A LCD technológiára épülő tévék egyik sajátossága, hogy a magas válaszidőből fakadóan a gyors mozgások esetén elmosódhat a kép. A gyártók sokféle trükköt bevetettek annak érdekében, hogy a zavaró effektusokat kiküszöböljék, ezek közé tartoznak az úgynevezett interpolációs eljárások.
A piaci résztvevők azt használták ki, hogy ha minél rövidebb ideig lát az ember egy képet, az annál élesebbnek tűnik, tehát nem kellett mást tenni, mint megnövelni a képfrissítési gyakoriságot. Erre kétféle eljárást dolgoztak ki. A Philips mérnökei arra jutottak, hogy a valós képkockák közé feketéket illesztenek, amivel ugyan tényleg elérték, hogy egy frame kevesebb ideig legyen a kijelzőn, azonban a kép sokszor erősen vibrált, ami rontott az élvezeti faktoron. Ez a megoldás a Black Frame Insertion névre hallgat, és rövid idő után el is tűnt a készülékekből, hogy néhány évi tetszhalott állapot után a közelmúltban főnixmadárként életre kelve visszatérjen néhány televízióban.
A másik szisztémát elsőként a JVC alkalmazta, és manapság a legtöbb készüléknél ezt a metódust alkalmazzák. Ennek lényege, hogy a tv elektronikája a valós képkockákat megvizsgálva, azok referenciapontjait felmérve létrehoz egy virtuális frame-et, amelyet a valódiak közé illeszt be. Ennek következtében az egyes képkockák csak feleannyi ideig jelennek meg a képernyőn, és a már fent említett okok miatt élesebbnek tűnnek, a mozgás pedig elméletileg folyamatosabb.
Ez mind szép és jó, azonban a vélemények megoszlanak az interpolációs eljárások hasznosságáról. Az tény, hogy egy virtuális képkocka sohasem helyettesíthet egy valódit, emiatt például egyes tartalmak esetén a részletgazdagság csorbát szenvedhet. Ennél is nagyobb baj, hogy vannak olyan felhasználók, akik szerint a plusz képkockák hatására túlságosan mesterkélt lesz a kép, amelynek már semmi köze a valósághoz. Sokan pedig egyszerűen nem látják a különbséget akkor, ha be-, illetve ha ki van kapcsolva ez a funkció a tévéjükben, azaz úgy érzik, hogy csak egy szimpla marketingtrükkről van szó.
A gyártók sokféleképpen nevezik ezeket az eljárásokat: MotionFlow, TruMotion, 100 Hz, 200 Hz technológia, hogy csak néhány példát említsünk.