Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #40553216

    törölt tag

    válasz kymco #20486 üzenetére

    Jézus semmit sem kavart meg (legfeljebb a vakhitűek fejét, belülről), mert ha megkavart volna bármit is, akkor MageRG nem írna ezt 2015-ben. Semmit sem változott az ember, legfeljebb eggyel több önámító hivatkozási alapja lett, hogy akármit elkövethessenek, akár a hit nevében is.
    Emberi sztereotípiát? Talán a zsidók szokásait. Kínában pl., amely egy kicsit nagyobb és legalább olyan régi, viszont folyamatosan egy helyen lévő kultúra, sosem voltak ilyen szokások. Indiában, ahol merev társadalmi rendszer volt, sőt, van, már Jézus előtt 560 évvel megjelent egy olyan eszmerendszer, amely az összes, már akkor is szigorú, utána pedig egyre megmerevedő szabállyal mint nem lényegessel nem foglalkozott, így a rendszeren belül nem is tartották be őket. Az egyik fő tanítványa éppen egy kaszton kívüli, egy pária volt. Annyi a különbség, hogy a rendszeréből nem épült egy mindenki mást ideológiai alapon erőszakkal (vagy ha úgy tetszik, az államhatalommal egybeépülve, azt az elnyomó céljaira használva) elnyomó egyház, majd szakadva egymással is harcoló egyházak. De neked ez nyilván semmit nem jelent, mert nincs rajta keresztény/tyén szósz.
    Amúgy bármit „kavart meg” Jézus, 2000 évig semmi hatása nem lett, egy hajszállal nem lett jobb az ember. És nem, nem azért, mert már nem vagyunk keresztények. Amikor azok voltunk (mármint az emberiség egy része), azalatt is bőszen gyilkoltak bárkit, legyen az keresztény, zsidó, muszlim, buddhista, hindu vagy bármi más. Semmi erkölcsi emelkedés nem történt, hiszen a máglya az 1300-1500 évvel Krisztus halála után lett kedvelt lélektisztító eszköze a keresztény/tyén felekezeteknek, a gazdagok szegények rovására történő gazdagodása ellen nem léptek fel komolyabban (a protestáns erkölcsre épül a kapitalizmus), a gazdagok minden formában elzárkóztak a csóróktól.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák