát látta kritikusnak, szemben a konkurensekkel, amelyek a tréningre is koncentráltak. Ezt a részt az Intel látványosan benézte, és még mindig nem kínálnak versenyképes megoldást ebből a szempontból. A korábbi vezető erre már korábban is utalt, kiemelve azt, hogy az Intelt az NVIDIA, az AMD, a Google és az Amazon is megelőzi a szóban forgó piacon.
Ráadásul Pat Gelsinger lemondása után a nagy reményként számon tartott Falcon Shores kódnevű projektet is törölni kellett, vagyis leghamarabb a Jaguar Shores megjelenésével helyezi fel magát az Intel az AI-térképre.