Hirdetés

LG CX OLED tévé a középkategóriából

Villámteszteltük az új webOS rendszerrel felszerelt 4K HDR televíziót.

Képminőség

Kontraszt, színek

Az LG CX képminőségéért a vállalat által fejlesztett és gyártott, 120 hertzes maximális képfrissítési rátát produkáló OLED panel, valamint a szintén házon belül készülő, harmadik generációs Alpha9 képfeldolgozó chip felel. Radikális újításokról nem beszélhetünk, ami azért nem túl meglepő, hiszen már a tavalyi modellek is nagyon magas szintet képviseltek.

Tapasztalataink alapján egy kicsit még pontosabb lett a színek megjelenítése, és a vállalat munkatársai azt is elárulták, hogy a felskálázáson is javítottak valamelyest, tehát az alacsonyabb részletességű anyagok ennek köszönhetően még inkább megközelítik a natív 4K tartalmakat. Ehhez a chipbe integrált mesterséges intelligenciát használja a modell, és az AI egyébként állítólag folyamatosan monitorozza a felhasználói szokásokat, vagyis a beállítások módosítását, hogy idővel még jobb lehessen a kép minősége.

A képalkotási eljárásból, azaz az egyedi pixelvezérlésből fakadóan elméletileg biztosított a tökéletes, 0 cd/m² fénysűrűségű fekete, és ezáltal a végtelen valós kontrasztarány megteremtése, műszeres méréseink pedig bizonyították, hogy ez a valóságban is így van. A kontrasztosság megfelelő tehát, így semmi értelme nincs a Dinamikus Kontraszt bekapcsolásának, mert ilyenkor egy pici markánsabb lesz a különbség a világos és sötét tartalmak között, viszont ez azzal jár, hogy a finom átmenetek egyszerűen eltűnnek.

Normális beállítások mellett a színek szépek, természetesek és ragyogóak. A LED LCD készülékekre mind a mai napig jellemző nagyon enyhe fátyolosságnak nyoma sincs, a tévé még az olyan kritikusnak számító tartalmak visszaadásánál is jól teljesít, mint az árnyékos mező, az emberi bőr vagy a hullámzó vízfelszín. A betekintési szög gyakorlatilag hibátlan, teljesen oldalról nézve a kijelzőt sem érzékeltük a színek torzulását, fakulását, invertálódástól pedig pláne nem kell tartani.

[+]

A fényerőnek egyébként totálisan homogénnak kellene lennie, azonban ezt eddig egyetlen OLED tévénél sem sikerült elérni, és méréseink azt mutatták, hogy ez alól az LG CX sem kivétel. A helyzet viszont nem vészes, hiszen maximum 12,7 százalék az eltérés  az egyes képernyőtartományok között, ráadásul ez az egyenetlenség a mindennapi használat, azaz filmezés, videózás vagy játék során nem tűnik fel, hiszen felhősödést, foltosodást nem tapasztaltunk.

Mozgásmegjelenítés, gaming

Ma már egyre többen használják a tévéjüket játékra, és ezért az ő kiszolgálásukra is odafigyelnek a gyártók, törekednek arra, hogy a ő igényeiket is kielégítsék készülékeikkel. A CX esetében az input lagot 15,6 ms-nak mértük, amivel elmarad a legjobb gamer monitoroktól, de ettől függetlenül nagyon tisztességes eredmény. A tévé ráadásul G-Sync és FreeSync kompatibilis, a dinamikus képfrissítés támogatása pedig olyan szolgáltatás, ami csak a játékosok számára fontos. A frissítési frekvencia 40-120 Hz közötti tartományban mozoghat, és bár a helyszínen ezt most nem volt módunk kipróbálni, korábban már láttuk termékbemutatón, szakkiállításon, és akkor működött a dolog.

A mozgásmegjelenítés tapasztalataink szerint remek, többféle forrással is kipróbáltuk, gyakorlatilag semmilyen anomáliát nem tapasztaltunk, nem futottunk bele szaggatásba, akadozásba, duplikálódásba és szellemképesedésbe sem. Mindenesetre jó tudni, hogy ha szükség van rá, akkor azért rendelkezésre áll az interpolációs technológia, hogy a virtuális képkockák beillesztésével teremtse meg a folyamatosabb mozgás illúzióját.


[+]

A készülék biztosítja a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítését (HLG, HDR10, Dolby Vision, és a nagyjából 900 cd/m² maximális fényerőnek köszönhetően a HDR hatás kellően látványos. A tévé megkapta a vállalat saját konverziós eljárását, amely képes a hagyományos SDR anyagokból HDR hatásút varázsolni. Ez a funkció már ismerős lehet a régebbi modellekből, és továbbra sem működik hibátlanul, ugyanis aktiválását követően olykor oda nem illő tónusok tűnnek fel a képernyőn, ami meglehetősen zavaró lehet, és emiatt továbbra sem igazán erőltetnénk a használatát.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés