Hirdetés
Szoftver
A már sokat emlegetett iCUE-t a Corsair weboldaláról tudjuk letölteni; ez a szoftver úgy általában minden Corsair termék vezérléséért felelős. Az összetettséget jól tükrözi a telepítő mérete is, 430 MB letöltését kell beiktatnunk a napirendünkbe (ez júliusban még 381 MB volt), míg a telepített szoftver 990 MB-ot foglal el az SSD-ből. Futás közben az erőforrásokat is szépen eszi a program, memóriából 270 MB-ot kér magának, míg egy NVIDIA GeForce GTX 1660 Ti-t 18%-kal, egy AMD Ryzen 5 3600 processzort pedig 4%-kal terhel meg, tálcára küldés után is. Ez egy streamer funkciókkal is felruházható gamer billentyűzet esetében különösen kellemetlen, hiszen épp elég terhelés a rendszernek az élő közvetítés és a játék kiszolgálása, ezért is fájó, hogy a Stream Deck funkciók eléréséért cserébe be kell áldoznunk némi teljesítményt.
A szoftver kezelőfelülete egyébként elég összetett, épp ezért nem is mennénk bele a részletekbe, ezt már megtettük a K95 Platinum XT-t vizsgáló cikkünkben, a K100 RGB esetében szinte ugyanazt látjuk. Fejlődés inkább hardverben történt, ugyanis bekerült a billentyűzetbe a vállalat Axon technológiája, amellyel a rendszer gyorsabban működik (elérhetővé vált például az 1000 mellett a 4000 Hz-es mintavételezési ráta is, ezzel 0,25 ezredmásodpercesre csökkentve a korábbi 2 ms-os válaszidőt), továbbá több, szám szerint akár 200 makró- és világítási profilt tudunk tárolni a beépített memóriában.
A reszelgetés mellett új funkciót is kapunk, ami érthető is, hiszen egy új kezelőszerv is került a billentyűzetre a bal felső tárcsa formájában. Ehhez kapcsolódóan van egy külön menüpont az iCUE-ban „Dial Control” néven, melyen belül különböző funkciókat tudunk hozzárendelni a balra, illetve jobbra tekeréshez. Ez lehet például olyan egyszerű dolog, mint a hangerőállítás vagy egy weboldal görgetése, de állíthatjuk például a világítás fényerejét, sőt zenelejátszás közben nem csak léptetni, de egy számon belül „tekerni” is tudunk vele. Több különböző funkciót is hozzárendelhetünk a tárcsához, melyekhez egyedi színű világítást is társíthatunk, így a tárcsa közepén lévő gombbal váltogatva a funkciók között tudjuk, hogy éppen melyik aktív.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!