Skylake platform és internetet szóró drónok

A Skylake és a Z170 volt a hét slágere

A piac kezd kikászálódni az évente elmaradhatatlannak mondható uborkaszezonból, így ezen a héten már történtek nem csak szimplán említésre méltó, hanem jelentős bejelentések is.

Kezdhetjük rögtön azzal, hogy az Intel bemutatta az első asztali Skylake processzorokat, amelyekből ugyan még csak kettő van, de később majd bővül a kínálat. Itt megjegyezzük, hogy sikerült letesztelnünk az asztali Broadwell processzorok közül a gyorsabbikat. A Skylake-hez kapcsolódóan az alaplapgyártók is megkezdték a mozgolódást, így az ASUS és az MSI bemutatta a platformhoz szükséges alaplapokat, illetve a HyperX új DDR4-es memóriacsomagokkal jelentkezett, míg a Noctua bejelentette, hogy bizonyos hűtőihez ingyenesen biztosít megfelelő lefogatókat.

A processzoroknál maradva, ha más konkrét bejelentés nem is történt, érdekességekből azért nem volt hiány. Többek között a Qualcomm készül a Snapdragon 820-as lapkával, amely az új egységek mellett egy nagyon fontos lépést tesz a mély integráció felé vezető úton, illetve a MediaTek is fejleszti a Helio X30-at, és mellette még az OpenCL-re is egyre jobban koncentrál. Természetesen megemlíthető még, hogy az AMD is felvázolta gigantikus APU-koncepcióját, amely a szuperszámítógépeket célozza meg. Utóbbi szegmensnél maradva kikerült a friss Green500-as lista is, amelyből kiderült, hogy a PEZY-SC gyorsítók taroltak.

Acer Cloudbook
Acer Cloudbook

A Windows 10 természetesen ezen a héten is kapott némi figyelmet, többek között erre az operációs rendszerre épít az Acer Cloudbook koncepciója. A Gamescom miatt az Xbox One tulajdonosok is kaptak némi információt, miszerint a Windows 10 számukra novemberben lesz elérhető.

A Gamescommal párhuzamosan megrendezett GDC Europe során az ipar felvilágosítást kapott a DirectX 12 és a Vulkan APIk-ról, kiemelten koncentrálva arra, hogy mégis hogyan kell ezekre a programokat portolni. A játékokhoz kapcsolódóan a videojáték-motorok területén is történtek érdekességek, például bemutatkozott az Autodesk Stingray, illetve kiderült az is, hogy az Unreal Engine 4 nem pont a várt módon támogatja majd a több GPU-s konfigurációkat.

Toshiba 3D TSV NAND flash koncepció
Toshiba 3D TSV NAND flash koncepció

A NAND flash lapkák piacán ezúttal a Toshiba és a Sandisk volt aktív, hiszen bejelentették a 256 gigabites 3D BiCS NAND megoldásukat, de az előbbi cég mutatott még egy olyan koncepciót is, amely 16 NAND lapkát tokoz egymásra.

A virtuális valóság is maradt forró téma, hiszen elkészült a TrendForce rendkívül derűlátó előrejelzése, illetve a Basemark és a Crytek bejelentette, hogy közösen készítenek egy tesztprogramot a virtuális valósághoz.

EIZO Foris FS2735
EIZO Foris FS2735

A kijelzőkre áttérve a EIZO bemutatta legújabb Foris monitorát, amely az FS2735-ös jelzést viseli, és a játékosok kedvence lehet, ha meg tudják majd fizetni a termékcsaládra jellemző, nem túl alacsony árat. A Toshiba eközben nem monitorral, hanem új tévékkel támadja a piacot, míg a Panasonic úgy néz ki, hogy újra szemez az OLED-del, aminek akár végre egy tényleges termék is lehet az eredménye.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés