Kezelés és Extrák
Annyi más Sony eszközhöz hasonlóan ez az termék is a saját fejlesztésű, XrossMediaBar szisztémára épülő menürendszert alkalmazza. Ez ma már némiképp elavultnak számít más gyártók trendi grafikus felületei mellett, ráadásul a használata is nehézkes. Sokszor érthetetlen okból ugrik vissza több lépcsőt is a kurzor, nem mindig világos, hogy mit hol is kéne keresni, de persze egy idő után biztos megszokja az ember. Akinek már volt dolga korábban Braviával vagy Playstationnel, annak semmi gondot nem okoz majd a kezelés.
A távirányító is illeszkedik a 2010-es termékvonalba, pont úgy néz ki, mint az összes tavalyi Sony tévé távvezérlője. Ugyanaz a homorú, kicsit kényelmetlen fogású kialakítás, cserébe viszont kapunk rengeteg gombot, amelyekkel szinte minden fontos funkció közvetlenül elérhető. A háttérvilágítást nem spórolták ki belőle, sejtelmes kék fénnyel világítanak a gombok a sötétben.
Maga a távirányító, pontosabban a tévé elektronikája közepesen gyors. Abszolút a határon imbolyog a csatornaváltás sebessége, néha kimondottan zavaró tud lenni, de azért általában nem olyan vészes a dolog.
Hirdetés
Extrák
A tévében található egy kislexikon (Menü - Terméktámogatás - iManunal), amely egy nagy csomó információt ad a készülék tulajdonságairól, az egyes szolgáltatásokról, hogy mit és hogyan lehet elérni, valamint illusztrációk segítségével megmagyarázza az egyes funkciókat. Ez remek megoldás, főleg, hogy sokan vannak, akik még arra se veszik a fáradságot, hogy egyszer is átlapozzák a kézikönyvet, ám ennek segítségével ők is többet kihozhatnak a tévéjükből, ráadásul mindig kéznél van. Ez egy többlépcsős rendszer, amely egyrészt témakörönként tartalmazza az egyes fogalmakat, másrészt pedig található benne egy alfabetikus tárgymutató is.
Ez a készülék is rendelkezik egy szenzorral, amely automatikusan érzékeli a helyiségben uralkodó fény erejét, illetve a színhőmérsékletet, és a kép minőségét ennek megfelelően optimalizálja. Olyan nagy különbséget azért nem tapasztaltunk a funkció aktiválásakor, persze ha valami tárgyat közvetlenül a szenzor elé tettünk, amikor vidám napsugarak szelték át a szobát, akkor a fényerő tényleg látványosan csökkent, de a való életben a körülmények ritkán változnak ilyen extrém mértékben.
A Sony sem maradhat ki a „Vezéreljük a tévé távirányítójával a saját márkájú perifériákat” című játékból. A jelen esetben Bravia Sync névre hallgató szolgáltatás segítségével tehát az egyébként DLNA-tanúsítványt megkapott tévéhez csatlakoztatott Sony fényképezőgépet, kamerát, MP3-lejátszót vagy médialejátszót is irányíthatjuk egyetlen távkapcsolóval. Ez kétségkívül elegáns és egyszerű megoldás, de persze eredetinek kétségkívül dőreség lenne nevezni.
EPG
Az elektronikus programújság a Guide gomb megnyomásával csalható elő. Gyakorlatilag nem lehet rá panasz, hiszen egyszerre nyolc csatorna látható, annak is félórás bontásban a kétórás programja előre, így két-három, de szerencsés esetben négy adás is ráfér a képernyőre. A bal felső sarokban egy kis keretben látható az éppen futó adás, középen egy rövid leírás a kiválasztott műsorról, jobb oldalt pedig egy kis skála mutatja, hogy mennyi van még belőle hátra. Egy műsor kiválasztása után csak az azzal kapcsolatos információk jelennek meg a kijelzőn, illetve itt érhető el az Emlékeztetés funkció. Ennek aktiválása után a készülék jelzi, ha kezdődik az adott program, és automatikusan át is ugrik arra. A beidőzetett programok listája bármikor megtekinthető és igény szerint módosítható.
Remek szolgáltatás, hogy az egyes műsorok típusuk alapján is listázhatóak, vagyis ha kiválasztjuk a Filmek kategóriát, akkor megjelenik, hogy mikor, milyen csatornán, milyen filmek lesznek láthatóak. Ugyanezt eljátszhatjuk a hírekkel, sport, zenei vagy művészeti műsorokkal, hogy csak néhány példát említsünk. Mindent összevetve: az Elektronikus Programújság kiválóan működik, kezelése és kialakítása is elsőrangú, a kínált szolgáltatások is rendben vannak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!