Szoftver, értékelés
Ahogy az már előző oldalon kiderült, szoftverből ezúttal is a Corsair iCUE áll rendelkezésünkre, miután letöltöttük azt a gyártó weboldaláról. Nekünk ezt nem kellett megtennünk, hiszen a hétköznapokban egy Corsair K95 Platinum XT-t használunk, amihez már letöltöttük egyszer, azonban érdemes lehet megemlíteni (talán valakinek számít), hogy legutóbbi cikkünk óta 990 MB helyett már 1,02 GB-ot foglal el a program a rendszer számára fenntartott SSD-nkből, vagyis az automatikus frissítés a háttérben funkció szorgosan teszi a dolgát.
Hirdetés
A szoftver változatlan felépítéssel rendelkezik, az első oldal továbbra is a Corsair eszközök számára van fenntartva. Itt a K60 RGB Prót kiválasztva testreszabhatjuk a billentyűk funkcióit, makrókat rögzíthetünk és hozzárendelhetjük őket egy bizonyos gombhoz, illetve beállíthatjuk a háttérvilágítás tulajdonságait. A „Hardware Lightning” menüpontban azt állíthatjuk be, hogy milyen legyen az eszköz világítása, amikor épp nem fut a szoftver, ezt a sémát pedig – ahogy azt már említettük – az Fn+0 billentyűkombóval hívhatjuk elő.
Valamelyest csökkent a szoftver fogyasztása előző panaszkodásunk óta, hiszen 18 helyett már csak 13-14% körül terheli a VGA-nkat, míg a processzorból 1,3%-ot, memóriából pedig 200 MB-ot kér magának, ezek az értékek pedig jelentősen, szinte nullára csökkennek, amint a háttérbe küldjük a programot, vagyis a fejlesztők nem unatkoztak az elmúlt hónapokban, és ez egyértelmű javulás.
A szoftvert tovább böngészve, a „Performance” menüpontban kiválaszthatjuk, hogy mely billentyűkombinációk legyenek még letiltva a Windows gomb mellett (vagy helyett) a Win Lock funkció aktiválásakor, fent a Settings fülön pedig a mintavételezési rátát állítgathatjuk (250-1000 MHz), illetve elvégezhetjük a firmware-frissítést. Kapunk még egy dashboardot is, ahol számítógépünk főbb komponenseit követhetjük figyelemmel, ám ennek sok hasznát nem látjuk, hiszen aki ezekre kíváncsi, az valószínűleg inkább a gyártók saját szoftvereit használja, de persze nem baj, ha van itt is egy ilyen.
Értékelés
Ahhoz képest, hogy a Cherry Viola kapcsolókat az MX-eknél olcsóbban árulja a Corsair, a K60 RGB Pro nem lett egy olcsó mulatság: 130 eurós (nagyjából 48 000 forintos) ára egyáltalán nem számít olcsónak. Ennyiért már Cherry MX kapcsolóval szerelt billentyűzeteket is találni, még magyar kiosztással is (elég csak az ASUS ROG Strix Scope szériájára gondolni), melyek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, de sok esetben kevésbé erőforrásigényes a hozzájuk mellékelt szoftver.
Persze az csak marketing, hogy a Cherry olcsóbb megoldásnak szánja a Viola switcheket, a gyakorlatban egyáltalán nem érezzük rosszabbnak az MX Rednél, legfeljebb tartósság szempontjából lehet majd probléma velük, de egy feltételezés alapján semmiképp sem rontanánk le az értékelést. Önmagában nézve a Corsair újdonságát, nem rossz termékről van szó, nem tapasztaltunk olyan negatívumot, ami miatt azt mondanánk, hogy ne tetszene, de igazából olyan tulajdonsága sincs, ami kiemelné a mezőnyből (különösen a hazai piacon).
Corsair K60 RGB Pro mechanikus billentyűzet
SidCorky
A Corsair K60 RGB Pro billentyűzetet az Corsair bocsátotta rendelkezésünkre.