17 éves a Google, PISA-bukta, Skylake és DDR3 nem jó barátok

Gyilkos DDR3, friss Google hardverek, új VGA-k

Egy igazán mozgalmas, információkkal teli héten vagyunk túl, hiszen több nagy meghatározó cég és gyártó (AMD, Intel, NVIDIA, Google, Oculus) jelentett be új terméket, ami igazán változatossá varázsolta az elmúlt napokat, és ezen felül persze technológiai megoldásokból, másféle termékekből sem volt hiány.

Kezdjük is a sort rögtön a memóriapiaccal kapcsolatos történésekkel, amihez több gyártó is kapcsolódik. A Samsung bejelentette az LPDDR4X memóriaszabványt, de a tömeggyártás nem ma kezdődik, és különben is csak átmeneti megoldásnak számít. A jelenleg futó DDR3 és DDR4 felhozatalból viszont nem árt alaposan átgondolni, mit választunk pontosan, ha Intel Skylake processzorunk van, ugyanis nem mindegyik opció kifizetődő, főleg ha azt nézzük, hogy a DDR3 modulok meg is ölhetik ezt a központi egységet. Érdemes lehet megfontolni tehát a DDR4-re váltást, amiből hamarosan akár az AMD Radeon moduljait is választhatjuk a Skylake mellé. Apropó Skylake: a beágyazott rendszerbe szánt példányok is befutottak.

Ha már szóba kerültek a beágyazott rendszerek, akkor ebbe a szegmensbe az AMD is hozott újdonságot, de nem központi egységet, hanem Embedded Radeon grafikus megoldásokat. Friss AMD APU-kból sem volt hiány, köszönhetően annak, hogy az AMD útjára bocsátotta az üzleti vonalra szánt, Pro jelöléssel ellátott, A sorozatba tartozó Carrizo APU-kat. Az újdonságra a HP egyből lecsapott, és már a bejelentés másnapján elérhetővé tette erre épülő EliteBook notebookjait.

A szórásból az NVIDIA sem maradt ki, és több fronton is találtak maguknak elfoglaltságot. Példának okáért lezárták a Grid néven ismert felhős játékszolgáltatás tesztidőszakát, és elindították a végleges, fizetős szolgáltatást GeForce Now név alatt. Emellett a mobil masinák területére is hoztak újdonságot, méghozzá a professzionális felhasználóknak szánt Quadro videokártyákat, amelyekkel a teljes piacot képesek lefeni.

Parádézott egy picit a Google is a hét kezdetén, ami többek között új hardverek megjelenését is magában foglalja. Ezek közül az egyik a Pixel C átalakítható, mondhatni hibrid billentyűzetes táblagép, ami nem csak kívülről, hanem belülről is érdekes, köszönhetően annak, hogy elsőként használják az NVIDIA új Tegra platformját.

A tablet mellett átszabták HDMI aljzatba dugható Chromecast streaming eszközüket is, és kiegészítették a választékot egy olyan modellel is, amit kifejezetten hangátvitelre specializáltak. Ha valaki ennél többre vágyik, mondjuk közel teljes értékű PC-t kívánna a HDMI portban tudni, de nem elégszik meg a gyenge Intel Atom Bay Trail eszközökkel, azok számára a közösségi finanszírozásban készülő ComputerSticket ajánljuk.

A héten számos más területre is elkalandoztunk. Ezekből kiderül, hogy nagyjából milyen árszinten érkezhet az Oculus Rift virtuális valóság szemüveg, miért fognak a jövőben jobban hasonlítani egymásra a notebookok, milyen irányba halad a leghamarabb 2017-ben debütáló Intel Cannonlake-be szánt Gen10 IGP fejlesztése, miként megy a Crytek a Sony után a megvilágítás terén, és hogy célegyenesben az első multiadapter funkciót kínáló DirectX 12-es alkalmazás.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés