Aktív témák
-
veterán
válasz atila4 #43860 üzenetére
Egyik kollegám múlt héten dicsekedett a Dellel.
Igaz, előtte már hetekkel mesélte, h olyat fog venni.
Még viccesen ezt is elküldtem neki, h mire számítson a kijelzőt illetően:Mondjuk kiderült, h még 30ezret ki kellett fizetnie amolyan kaució gyanánt, pedig jó ideje előfizető a Pannonnál, (majd a havi csekkekből visszakapja), de amúgy örül a gépnek.
Persze majdnem összeveszett velem, mert nem akarta megérteni, h az i3-as, az csak a HT miatt látszik négymagosnak a feladatkezelőben, meg ilyesmik.
A fenti kijelzőre is csak azt válaszolta, h LED-es, és majd állít a fényerőn..
Jólvan, gondoltam, állítsál csak, akkor se lesz olyan, mint egy matt.Egyébként jó áron adják, legalábbis, h nem kell egyben kifizetni, az jó.
Itt van róla egy kis ismertető:
http://ipon.hu/elemzesek/dell_inspiron_5110_a_szamok_buvoleteben/1099/1Egyébként mit jelent az, h 100 GB extra éjszakai adatforgalommal?
Komolyan lehet akár filmeket is tölteni, meg ilyesmi?[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz atila4 #43853 üzenetére
A Dellben Core i3 van, HD3000 grafikával.
Az viszi a WoW-ot jól.
http://www.youtube.com/watch?v=_p55VKvxY5QA Samsung általad kiválasztott verziója viszont csak Celeron B800-as.
Háááát.. ebben csak HD2000 van. Ez is viszi a WoW-ot, de a processzor is jóval alacsonyabb órajelen jár, mint az i3-as.Az Acerben is i3 van HD3000-el.
Hiába jobb a Samsung, ha erőtlen a hardvere. :/
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Miért olyan várós az Ivy Bridge?
Nem hiszem, h annyira szükséges az abban rejlő teljesítménytöbblet.
Vagy inkább a HD4000 miatt?
(Én legalábbis amiatt szívesen lecserélném a procit a gépben, feltéve, ha valóban kompatibilis lesz a G2-es foglalattal, és a chipset is viszi majd.)Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz runner 125 #43644 üzenetére
Ne nekem válaszoljátok ezt, a kérdezőnek.
De am köszi.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
válasz darvak #43598 üzenetére
Igen, épp most olvastam a G570-es tesztjét.
Az már nem "nagyon gyenge hangszórók" minősítést kapott mint az A531-es, hanem "nem túl jó hangszórók"-at.
És mivel hallottam szólni, nem tartom rossznak, inkább ilyen átlagosnak, általában a notik így szólnak. (Asszem.)Ez a G570-es ez van más színben is?
Egyébként borzalmasan tud kinézni.
Cipelem itt a lakásban telepítés közben/után, és mire visszaadom a tulajdonosának, olyan csúnya, h ppppppfffffff.. De nem szoktam letörölni, lássa csak mit vett.
De hát a szép fényes lakkfelület ezzel jár.GaborGh:
Köszi, ez értékes infó volt.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
válasz ZweiTiger #43593 üzenetére
Altec Lansing SRS Premium Sound van abban is.
Nekem 4330s-es Probookom van, abban is ugyanaz van.
Semmi baj vele.Sőt, nem olvastam még rosszat róla.
Nem hiszem, h notiban van ennél jobb.
A Harman Kardonos Toshiba se szól jobban.Notiba pakolhatnak akármit, mélyhang attól még nem lesz.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Ne offoljunk már külső hangszórókról.
Nekem is hi-fire van kötve, de ez nem megoldás, illetve nem ez volt az eredeti kérdés.
Egyébként a csajnak megmutattam az itteni hsz-okat, felcsillant a szeme amikor az egyik link mellett meglátta, h az piros. (Dell 5110)
Arról inkább lebeszéltem én is.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Thunderzolee #43529 üzenetére
Üdv!
Ismét én.
Ajánlottátok ezt az A531-et.
Elolvastam róla a tesztet.Mennyire gyengék a hangszórói?
Ugyanis pont, h "multimédia" céllal (is) lenne vásárolva.
Már ami a netezés, filmek, zenehallgatás, (video) chat témakörét illeti.Mit jelent az, h gyenge hangszórók?
Toshiba A500-ast használtam egy ideig, Harman Kardon hangcucc van benne.
Az én HP-m valami SRS Premium izés.
De ami notikat eddig hallottam, azok közt nem volt olyan, ami nem szólt volna, vagyis nem szoktam különösebben figyelni. (Kellett volna ezek szerint.)
Pl. a Lenovo G570-esekben levő hangkeltők pl. jónak számítanak?
Ahhoz képest ennek a Fujitsunak hogyhogy rosszabb?Mert ez esetben mégiscsak másik noti lesz ebből, asszem nem ajánlhatok olyat, amin nem lehet egy filmet végignézni.
Nem gondoltam volna, h van olyan, h "rossz" hangszórók.
Bár a konyhánkban levő gép LCD monitorának is borzalmas hangja van, kicsit nagyobb hangerőn már torzít, rezonál az egész, csak egybefüggő magashang visítást lehet hallani, ha nagyobb hangerőre állítom.
Így képzeljem el a noti "gyenge" hangját is?Vagy átlagfelhasználónak tökéletesen megfelel, csak Spyduck valójában egy vájtfülű audiofil lenne, és ez ütközött ki a tesztben?
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Köszi srácok, akkor valószínűleg az A531 lesz a befutó.
Fene.. ha tudtam volna, akkor nem keresgetek, meg linkelgetek annyit.
darvak:
Nem kell meggyőzni, tudom, h ez a Fujitsu már nem az, ami akkoriban Fu-Si néven vonult be a történelembe.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Üdv!
Notebookot keresek egy kolleganőmnek.
15"-os képernyővel
Pentium B940/B950/B960-ra gondoltam
minimum 4GB rammal
kábé 320GB merevlemezzel (mindegy mekkora)Itt a Computer Imperiumban szoktak árulni, de most csak Core i3-as van, pedig jobb lenne, ha olcsóbban találnék:
pc-outlet.hu/Lenovo_IdeaPad_G570_i3-2330_129.990Ft.jpg
Vagy vegyük meg neki ezt?
Úgy hiszem, nincs szüksége ilyen erős procira.Ezek közül valamelyik esetleg?
ipon.hu/samsung_series_3_np300e5z_a04hu_ezust/114ezeripon.hu/hp_630_a6e83ea/107ezer +4GB ram 5ezer
ipon.hu/dell_inspiron_n5050_piros_/116ezer szép piros
A Dell Inspiron 5010-esekre akkoriban 3 év garancia volt.
Manapság már nincsenek 3 év garival laptopok?ipon.hu/asus_x54c_so123d/117ezer
Ezt inkább nem akarnám a 2 USB csatlakozó miatt. Ráadásul ahogy elnézem, elírták az IGP-t is. Pentium B9százasokban csak HD2000 van.Ahha, van ebből több USB-csatival is:
ipon.hu/asus_k53e_sx1976d_ezust/120ezerÉs megvan a 3 év garis Dell is:
ipon.hu/dell_inspiron_n5110_38_piros/119ezer +4GB ram 5ezerNos, a bőség zavara.
Lejjebb most nem fognak menni az árak, ugye?
Oké, jön az Ivy Bitch de az még odébb van.
USB3.0 az nem feltétlenül kell.
Esetleg kijelző lehetne matt.Szóval melyiket vegyük?
Nem muszáj az Iponból, csak ott néztem az árakat.
Más gépek is érdekelnek, de ilyen Packard Bell, meg eMachines az 1 év garijukkal köszi, nem kell.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz forzaroma #31718 üzenetére
Bocsi, de hol írtam én ilyet?
A lista oldalán előrébb van, ez tény.
DE eleve az i3 2310 Hyper Threadinges, ha olyan programot futtatunk, ami 4 magot képes kihasználni, biztos, h az i3 elveri a P9600-ot.
Egyébként a két procit nem érdemes összehasonlítani.
A P9600, ha valahol be is szerezhető, horror áron van.
A hozzá tartozó chipkészlet általában DDR2-t kezel, ami 2×2GB ram használatát teszi lehetővé. Persze lehet bele 2×4GB-ot is tenni, de mutass értelmes áron 4GB-os DDR2-es modult.De most nézem, Borote már összefoglalta.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Tulujus #31695 üzenetére
Például ez?
http://laptopesztergom.hu/images/Lenovo_IdeaPad_G570_i3-2330_Intel.jpgKarácsony előtt még csak 130ezer volt (ugyanezzel a felszereltséggel).
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz tajati #31696 üzenetére
A Karácsonyi laptopvásárlások során jópárat vetettem kollegákkal, bár a nagyobbik testvéréből.
Én raktam rájuk rendszert nekik, így ki is próbáltam, mit tud.
Az a Pentium B950-es egy kellően erős processzor, a Computer Imperium meg tesz még bele 4giga ramot, így 6GB lesz benne, ami örökre elég lesz mindenre.
Egyszerűbb játékok is elfutnak rajt.Ez a Pentium egy második generációs Core i, csak az alsóbb régiókban az Intel meghagyta a (laikusok körében) jól csengő Pentium márkanevet, (illetve a Celeront is).
PainKiller13:
A B8százas Celeronok, meg a B950-es közt azért jelentős különbség van.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Az Asusban gyenge a CPU, jó a videokártya.
A Samsungban jó a CPU, de a benne levő VGA már erősen kezd elavulni.
Ráadásul van hozzá oprendszer is, ezért még drágább a gép.Mennyit akarsz max. rákölteni?
Ajánlanak neked sztem jobb gépet is itt.Itt meg tudod magad is nézni, mit tud a CPU:
notebookcheck.net/Mobile-Processors-Benchmarklist.html
Itt pedig a VGA:
notebookcheck.net/Mobile-Graphics-Cards-Benchmark-List.htmlZekone01:
P8600 + GT330M kombó már gyengének számít, az új játékok kifognak rajt, az a GT520MX pedig a GT330 alatt van jóval.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Wikipedián fent vannak a processzorokba integrált HD Graphics-ok típusai proci-számozásra lebontva (táblázatban):
http://en.wikipedia.org/wiki/Intel_HD_GraphicsKönnyen el lehet igazodni rajt.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Stalker-2572 #29057 üzenetére
Vagy van még ilyen is, ez egy külső Express Cardos cucc, amibe olyan VGA-t veszel, amin van sok HDMI kimenet (elég lehet egy alap-kártya is):
http://www.villageinstruments.com/tiki-index.php?page=ViDockDe idehaza nem tudom kapható-e már.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Stalker-2572 #29055 üzenetére
Nem függ össze csak ha látnád, h egyesek milyen helyesírással/mondatszerkesztéssel írnak hsz-okat, plusz olyat kérdeztél, amit szinte még senki.. -->ezek alapján arra gondoltam, biztosan csak lemaradt az USB szócska.
Bár a rangod alapján nem gondoltam volna, h nem jól írtad, de mégis olyat kérdeztél, amin csak pislogtam.Spyducknak kéne erre jönnie, ő van otthon az ilyesmiben, lehet fejből tud olyan gépet, amin több HDMI is van.
Én esetleg arra gondolok, h Express Card bővítőben lehet van olyan fajta, amit bele lehet dugni, és azon lenne több HDMI akár.
Ilyesmi, csak nem USB-s, hanem HDMI-s:Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Stalker-2572 #29051 üzenetére
Ha 2-3 USB-re gondoltál, és mellé HDMI-re, akkor pl. ezek:
SAMSUNG Series 3 NP300E5Z
LENOVO IdeaPad G570GH 2GB
LENOVO IdeaPad G570GH 6GBHa 2-3 HDMI kimenet, akkor ...nem hiszem, h van olyan noti.
Esetleg HDMI + valamilyen másik (D-SUB, DVI) kimenet kombója.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
-
veterán
válasz tothir #28943 üzenetére
A Pentium B8százas széria nem túl gyenge?
Nem valami meggyőző az órajele..jano_77:
Onnét linkeltem a két legalsót.De úgy nézem Toshibáéknál is elmentek otthonról a két USB csatlakozójukkal..
Hát majd meglátjuk, de egyelőre a Lenovo marad 115ezerért.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Üdv!
15"-os notit keresek, 90-120ezer közt.
Amire kellene: zene, net, film (nem feltétlenül HD), 2-3GB ram, 320-500GB HDD, oprendszer nélkül.
Ipont átfutottam (el is szörnyülködtem):
Asus X54 106ezer
Lenovo G570 110ezerAzon ütköztem meg, h az Asuson 2 szem USB van csak?
Há' normálisak ezek?Azt szeretném kérdezni, h ennél olcsóbban csak az E-350/E-450-es APU-ra épülő gépek vannak, ugye?
Mennyivel gyengébb a második generációs Core i3-nál a Pentium B9×0 sorozat?
Nekem i3 2310M-es van, ahogy a specifikációit olvastam a B9százas sorozatnak, nem sokkal rosszabb, az IGP egyel előbbi széria, meg néhány extra feature nincs csak benne. Mindent összevetve gondolom netezés, filmezés, zenehallgatás közben nem lehet észrevenni különbséget.Tudtok másik notit ajánlani ebben az árban, vagy maradnom kell a Lenovonál?
Vagy esetleg ezek? (Ezek itt lennének helyben Egomban.)
Toshiba Sattelite C660 110ezer
Lenovo IdeaPad G570 115ezer[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz pocokxx #28925 üzenetére
Itt keress:
http://hardverapro.hu/aprok/hardver/notebook/listaz.phpDe inkább Intelest vegyél.
Kevésbé melegszenek, mint a Turion azon szériája, teljesítményük nagyobb, és bővíteni is könnyebb (procit), lévén több van belőlük eladó.Átfutottam a hirdetéseket, hááát.. inkább 80 körül adják a jobbakat.
De ez pl. jónak tűnik:
hardverapro.hu/apro/asus_g1s_notebook_megkimelt_allapotba.html
Csodálom, h még nem vitték el.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Van itt egy ilyen lista, akit érdekel, megnézheti, levonhat belőle amit kell.
http://logout.hu/bejegyzes/benoce/notebook_cpu_benchmark/friss.html
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
válasz Csaszykj #7896 üzenetére
MSI-re azt mondják, inkább ne.
A másikban az egy lassú féle AMD proci, inkább azt se.Egyelőre marad a HP.
Tetszik nekem is, Isten ne adja, de ha meghal édesapámék notija (17"-os lassan 5-6 éves Fu-Si), akkor egy ilyesmit el tudnék képzelni a helyére.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
Azért kérdeztem a játékot, mert a Core i-s procik tartalmaznak egy Intel HD nevű GPU-t, így ha játék nem lényeg, akkor egyéb VGA-ra tulajdonképpen nincs is szükséged.
17"-os notinál én egy SSD-t tennék bele, meg mellé egy 5400-es merevlemezt adatoknak igény szerinti méretben (akár 500GB).
A S/DIF-el egyetértek.
Amit Csaszykj ajánl az nem jó?
Pont amit szeretnél, csak 4GB rammal.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Toshibára, Asusra 2 év gari van. HP-re három.
Asussal játszani jobban lehet, egész jó VGA van benne.Ha játszani nem akarsz vele, akkor az Asust nem kell megvenned.
Ez a HP ez ~180ezer, ugye?Nem ismerem konkrétan egyik gépet sem, de ha fontos a matt kijelző, azt választanám, pláne, h a gari is több rá.
Csatlakozóit nézd át, nehogy ne legyen az, ami esetleg Neked pont kellene. (HDMI, eSata pl.)Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Gregster #7862 üzenetére
Amit kinéztél, az netbook, azért olyan kicsi a kijelző mérete. Am a legújabb szériás AMD csodaproci van benne, prociba integrált HD képes VGA-val.
Nos.
A notikba átlagos hangszórókat tesznek, nem is nagyon tudom melyik márka szereli high end hangszórószettel a gépeit.
Például Harman Kardon van a Toshiba A500-as notijaiban. Ezt pl. onnét tudom, h nekem is ilyen van. Szintén vájtfülűnek tetszik lenni?
De 130ezres árkategóriában ez nem fog menni.Tessék, itt van két bestbuy:
ipon.hu/webshop/product/_fujitsu_siemens_lifebook_a530
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_pink
3 év garival, Core i3-as processzorral, (és prociba intergált HD képes VGA-val).Core i-s procival ennél olcsóbban nincs megvételre érdemes gép.
A drágábbak meg csak VGA-ban térnek el, de Nálad az nem szempont, úgyhogy felesleges nagyobb VGA-s modellt venned.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz 78zolika #7864 üzenetére
Hát igen, a második generációs Core i-s prociknak nem nagyon van ellenfele.
Tökéletes választás, előbb-utóbb én is követlek majd a 2nd. gen. Core i vonalon.
Jótanács: ha Vistát vagy Win 7-et teszel rá, inkább 4GB ramot vegyél hozzá.
Am ez a konfig nem fog 100W-ot sem enni, ahogy más is írta lejjebb.A mostani alaplapod sajnos semmilyen értelmes procit nem támogat.
asrock.com/mb/cpu.asp?Model=775i65PEVagy választasz egy notit. Mire a pénzt megkapod, még lejjebb is mehetnek az árak mind az asztali, mind a notebook vonalon.
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz medvecsapda #7873 üzenetére
Ezt kérdezd meg a Dell-es topicban is, hátha ott jobban tudják hogyan működik a Dell garanciája.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
78zolika
Szerintem az asztali géped cseréld le/bővítsd energiatakarékos alkatrészekkel, lehet jobban jársz, mint egy notival.
Pontosan milyen az alaplapod pl?
Nem fogad 45nm-es procikat? A P4-es zabál egy 45nm-es Core 2 Duohoz képest. Itt az aprók közt meg 10-12ezerért hirdetnek 45nm-es E5ezres, E6ezres széria felső számozású modelljeit. villámgyorsak, és nagyon keveset fogyasztanak.
Akár egy procicserével megúsznád a nagy energiatakarékosságot.Korai Pentium 4-esek még a Speed Stepet sem ismerték.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz LSL1337 #7829 üzenetére
Azt hiszem azért nem írt senki, mert annyiért nem kapsz játékra is alkalmas gépet.
Ez most a bestbuy amint már ajánlotta más is:
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_feketeJavíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Memóriát olcsón tudsz hozzá venni, de procit nehezebb cserélni, és általában drágább mulatság is, mint a ramcsere/bővítés.
Azt írtad, h: "dőtállóbb paraméterekkel (kb. 4-5 évre venném)".
Hát akkor ne P6×00 procival vedd, hanem egy Core i3-al.
Nem véletlenül próbálunk rábeszélni egy Core i-s gépre.Am 2GB rammal jól lehet használni a gépet, de gyenge proci mellé akármennyi memóriát pakolsz, gyors gép nem lesz belőle.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Ha oprendszer nélkül veszed, olcsóbban kijössz, és jobb proci lesz benne.
De ezt csak halkan írtam ide.Ezeket nézd át (az első párat):
http://ipon.hu/webshop/group/fujitsu_siemens/2708/
Meg ezt:
http://ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_pinkEmachinesről meg ezt olvasd el:
http://logout.hu/cikk/pokoljaras_emachines/teljes.htmlJavíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Inkább Core i-s procival vegyél gépet, az legalább kellően gyors is.
Például a már említett Dell, ráadásul ezen 3 év garancia van:
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010De mielőtt megveszed, lehetőség szerint nézd meg közelről is, erősen csilli-vili, nem mindenkinek jön be. Hasonlítsd össze a többi ajánlott géppel.
banán007:
Köszönjük Emese..[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz DonMedve #7776 üzenetére
Ennyi pénzért már Cori i3-as procival szerelt gépet is kapsz.
Inkább olyat vegyél. Nagyságrendekkel gyorsabb az általad linkelteknél.4GB-os verziók: [link]
3GB-os verziók: [link]
2GB-os verziók: [link]
Illetve a favorit 3 év garanciával:
Dell n5010 (Sajnos ebben csak 2GB ram van.)MSI mennyire ajánlott, vagy nem ajánlott, majd jön más, és megmondja.
A Dell eléggé csilli-villi, fényes, vásárlás előtt érdemes megnézni, nehogy aztán idegesítően fényes legyen.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Csaszykj #7772 üzenetére
Fene, lejárt a szerk. idő..
17"-osok közt meg:
gyenge proci, közepes VGA
erős proci, közepesnél gyengébb VGA
erős proci, nincs VGA
gyenge proci, közepes VGA
erős proci, nincs VGAÉs a többi már 170ezer felett van, és a VGA max. közepes bennük.
A HD5650-et egyik sem éri utol. Ja de igen, 230-240ezer felett.Fontos a 17"-os kijelző?
Külső monitorra dugva akár 50"-on is élvezheti a noti képét.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Csaszykj #7772 üzenetére
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010
Meg kéne barátkozni azzal a gondolattal, h 17"-ost nem fog venni 150-160ezer között. Legalábbis játékos notit nem.
Ez a Dell a HD5650-es VGA-val tuti választás lenne, pont 500GB-os a HDD, és 4GB ram is van benne.Ha visszaolvasol a topicban, találsz róla ezt-azt, mostanság ez a bestbuy.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Hát igen.
Én nem tudok Neked gépet ajánlani, sajnálom.
Hardveresen a Dell a bestbuy, de Te az a fajta vásárló vagy,akinek nem ez az elsődleges szempont.
Én is tudom milyen a fényes kijelző, bizony sokszor ad okot any×zásra..
A Dellnek nem csak a kijelzője fényes, az egész gép.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Hmm... visszakerestem tulajdonképpen milyen notit is keresel:[link]
Hogy jött képbe a HP? Ajánlották?
Te tudod, h olyan gépet veszel, amiben erős VGA van, (ez lenne a HD5650-es), vagy megveszed a HP-t, amivel nem nagyon fogsz játszani, de matt a kijelzője.
Ez a Dell egy bestbuy azoknak akik a legolcsóbb 3 év garis, erős hardveres kiépítésű gépet keresik. Ezzel élvezhetően elfut minden játék.
Azért írtam, h ne említsük egy mondatban ezt a Dellt egy ProBookkal, mert a két gép egész más kategóriájú felhasználóknak készül.
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
válasz orion851 #7727 üzenetére
Sajnálom, de annyiért nem fogsz tudni játékra is alkalmas gépet venni.
Ezeket nézd át:
http://ipon.hu/webshop/group/dell/2698/1
Dell, 3 év garancia, és van HDMI is.A Corei3-as procival szereltek közt válogass.
Három féle VGA-val vannak szerelve.
Intel HD 2GB rammal, 4GB rammal
ATI HD5470 3GB rammal
ATI HD5650 4GB rammalAz Intel az csak ilyen "képmegjelenítő", játékra nem nagyon alkalmas.
A következő fokozat a HD5470-es, de játékra az se nagyon való, nem sok értelme van megvenni az azzal szerelt gépeket, mert nem sokkal drágábbak a HD5650-es VGA-val szerelt gépek. Na ez már nagyon is alkalmas játékra.Youtubeon rákereshetsz gameplay címszóval az aktuális VGA-k játékbeli teljesítményére, még Intel HD-s is van fent.
Olyan modellt keress amiben lehetőleg 4GB ram van.
Vagy 2GB-os verziót, amit aztán később még egy 2GB-os modullal tudsz bővíteni 4GB-ra. Win 7 futtatásához nem árt 4GB ram.Olvass vissza pártíz hsz-t, mostanság a bestbuy gép a legutolsó a fenti példányok közt. Csúcs videokártya, 500GB-os merevlemez, erős Core i-s proci, és 4GB ram.
Segítségképpen:
VGA összehasonlítósdi
CPU összehasonlítósdi[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Kriszta08 #7705 üzenetére
Ha nem játszol, akkor elég az Intel HD is.
Ez egyébként annyit takar, h a procival egybe van építve a VGA.
Játékra a HD5470 sem nagyon alkalmas, tehát felesleges megvenni.
Ami a következő fokozat, abban már az HD5650-es VGA van.
Na az már nagyon jó játékra is.
Egyébként ez mostanság a bestbuy gép.Na, ahogy elnézem, már 4GB ram van ebben is. Eddig csak 2GB-al szerelték, végre már Iponnál is van 4GB-os verzió. Nagyon jó ára van 157ezerért!!
Ez meg egy ilyen VGA összehasonlítósdi:
notebookcheck.net/Mobile-Graphics-Cards-Benchmark-List.html[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Ebben azért van valami.
http://ipon.hu/hir/dragulas_varhato_a_japant_ert_katasztrofa_miatt/16154
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Kriszta08 #7701 üzenetére
Itt volt egy kis cikk róluk:
ipon.hu/elemzesek/dell_inspiron_m5010_es_n5010_csinos_belepokCore i-s procival vedd, ha használni is akarod, nem csak szüttyögni vele.
Ha játékra nem kell, tökéletes választás az amit lentebb ajánlottak.Ha rákeresel, lehet olcsóbban is megkapod, mostanában van ahol alámentek az Iponos árnak is. Esetleg vegyél még hozzá 2GB ramot, mert csak egy 2GB-os modul van benne.
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Értem.
Itt mondjuk utalnak rá, h változó magórajele van.
Ettől függetlenül én nem aggódnék miatta.Írtak itt régebben minitesztet róla, teljesítményére nem volt panasz.
Az már más kérdés, h kinek mi jön be külsőleg.
Fényes, nem fényes, erős zsanér, gyenge zsanér, stb.
Ez ügyben nem tudok nyilatkozni, keress fel egy Media Marktot, vagy egyéb nagy szaküzletet, ahol ki vannak állítva, és próbáld ki, tapogasd meg, szagolgasd, Te tudod, h melyik fog tetszeni.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz bajnokpityu #7025 üzenetére
MSI: inkább egy.
Acerhez is vásárolható még kettő.
Fujitsuhoz is vásárolható, sőt az összeshez.De az adott vásárlás helyén, főleg a webshopokban fel van tüntetve, h alapból mennyi van rá.
Nekem A500-as Toshibához alapból 2+1 év gari volt, de még 2 évvel meg lehetett hosszabbítani. Így most 5 év van rá. Ennél is nagyobb típusokat 6 évre is ki lehet terjeszteni.
Az Asus-t nem szólják itt le. Lehet belefutottál valakibe, akinek egy noti ott kezdődik, h magnéziumház, stb, de attól azok még jók.
Acerrel is inkább csak ilyesmi gondok vannak:
http://logout.hu/cikk/pokoljaras_emachines/teljes.html[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Inkább linkeld, úgy könnyebb megtalálni.
Acer Aspire 5942G-463G32MN - MOST 3 ÉV GARANCIÁVALJavíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Driverek a Dell oldaláról letölthetőek, mint minden gyártó oldaláról az adott típusokhoz a driverek, akárcsak bármelyik alaplaphoz.
Az Acerekhez úgy van általában 3 év gari, h kell hozzá venni garanciakiterjesztést még két évet, ez kábé 20ezer Ft. Onnéttól lesz teljes értékű az Acer.
A ramot meg úgy lehet beletenni, h lecsavarod az alján a kis ajtót, és beleteszed.
Ha jól emlékszem, valaki már említette itt, h nem jár garivesztéssel.
Meg különben is, ha probléma van, mielőtt visszaviszed, kiszereled belőle az opciós memóriát.A HD5650 egy jó VGA, teljesen mindegy milyen órajelen van:
notebookcheck.net/Mobile-Graphics-Cards-Benchmark-List.844.0.html
Linkelj, hol írták, h visszafogtak rajt?Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
"nem igazán ajánlja senki"
itcafe.hu/tema/milyen_notebookot_vegyek_2/hsz_6488-6488.html
Mostanában ugyan nem követem a topicot, de úgy tudom, még mindig az egyik bestbuy gép. Van ahol 4GB ramot is adnak hozzá.
Az n5010 a keresőben:
itcafe.hu/tema/milyen_notebookot_vegyek_2/keres.php?stext=n5010
Jó olvasgatást.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Neked ez kell:
http://www.ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_66_piros/170761Más színben is elérhető.
És rendelj még hozzá 2GB ramot..Acerre csak egy év gari van, Dellre három.
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
Teljesen megértem az érveidet.
Azzal a Fu-Si notival megjártátok rendesen.
Fu-Si is a nem ajánlott kategóriában van egyébként, bár mióta már csak Fujitsu lett a neve, azóta lassan visszatér az "ajánlott, de csak garanciakiterjesztéssel" kategóriába.
Bár érdekes módon szüleimnél levő Fu-Si noti már 5 éve megy, pedig szinte éjjel-nappal be van kapcsolva.Én a Toshibámon is az alap 2+1 év garit 5 évre kiterjesztettem, biztos ami biztos alapon. Hát igen, nem is minden gyártónál lehet elérni 5 év garit egy gépre.
Egyébként nem ismerem az Aldi pénzvisszafizetős eljárását, csak itt olvastam a topicban róla, végülis ha ez így működik, akkor nem lehet rossz választás az a Medion sem.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz appleGjuice #2460 üzenetére
Akkor majd veszel még hozzá, ha a keret engedi.
6ezer Ft hozzá még 2GB ram.Olvass vissza pár oldalnyit; ez a Dell éri meg most a legjobban a piacon.
Továbbra is kérdezem, Acerre mennyi garancia van?
1 év? Ok. És mit csinálsz a picivel több rammal, meg az alig gyorsabb processzorral, ha egy/másfél év múlva elhalálozik valamelyik alkatrésze? Acer hajlamos kinyiffanni gari idő lejárta után.
Nemrég a játékos gépekben még T6600, meg P8400/P8600 proci volt. Nos, a legkisebb Core i3-as proci teljesítménye is megegyezik a P8600-al. A többi ennél csak nagyobb. Konklúzió: ha gamernek csúfolt gépeket T4500, T6600-as procikkal is szerelnek még manapság is, akkor a legkisebb Core i3-as procis gép bőven ki fogja hajtani azt a HD5650-et.
Melyik a hatékonyabb:
normális processzor(Core i3) + erős VGA (HD5650)
vagy
normálisnál erősebb processzor (Core i5) + gyengébb VGA (420M GT)Ugyehogy az előbbi.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
huhh.. reméltem, h észreveszed, h a smiley egy link.
Én is csak nemrég vettem észre, lehet eddig nem is volt ott, de nagyon jól beállítható szinte minden paraméter. Így pár napi használat után jobbnak tűnik, mint más oldalak keresősegédlete.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
-
veterán
válasz B-L-A-C-K #2439 üzenetére
Hát 150-170ezres keretet mondtál.
Tessék:
http://ipon.hu/webshop/product/_asus_k52jb_sx072d/157425http://ipon.hu/webshop/product/_asus_k52je_ex232d/164335
http://ipon.hu/webshop/product/_asus_k52je_ex232d/164335
A Dellt azért linkeltem ,mert az mostanság a Best Buy.
A HD4570/HD5145/HD5470-es videokártyáktól messze jobb VGA van a Core i3-as proci mellett, és mindössze 165ezer, ráadásul 3 év gari van rá.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
-
veterán
Ezeket nézd át, proci mindegyikben Core i3-as, VGA mindegyikben alap HD képes Inteles, és mindegyik 15"-os HD Ready. Amiben különböznek az a memória mérete, merevlemez mérete, illetve garanciaidő hossza.
Ajánlom a Dellt, mert arra 3 év garancia van.
A bolt (Ipon) a lehető legjobb, és személyesen is át tudod venni.
Itt már szóba került a hsz közepe felé.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz B-L-A-C-K #2427 üzenetére
Esetleg ez?
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_fekete
Plusz 6ezer hozzá még 2GB ram.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Ez egy jó noti.
Ennyi pénzért pont azt kapod, amit max. bele lehet pakolni egy gépbe.
Valaki pont nemrég kérdezett hasonló gépek felől: #2395bdfhz:
Talán mert oda nem néznek be annyian, mint ide. Van, h napokig nem érkezik hozzászólás a gyártóspecifikus topikokba. Egyébként megkérdezte ott is ugyanezt.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
-
veterán
upszilon1
Végigolvastam a topicot, látom a mai nap erről a Medion gépről szólt. Hát igen, nehéz nyugodt szívvel azt mondani rá, h "csak nyugodtan vedd meg".
Felszereltsége egész jó, P6000 egy egészen új architektúrás proci, ahogy már írták itt. Intel HD-s grafika az a procihoz "tartozik", alap HD filmezéshez, il. egyebekre bőven elég (erre lett kifejlesztve). 4GB ram még soknak is mondható (Samsung memóriamodulokkal), ebben az árkategóriában a gyártók általában ezen szoktak spórolni. 500GB merevlemez, ez is a mai trendeknek megfelelő nagyságú, és a csatlakozói is rendben vannak.
Adnak még hozzá egy Windows 7 64bit oprendszert, ez is jó.Az Office viszont csak próbaverziós, itt írják is ("Szoftver" fülre kattintva).
"Ha Ön az előre telepített Office 2010 alkalmazások valamennyi funkcióját használni szeretné, kérjük, vásároljon hozzá termékkulcs kártyát vagy vegye meg az Office 2010 termékcsomagot."Azt még tudnod kell, h a többiek által belinkelt Ipon egy Etalon az "infós" boltok közt. Ez nem csak egy zugwebshop, ez A sztech bolt. Egyébként van üzletük is, a Thököly út/Hungária körút kereszteződésénél, garanciális ügyintézéssel is foglalkoznak., és személyesen is át lehet itt venni a termékeket.
Ebben az írásban is megemlékeznek róla.Amint azt más is írta, érdemes egy Media Markt, Electro World, Saturn, Euronics, stb boltot felkeresni, és ott kézzelfogni a kiállított gépeket, aztán amelyik megtetszik, azt Iponból megrendelni, valószínűleg amúgy is ott lesz a legolcsóbb.
Én nem szoktam Aldiba járni, nem tudom, ott ki van bontva egy, és azt lehet próbálgatni egyáltalán?
Aztán adnak még mellé egy halom teljes, ill. próbaverziós szoftvert, a próbaverziósoknak nem sok értelme van, a teljes verziósak meg a netről is letölthetők/helyettesíthetők, úgyhogy ez csak amolyan marketing.
Összegezve, a gép felszereltsége jó, mivel oprendszer is van hozzá, megéri az árát, ennyiért nem nagyon van hasonló "márkás" gép; DE azt tudnod kell, h erről a márkáról nem tudunk semmit, csak azt, h egy erősen megtépázott hírű gyártó termékeinek olcsóbb reinkarnációja.
Medionról a Wikipedián kideríthető, h egy nagy német "konszern", olyan mint a Daewo, mindennel foglakozik hűtőtől a mikrón át a szgépig, (bár egyelőre kocsit még nem árul), és saját márkanév alatt értékesíti termékeit nemzetközi multi-kereskedelmi cégek hipermarketeiben.
Ezekről a termékekről meg általában a silány minőség ugrik be elsőre, nem a megbízhatóság.
Ha nem lenne 3 év gari a notira, kapásból lebeszélnélek én is.
Így csak annyit mondok, ha nincs keret jobb/drágább notira, akkor megpróbálkozhatsz vele, és amint itt többen javasolták, írhatsz a Logoutra egy írást róla.
Reméljük a legjobbakat.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
Tényleg csak annak van ablaka:
n5010 képekbenJavíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz martin13 #2264 üzenetére
Dell, Core i5, 4GB DDR3, HD5650, 500GB, 3 év gar
Toshiba, Core i3, 4GB DDR3, 320GB, HD5650, 2 év gar, Win 7, Blu-ray RW
De majd még jönnek mások, és ajánlanak.
CHIPman:
Tökéletes választás.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz peti001 #2261 üzenetére
Ezek közül tetszik valamelyik?
ipon.hu//Core_i_3_notebooks.html
Mivel Nálad a VGA nem számít, (csak alap HD képes "képmegjelenítő" kell, ugye?), ezekben csak az van; amiben különböznek az a memória mérete, garanciaidő, és mindegyik Core i3 processzorral szerelt, ami magasan veri az általad kinézett gépben levő procit.Ha pici játék is kell, akkor esetleg ezek még 150ezer közelében:
ipon.hu//Core_i_3_notebooks_HD5×××_vga.html[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
válasz trollreign #2265 üzenetére
Ők általában nem játékos notit keresnek.
Am igazad van, csak én bak vagyok, túlságosan racionálisan gondolkodok.
Boxi88:
Linkelhetted volna, ne kelljen már keresgélni.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Képletesen értettem.
Gondoltam (pélybarnásan szólva) majd "átjön".Arra céloztam, h szerencsére ebben az esztelen teljesítményhajhászásban a monitorok felbontását nem növelték ezzel arányosan.
Emlékszünk még a 16:10 bejövetelekor a növekvő felbontásokra, ugye?
1280×800-->1440×900-->1680×1050-->1920×1200..
Ezek közül az első kettőt simán ráerőszakolták a 15"-os monitorokra, néha még a harmadikat is sikerült. Aztán csodálkoztunk, h a notikban hiába fejlődnek a VGA-k, natívban egyre kevesebb FPS-t kapunk.
Szerencsére a HD Ready szinte standard lett, és gyakorlatilag a videokártyák tudása "nem vész el' a túlságoan nagy felbontású monitorok erdejében.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz donbos12 #2247 üzenetére
Nekem A500 1DN van (T6600 + GT230).
Ez is visz sokmindent, elég szép grafikával, de már erősen elavult, sőt, akkor is az volt, mikor beszereztem (erősen akciósan).Az 1EE már Core i3-as, és GT330-al van szerelve.
Megenne a sárga irigység egy olyan gépért.De ezeknek a Toshibáknak a Harman/Kardon hangszórók az erősségei, nem a hardver. Ez emeli ki a többi laptop közül. Ha van igényed ilyen hangzásra, akkor jó vétel, ha botfüled van akkor 200ezerért vehetsz sokkal jobb CPU/VGA párossall rendelkező gépet is.
Ismered ezeket a listákat?
notebookcheck.net/Mobile-Graphics-Cards-Benchmark-List.html
notebookcheck.net/Mobile-Processors-Benchmarklist.htmlMég valami: a legtöbb noti képernyője csak HD Ready felbontású (1366×768). Ez amolyan 1024×768-at jelent szélesvásznú kiterjesztéssel. Valljuk be, ez nem egy nagy kunszt, ezt már a 6600GT is teljesítette 128MB DDR3 rammal. Ennek köszönhetően a monitorok natív felbontásán sok játék elég magas grafikai részletességgel játszható.
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz CHIPman #2229 üzenetére
Nos, részemről a T4400/T4500-nál kezdődik az a kategória, ami használható netezésre, zenére, filmekre, Officera, meg úgy általában mindenre.
Ez alatti gépet 2010-ben nem vennék, és nem is ajánlok.
Ami ennél jobb az a T6600, ami még jobb az a P8400/P8600.Ám nemrég megjelelent a Core i3, amiből a legkisebb is veri a T6600-at, illetve megegyezik a P8600-al, ráadásul megfizethető.
Sz'al nekem aztán teljesen mindegy, ki mire költi a nehezen megkeresett pénzecskéjét, de elkölteni ~100ezeret egy lassú procival szerelt gépre szvsz teljesen felesleges. Akkor inkább 1-2 hónapig még nem veszek gépet, hanem teszek még hozzá pártízezret, és egy olyan gépet veszek, amit hosszútávon tudok szüttyögésmentesen használni.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Ne haragudj, de igazán linkelhetnéd őket. Nem gondolhatod, h ezeket majd kikeresi valaki, és összehasonlítgatja linkek nélkül.
Ezeket amúgy nézte már ismerősöd?
t-mobile.hu/lakossagi/akciok/akcio/karacsonyi_akciok/mobilinternetvodafone.hu/lakossagi/internet/aktualis-ajanlatok/notebook-akcio
vodafone.hu/lakossagi/internet/aktualis-ajanlatok/laptophu
http://www.laptop.hu/index.php?q=mobilinternet/vodafone-mobilinternet
http://laptop.hu/Pannon.. izé, Telenornak nem találom a notis szekcióját.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Ezekből keress:
ipon.hu//Core_i_3_notebooks.html
Állítsd be a növekvő árat, úgy könnyebb eligazodni.Mivel Neked játék egyáltalán nem lényeg, az emelt tudású VGA-kat kiszedtem a listából. Nézd át melyik felel meg árban, ill. felszereltségben (ram, gari, csatlakozók).
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Mazohista vagy, h egy vacak P320-as procitól vársz majd "ugrásszerű teljesítménynövekedést"? Ezek a gépek sem fogják beváltani a hozzájuk fűzött reményeidet, sőt, még 130ezerért sem kapsz jobbat.
A VGA (545v) még úgy ahogy teljesítene, de az a proci (P320) harmatgyenge.
A HD4200 meg egy alap integrált "képmegjelenítő".Ha nincs 110ezernél több pénz rá, inkább vegyél használt gépet, itt az aprók közt sokszor van HP, Dell is:
hardverapro.hu/aprok/hardver/notebook/asztali_notebookok.php
Esetleg úgy vegyél, h számítsák be ezt a mostanit is.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz oscar85 #2216 üzenetére
Ezt vedd meg:
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_fekete_di5010Jobb a VGA benne, mint amit Te néztél ki.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz vapour01 #2208 üzenetére
Inkább ezt:
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_fekete_di5010Majdnem ugyanaz amit kinéztél, de olyan VGA van benne, amivel nagyon jó minőségben futnak a játékok.
most csak feketében van az Iponnál, de biztosan lesz más színben is még, ahogy Drughi is írta.
Ramot meg veszel hozzá még majd, tudtommal ezekben egy darab 2GB-os modul van csak, direkt a könnyebb bővíthetőség miatt.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz CHIPman #2081 üzenetére
Válaszoltak az Iponból a 165ezres HD5650-es Dell gépcsaláddal kapcsolatban:
http://ipon.hu/webshop/product/termek/167556"Szia,
a nagyker infóit használjuk fel a leírások készítéséhez. Eszerint
nincs rajta HDMI kimenet, és a videókártya típusa HD5650. Ennek
ellenére van hogy már csak a helyszínen nálunk derül ki, hogy az
adatok még sem stimmelnek.Üdv,
-
iPon Computer Kft"Tudom, h privit nem teszünk közre, de ez nem szokványos üzenet.
Hmm... ha valaki ismeri az Ipon honnét szerzi be a Dell gépeket, kérdezze már meg a forgalmazót, h akkor ez most HDMI-s e?
Rákerestem neten, tuti, h HD5650-es van benne, nem elírás ez.
3 féle VGA-val szerelik őket, HD5650/HD550v/HD5470, (illetve hát az Inteles GMA4500-al, az újabbakat meg a GMA HD-vel).Valamint más weboldalon is megtaláltam e notit, (2 helyen), ott HDMI is fel volt tüntetve a kimenetek közt. Többet nem tudok hozzászólni.
[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
Hát, az eMachines oldalán nincs feltüntetve.
De van ott egy tel.szám, amin megkérdezheted, esetleg egy e-mail cím is.
Drughi:
Valaki már írta ma, h mennyire gagyi ez a Dell, hát én nem tudom mi a bajtok, ez egy jó noti. Volt már a kezeim közt, igaz nem sokat, de nekem nem tűnt fel, h nyeklene-csuklana, elégedett voltam vele.
Az, h a fedél nem rögzül lecsukáskor, ez valami új trend lehet vagy mi, az én A500-as Toshibámon is ilyen. Nekem se tetszik ez a megoldás, de azért ettől még egy jó gépnek tartom.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
-
veterán
Na, írtam az Iponnak, megkérdeztem HDMI tényleg nincs-e rajt, (illetve egyéb képkimenet); valamint nem elírás-e a HD5650?
Am megnéztem a Dell oldalán is, de nem találtam a HD5650-re infót. De nem lepődnék meg, ha kiderülne, h ez egy új modell.
Viszont tuti, h van rajt HDMI (vagy Displayport), ennyire nem h×lyék a Dellnél, h lehagyjanak róla egy ilyen fontos csatit. Meg a képen is mintha pont egy HDMI csatalkozó lenne a két jack mellett.
Inkább a memórián spórólnak, csak 2GB van elég sok modelljükben. Tudom, h kevés, de ezt könnyebb bővíteni, mint egy VGA-t.Samsungnak volt olyan modellje, (ami csak egy számjegyben különbözött), és az egyiken volt HDMI, a másikon nem. De Dellnél az összes 5010-esen van (szerintem).
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Oprendszerrel egy gép általában úgy 20ezerrel több azonos kiépítéssel.
Én nem támogatom az oprendszer nélküli gépek forgalmazását, de ha 160ezerért a legjobb hardvert keresi, akkor ne oprendszeres gépet vegyen; vagy ne keseregjen utána, ha nem fut majd a kedvenc játéka minimum grafikán se az Intel GMA4500-on.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Ezt el lehet mondani az összes hasonló felszereltségű és ebbe az árkategóriába eső notiról. Ha valaki nem tud vigyázni rá, akkor szánjon többet egy ugyanilyen hardveres kiépítésű, de strapabíró gépre.
160ezerért nem nagyon van játékra is alkalmas magnéziumházas HP 3év garanciával.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz vapour01 #2040 üzenetére
Mit szólnál egy ilyenhez?
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_kek_di5010HD5650-es VGA. Ez eléggé vadállat a Core i3-as proci mellett.
Nagyjából ennyibe kerülnek a HD5470-es VGA-val szerelt típusok is, azonban azok jelentősen gyengébb VGA-t tartalmaznak. Ez mintha egy újabb modell lenne, nem is emlékszem rá, h ilyen VGA-val is szerelték ezeket. Talán újít a Dell. Legyen Tiéd az elsők közt egy ilyen újabb VGA-s típus.
Oprendszeres gépet 160ezerért ne is keress, vagy be kell érned egy játékra nem használható VGA-val. A döntés a Tiéd.HDMI kimeneten tudsz rákötni külső monitort, ahogy írta már itt valaki lejjebb.
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz Tristis #2038 üzenetére
Gondolom ezek közül válogattál:
http://ipon.hu/webshop/group/dell/2698/2Core i3-as procival szereltet keress.
Nem csillogó kijelző.. hát ez elég ritka ma már.
Nagy akksi.. hát ebben majd valaki más segít, én nem vágom az egyes notik akksikapacitásást (pár netbookét kivéve).
Jó hangszóró.. átlagnotinak sosem volt jó hangszórója. Nekem Harman Kardonos Toshibám van, de azt 200ezer alatt nem kapsz. Tessék beérni az egyen-hangszórókkal.
Jó bill. kis kézhez.. erre sem tudok mit mondani, nekem nagyjából t×kmindegy, mekkora billentyűk vannak egy gépen.A 140-160ezer közötti tartomány viszont belövi a kategóriát:
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_piros_
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_piros_
ipon.hu/webshop/product/_dell_inspiron_n5010_piros_Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
válasz London26 #2032 üzenetére
Media Markt, Elecrto World, Photo hall, Saturn... esetleg addig járod az üzleteket, amíg fel nem fedezel egy Lenovo Ideapadot.
A típussszám nem kell egyezzen, ha csak megtapogatni akarod. Úgyis a hardver cserélődik csak, a külső nagyrészt ugyanaz.
Webshopokban ha már megrendelted, megtapogathatod, de illik átvenni is.A530-as melyik felszereltséggel?
De mindegy, mert abban csak Inteles grafikai megjelenítő van, nem alkalmas játékra. Illetve csak nagyon korlátozottan.Notit keresel?
Mennyi pénzt szánsz rá?
Mire akarod használni?
Írd le, majd keresnek itt Neked megfelelőt.[ Szerkesztve ]
Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
veterán
Aktív témák
- Robotporszívók
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Nintendo Switch 2, vagy amit akartok (találgatós topik most még)
- Black Myth: Wukong
- Soundbar, soundplate, hangprojektor
- Gaming notebook topik
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Apple notebookok
- Steam Deck
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
- Lenovo Legion 5, 15'6, Ryzen 7 5800h, RTX 3060, RAM 16gb
- BESZÁMÍTÁS! Apple Macbook Air 13" 2020 M1 8GB 256GB SSD garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! Apple MacBook Air 13" 2022 M2 8GB 256GB SSD garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF DASH F15 15 Gamer notebook - i5 12450H 16GB RAM 512GB SSD RTX 3060 6GB DDR6 W11
- BESZÁMÍTÁS! Acer Nitro 5 AN515 15 Gamer notebook - i7 10750H 16GB RAM 512GB SSD RTX 3050Ti 4GB GDDR6