LG E9
Az OLED technológia első számú és megkerülhetetlen támogatója, az LG a jelek szerint az idei évben is meg kívánja tartani piaci fölényét tévéfronton, hiszen a cég mindenkinél több új OLED sorozattal jelentkezik 2019-ben is. A belépő kategóriát képviselő B9 mellett ott a nagyobb tudású C9 és E9, a W9 tapétatévé, és akkor még nem is beszéltünk az év későbbi szakaszában érkező, feltekerhető és 8K készülékről.
Lehetőséget kaptunk a cég hazai képviseletétől, hogy a főhadiszállásukon próbáljuk ki az E9 család 65 hüvelykes darabját. Ez azt jelenti, hogy nem a szokásos környezetben és idő alatt teszteltünk, ám így is volt rá lehetőségünk, hogy elmélyedjünk a kezelésben, végezzünk műszeres méréseket és meghallgassuk a hangrendszert működés közben. És, hogy milyen a tévé? A cikk végére kiderül!
Hirdetés
Új forma
Ismét bebizonyosodott, hogy az LG dizájner bűvészei képesek évről-évre valami újdonságot előhúzni a kalapból. Az E9 esetében ugyanis egy eddig még nem nagyon látott megoldást alkalmaztak: a talpat egy kicsit hátrébb csúsztatták, a kijelzőt fedő üveglap pedig a földig ér, aminek hatására úgy tűnik (jó szögből nézve és megfelelő fényviszonyok mellett), mintha a képernyő a levegőben lebegne. A megjelenés tehát szokatlan, ezáltal figyelemfelkeltő, süt róla, hogy egy modern, innovatív készülék, így státuszszimbólumként is megállja a helyét.
Vannak már olyan televíziók, amelyeknél a ki- és bemeneteket egy külső dobozra pakolják, de az LG ezúttal is a hagyományos módszer mellett tört lándzsát, és a csatlakozók a hátlapra kerültek. A négy darab HDMI 2.1 (az egyik ARC támogatású) mellett található itt két USB 2.0, illetve egy-egy USB 3.0, Ethernet, optikai digitális és analóg audiocsatlakozó, valamint a fizetős műsorokhoz szükséges CI+ slotnak is jutott hely.
OLED65E9PLA | |
Panel | 4K HDR WRGB OLED panel |
---|---|
Háttérvilágítás | - |
Képernyőméret | 65 hüvelyk (165 cm) |
Maximális felbontás | Ultra High Definition (3840x2160) |
Input lag | 18,2 ms |
Maximális fényerő | 1000 cd/m² |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Eco, Élénk, Eredeti, HDR hatás, IFS szakértői sötét szoba, ISF szakértői világos szoba, Játék, Sport, Színház, Technicolor |
Hangbeállítások | Eredeti, Játék, Sport, Színház, Tiszta hang, Zene |
Hangrendszer | 4.2 csatornás, 60 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/DVB-C/DVB-S2 |
Interfész | 4 db HDMI 2.1, 2 db USB 2.0, USB 3.0, optikai digitális audió, 3,5 mm analóg audió, Ethernet, CI+ slot |
Extrák | Alpha9 képfeldolgozó processzor, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, webOS ThinQ AI okostévérendszer, böngésző, mozgásérzékeny távirányító támogatása, hangalapú keresés, kislexikon, Miracast és Intel Widi támogatás, médialejátszó, HDR, HDR konverzió |
Teljesítményfelvétel | Átlagosan: 164 watt, készenléti üzemmódban: 0,2 watt |
Méret | Talppal: 144,7 x 87,7 x 22 cm Talp nélkül: 144,7 x 87,7 x 5,3 cm |
Tömeg | Talppal: 33,6 kg , Talp nélkül: 20,8 kg |
Gyártó honlapja | www.lg.hu |
Termék honlapja | LG OLED65E9PLA |
Fogyasztói ár | 1 270 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!