Belső merevlemezzel ellátott Sony Bravia tévék jönnek

Hirdetés

Néhány évvel ezelőtt jelentek meg az első beépített merevlemezzel ellátott televíziók, amelyek lehetővé tették a műsorok közvetlen felvételét. A gyártók akkoriban nagy jövőt jósoltak az ötletnek, ám az végül nem futotta ki magát, és nem lett szériatartozik minden tévében a winchester. Talán elsősorban azért, mert ez jelentősen megdobta az árukat, és idővel megjelentek az olyan média-boxok, amelyek ugyanezt a szolgáltatást kínálták, illetve azok a televíziók, amelyek lehetővé tették, hogy egy külső meghajtóra rögzítsen a felhasználó, azaz saját maga dönthette el, hogy mennyit is szán erre az egészre.

Sony EX42H
Sony EX42H

Ennek ellenére a cégek nem adták fel, és kínálatukban mindig megtalálható néhány olyan darab, amely az integrált merevlemezzel próbálja elvarázsolni az embereket. A Sonynál sincs ez másképp, hiszen a tavaszi termékeik közül három biztos ilyen jellegű készülék lesz. Konkrétan az EX42H szériáról van szó, amelybe egy 22 hüvelykes (KDL-22EX42H), egy 32-es (KDL-32EX42H), és egy 40 colos (KDL-40EX42H) tévé tartozik.

Ezek közül csak az utóbbi Full HD felbontású, a másik kettőnél meg kell elégedni az 1366x768 képponttal. Az Edge-LED háttérvilágítást alkalmazó modellek mindegyike tartalmaz egy ötszáz gigabájt tárolókapacitású merevlemezt, amely 65 órányi HD minőségű digitális sugárzású adás (17 Mbps) rögzítésére képes. A felhasználónak nincs más dolga, mint az elektronikus programújságban kijelölni a kívánt műsort, vagy csak megnyomnia a REC gombot, és máris indul a felvétel. Az sem gond, ha egyszerre két fontos műsor fut, hiszen egy csatlakoztatott külső merevlemez segítségével egyszerre két adás is rögzíthető. A többek között 3 HDMI csatlakozóval is megtámogatott modellek a vállalat Monolithic dizájnkoncepciójának szellemében készültek, amelynek fő eleme fémes hatású anyagok alkalmazása, a hat fokban dönthető képernyő, illetve a különleges talp. A három tévé március huszadika környékén kerül a boltokba, árukról egyelőre nem nyilatkozott a Sony.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés