Három dimenzióban

2010-ben a szórakoztatóelektronikát a 3D tematizálta, legalábbis a gyártók részéről. A végfelhasználók ugyanis a felmérések szerint egyelőre kivárnak, ami azt jelentette, hogy a vártnál kevesebb, háromdimenziós tartalmak megjelenítését lehetővé tevő tévé és szemüveg talált gazdára. Ennek egyik elsődleges oka nyilván az ár volt, de a tévék egyre olcsóbbak lesznek az idő múlásával és a frissebb modellek beérkeztével, köztük az NX7 is. A Sony azok táborát erősíti, akik az LCD-ben látják a bölcsek kövét, így ők elfelejtették a plazmát örökre, és 3D tévéik is kizárólag a folyadékkristályos technológiára épülnek, hasonlóan a Sharphoz vagy a Toshibához.

Sajnos a szemüveggel állandó kapcsolatot tartó szinkronjel-sugárzót kihagyták a készülékből. Egy külön perifériát lehet megvásárolni, amelyet a hátul helyet kapó bemenetbe kell bedugni, és valahova a frontfelület közelében elhelyezni, úgy, hogy „rálásson” a szemüveg. Ez nem túl elegáns megoldás, rosszul is mutat, fali konzol esetén pedig különösen, hiszen nehéz diszkréten elrejteni.

Ebből fakadóan az NX7 is az aktív shutteres eljárást alkalmazza, a többi ugyanilyen kaliberű tévéhez hasonlóan. Itt egy viszonylag egyszerű megoldásról van szó, hiszen a kijelző felváltva juttatja el a jobb és a bal szem számára szánt információkat, amely az agyban áll össze térhatású képpé. Az ilyen típusú aktív szemüvegben a shutter egy-egy apró méretű, fekete-fehér folyadékkristályos kijelző, amely igen rövid időszakokra elzárja a fény útját. Így éri el a szemüveg, hogy a jobb szemünknek szánt információ valóban csak a jobb szemünkbe jusson el, hiszen ilyenkor a bal szemünk előtt a szemüvegbe szerelt képernyő elzárja a kilátást.

A képváltás sebessége elméletileg eléggé gyors ahhoz, hogy az agy már ne érzékelje, ha az egyik szem előtt a látótér ki van takarva. Ennek ellenére így is akadnak olyanok, akik panaszkodnak a vibrálásra, egyszerűen azért, mert az emberek egy része érzékenyebben reagál erre, mint az átlag. Ebből fakadóan ők el is felejthetik a 3D-t egy időre, nem valószínű, hogy megérné nekik mindezen kellemetlenség a látványért cserébe.

3D képminőség

A szellemképet eredményező áthallás, azaz Crosstalk névre hallgató effektustól, (amikor a bal szem a jobbnak szánt információt látja és fordítva) az esetek túlnyomó többségében megkímélt a tévé, mégpedig a vállalat saját fejlesztésű High Speed Precision névre hallgató eljárásának köszönhetően. Ám azt túlzás lenne állítani, hogy egyszer sem jelentkezett ez a jelenség. Gyors tartalmak esetén elő-előfordult, hogy szaggatni kezdett a kép, ami elsősorban az alacsony képfrissítési rátával magyarázható. A szemüveg vibrálásával egyáltalán nem voltunk elégedettek, mintha a konkurensek megoldásai kevésbé lennének zavaróak, bár aki odavan a 3D-ért, az biztos lenyeli ezt a kis kellemetlenséget.

Maga a kiegészítő, azaz a TDG-BR100B típusjelzésű szemüveg egyébként a megszokottnál jóval kényelmesebb, ami annak köszönhető, hogy bizonyos korlátok között állítható a szárak hosszúsága. Sajnos a háromdimenziós „élmény” továbbra sem vágott földhöz. Egyszerűen nem jön be se az egész felhajtás, se a végeredmény, amit térhatásúnak neveznek. Igaz, hogy a térérzet megvan, ez tagadhatatlan, viszont az egyes objektumok továbbra is kétdimenziósak. Tehát ez a háromdimenziónak nevezett dolog a gyakorlatban azt jelenti, hogy kétdimenziós dolgok mozognak egymáshoz képest más-más síkban. Elméletileg automatikusan 3D funkcióra vált a készülék, ha ilyen jelet érzékel, ám ha mégsem, akkor ezen könnyen változtathatunk a Opciók-3D menüpont alatt. Itt is, mint annyi más Bravia tévénél, beállítható a kétdimenziós tartalmak háromdimenzióssá konvertálása, ami nagyszerűen hangzik, ám egyelőre még nem olyan kiforrott ez az eljárás, hogy a végeredmény akárcsak megközelítse a tökéletest. Elsősorban magazinműsoroknál, statikus hátterű sporteseményeknél vagy animációs filmeknél egész jó a dolog, de van még ezen mit finomítani...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!