Samsung QN800B
Szegény 8K televíziózás szekere sehogy sem akar beindulni, híre-hamva sincs annak a komoly áttörésnek, amelyre néhány évvel ezelőtt annyian számítottunk. A piackutatók most minden korábbinál borúsabb képet festenek az ilyen, gigantikus felbontású tévék jövőjéről, alaposan visszavágva a várható értékesítési adatokat előrejelzéseikben. Ennek okait hosszasan lehetne boncolgatni, de ezt nem itt és nem most fogjuk megtenni.
Ennek ellenére továbbra is vannak cégek, amelyek látnak fantáziát a 8K televíziózásban. Természetesen közéjük tartozik a Samsung is, amely cég 2021-ben több mint hatvan százalékos globális piaci részesedéssel dominálta a 8K tévéeladásokat. A vállalat érezhetően meg akarja tartani idén is pozícióit, ennek érdekében 2022-ben is több új 8K modellt vezettek be. Köztük a QN800B típusjelzésű, Neo QLED panelre épülő, 8K felbontású televíziót, amelynek hatalmas, 75 hüvelykes változatát próbálhattuk ki egy rövid teszt erejéig. Az előzetes információk alapján úgy tűnt, hogy a termék kép- és hangminősége is remek, de kíváncsiak voltunk, hogy ebből mi igaz, valamint vetettünk egy pillantást a megújult okostévérendszerre is.
Dizájn
A múlt ködébe vesznek már azok az idők, amikor a Samsung az ívelt tévékre helyezte a hangsúlyt, hiszen a cég jó ideje száműzte már e modelleket a portfoliójából, így a QN800B is a sík kialakítású televíziók táborát erősíti. A jelek szerint a konszern nem kíván érdemben változtatni az elmúlt évek dizájnfilozófiáján: e termék megjelenését is a letisztult minimalizmus határozza meg. Egyedüli díszítésként csak a készülékház szélén körbefutó, lyukas ezüstszínű fémszalag szolgál, ami egyébként remekül harmonizál a masszív, éjfekete képernyővel, amelynél a keskeny káva ráadásul kikapcsolt állapotban láthatatlan, ugyanis egy síkban van a kijelzővel. Szerencsére itt nem a két szélen elhelyezett tappancsokat alkalmazták, hanem a tévé "rendes" talpat kapott, ami kellően masszív, és stabilan tartja a képernyőt, amely szabványos VESA konzol révén akár a falra is feltehető.
A Samsung évekkel ezelőtt lépett színre magasabb kategóriájú termékeinél az úgynevezett One Connect Box névre hallgató megoldással. Ennek lényege, hogy a tápot, a tunereket, az elektronika egy részét és a csatlakozókat egy külső dobozba dugják amely egyetlen kábelen keresztül csatlakozik magához a képernyőhöz. Ez a módszer több előnyt is kínál: vékonyabb készülékházat lehet kialakítani, nem kell a tévé hátuljánál bűvészkedni a csatlakozókkal, csatlakozó megrongálódása esetén könnyen cserélhető, továbbá el lehet felejteni a tévéből kijövő ronda vezetékköteget. Nem túl meglepő módon a Samsung QN800B is ezt a megoldást használja. Ez a periféria egyszerűen rögzíthető a talpra is, mint ahogy az a képen is látszik, azaz eldugható akár a televízió háta mögé is.
A cég tavaly jelentősen átalakította a One Connect Boxokat, amelyek így lényegesen laposabbak lettek elődeiknél. Az e készülék mellé járó, Y22 8K változat is ebbe a vonalba tartozik, hiszen 33 centiméteres szélességéhez és 29,5 centiméteres mélységéhez csupán 4,1 centiméteres magasság társul. A dobozon három-három darab HDMI 2.0 és USB 2.0, egy-egy HDMI 2.1, Ethernet, illetve optikai digitális audió port, valamint a fizetős műsorok dekódolására szolgáló CI+ 1.4 slot található. A modell rendelkezik beépített Wi-Fivel, illetve a Bluetooth adapterrel. Ez utóbbin keresztül vezeték nélküli úton is csatlakoztatható külső hangrendszer, illetve kompatibilis vezérlőperifériák, tehát például egér vagy billentyűzet.
Samsung QN800B (QE75QN800BTXXH) | |
Panel | Samsung Neo QLED IPS LCD 10 bites panel (120 Hz) |
---|---|
Háttérvilágítás | Mini LED |
Képernyőméret | 75 hüvelyk (190 cm) |
Felbontás | 8K (7680x4320) |
HDR támogatás | Igen (HDR10, HDR10+, HLG) |
Maximális kontrasztarány | kb. 3200:1 |
Maximális fénysűrűség | 2855 cd/m² |
Input lag | 10,2 ms |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Dynamic, Filmmaker, Movie, Standard (PC-hez csatlakoztatva: Entertain, Graphic) |
Hangbeállítások | Amplified, Standard |
Hangrendszer | 4.2.2 csatornás, 70 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/-C/-S2 |
Interfész | One Connect Box: 3 db HDMI 2.0, 1 db HDMI 2.1, 3 db USB 2.0, digitális audió, Ethernet, CI+ slot |
Extrák | Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, HDR támogatás, háttér mód, Bluetooth hangeszközök csatlakoztatásának lehetősége |
Teljesítményfelvétel | Normál módban: 399 watt; készenléti üzemmódban: 0,3 watt |
Méret | Talppal: 166,8 x 102,3 x 31,8 cm Talp nélkül: 166,8 x 95,5 x 1,7 cm |
Tömeg | Talppal: 42,1 kg Talp nélkül: 32,2 kg |
Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
Termék honlapja | Samsung QN800B (QE75QN800BTXXH) |
Fogyasztói ár | kb. 1 600 000 forint |
Képminőség
A televízió 75 hüvelykes, Mini LED háttérvilágítású, 7680x4320 képpont felbontású, azaz 8K-s Neo QLED IPS panelre, valamint a házon belül készülő Neural Quantum Processzor 8K nevű képfeldolgozó chipre épül. A Mini LED-ről már írtunk korábban részletesen, a lényege röviden annyi, hogy a megszokottnál több fénykibocsátó dióda elvileg pontosabb háttérvilágítás vezérlést és nagyobb fényerőt eredményezhet, jobb kontraszt mellett. A QLED technológiával is foglalkoztunk bővebben, ez folyadékkristályos, azaz LCD technológián alapszik, tehát, bár a név hasonló, ám nincs köze az OLED eljáráshoz. A LED-ek által szolgáltatott kék háttérvilágítás áthalad egy speciális, úgynevezett kvantumpontokkal, azaz nanoméretű kristályokkal dúsan meghintett filmen, aminek eredményeként széles spektrumú fehér fény jön létre. Ez elméletileg rendkívül pontos és tiszta tónusok megjelenítését biztosítja úgy, hogy az idő múlásával sem kell tartani a minőségromlástól, eltérően a fehér LED-ektől, amelyek hajlamosak enyhén besárgulni. A technológia előnye még, hogy elméletben nagyobb fényerőt és valósághűbb színmegjelenítést tesz lehetővé.
Az alkalmazott képalkotási eljárás miatt nincs mód a tökéletes, 0 cd/m² fénysűrűségű fekete, illetve a végtelen natív kontraszt megteremtésére, amit műszeres méréseink is alátámasztottak. Az is kiderült, hogy a kontraszt a QLED-nek és a Mini LED-nek köszönhetően jobb, mint a legtöbb IPS-alapú tévénél, hiszen durván 3200:1 valós kontrasztot sikerült belőle kipréselni. Amennyiben valaki ezzel még mindig elégedetlen, az a Contrast Enchancer funkció segítségével markánsabbá varázsolhatja a különbséget a világos és sötét részletek között, de ez azzal jár, hogy a finomabb átmenetek egyszerűen eltűnnek. Játékoknál és animációs alkotásoknál bátran lehet ezt alkalmazni, de a hagyományosabb anyagoknál inkább nem erőltetnénk. Normális beállítások mellett a színek szépek, természetesek, még az olyan problémás tartalmak sem zökkentik ki, mint az emberi arcbőr vagy a hullámzó víz. A tónusok markánsak, bár nagyon enyhe fátyolosság érzékelhető, de ez csak akkor tűnik fel, ha egy OLED paneles tévé mellé tesszük.
Hirdetés
Viszont fényerő tekintetében jobban teljesít, mint a rivális eljárás, hiszen 2855 cd/m² a maximális fényűrűsége méréseink alapján, ez pedig nagyon jól jön a nagy dinamikatartományú tartalmak visszaadása során, ugyanis a HDR effektus kifejezetten látványos. A Mini LED egyik nagy előnye elméletben, hogy a háttérfény egyenletesebb, ami ezúttal be is bizonyosodott. Az egyes képtartományok közötti eltérés maximum 9,3 százalék, ami az átlagosnál jobb értéknek számít. Ennél is lényegesebb, hogy zavaró foltok, felhők a hétköznapi használat során egyáltalán nem tűntek fel. A betekintési szög remek, csak 165 fok környékéről, azaz igencsak kiszorított pozícióból érzékelhető enyhe kontrasztvesztés, a tónusok fakulása, és invertálódástól még ilyenkor sem kell tartani.
Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő beállítások mellett [+]
A mozgásmegjelenítés alapvetően rendben van, hiszen szellemképesedés, duplikálódás nem tapasztalható, az objektumok körül nem jelenik meg vibráló aura. Alacsony bitrátájú online streaming videóknál, illetve a médiaboxból érkező SD tévéadásoknál bizony előfordul akadozás, szaggatás, ezen viszont egészen hatékonyan lehet segíteni az interpolációs eljárás aktiválásával, amely a processzor által kiszámolt virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé. Ezzel egyébként érdemes óvatosan bánni, hiszen használata szappanopera-effektet eredményezhet, azaz nagyon művi, mesterkélt lesz a képvilág.
A modell maximális képfrissítési frekvenciája 120 Hz, és a készülék támogatja a FreeSync dinamikusan változó képfrissítési technológia használatát is. Az input lag a Leo Bodnar eszközzel elvégzett méréseink szerint 10,2 ms, ami remek értéknek számít. Korábban esett szó arról, hogy a panel 8K felbontású, amely egyértelműen hozzáadott értéket jelent, de csak akkor, ha sikerül valahogy natív 8K tartalomhoz hozzájutni, amire manapság még nincs sok lehetőség. Így egyelőre még nem egyszerű kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, és amíg ez nem változik, addig még álom marad a 8K áttörés.
Előzetes és ideális képbeállítások
A Samsung ezúttal is meglehetősen érdekesen oldotta meg az előzetesen programozott képmódok kérdését. Amennyiben nem PC-re csatlakoztatjuk a készüléket, akkor négy profil közül választhatunk (Dynamic, Filmmaker, Movie, Standard), amelyek értelemszerűen kisebb-nagyobb mértékben különböznek egymástól, és így egész jól lefedik a potenciális felhasználói elvárásokat. Viszont ha számítógépre kötjük, akkor mindössze kettő (Entertain, Graphic) válik elérhetővé. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért van erre szükség, miért szorítják ilyen felesleges kompromisszumok megkötésére a felhasználókat.
Profil/beállítás | Entertain | Graphic |
---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 609,4 cd/m² | 424,9 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,1083 cd/m² | 0,1336 cd/m² |
Kontrasztarány | 1913,7:1 | 3180,1:1 |
Legnagyobb delta E | 12,86 | 4,73 |
Átlagos delta E | 5,22 | 3,08 |
Színhőmérséklet | 10 500 K | 9000 K |
Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a displayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Graphic, Entertain – azért csak ez a kettő, mert ahogy fentebb is írtuk, amikor a tévét a számítógéphez csatlakoztattuk, akkor csak ezek voltak elérhetőek. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt és a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.
Ezek után a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk belőni, valamint a legnagyobb színpontosságot elérni, ami teljesen jól sikerült is. Ez utóbbi ideális beállítások mellett teljesen rendben van, hiszen az átlagos delta E 0,4, a legnagyobb delta E 1,33 lett amik a mai tévés mezőnyben remek értéknek minősülnek. A fényerő 120,2 cd/m², a feketeszint 0,059 cd/m² lett, a natív kontrasztarány pedig 2041,2:1. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzat a mért színteret ábrázolja. Eszerint a kijelző 129,4 százalékban fedi az sRGB színteret, ezen belül a számottevő pontosság 99,2%, ami a televíziók esetében az átlagosnál lényegesen jobb eredmény.
Samsung QN85A színhelyes beállítások | |
Brightness | 14 |
---|---|
Contrast | 45 |
Sharpness | 10 |
Color | 25 |
Tint (G/R) | 0 |
Picture Clarity Settings | Off |
Local Dimming | Low (nincs off!) |
Contrast Enhancer | Off |
Color Tone | Warm1 |
Gamma | 2.2 |
Intelligent Mode | Off |
Shadowdetail | 0 |
Color Space Settings | Native |
White Balance R-Gain | 2 |
White Balance G-Gain | 6 |
White Balance B-Gain | -3 |
R-Offset | 1 |
G-Offset | 1 |
B-Offset | -1 |
Kezelés és okostévé
Megújult smart platform
A Samsung az idei évre jelentősen megújította a Smart Hub okostévé rendszerét. A friss verzió ugyanúgy Tizenre OS-re épül, mint elődei, viszont grafikus kezelőfelülete jelentősen átalakult, és megjelent néhány új funkció is. Megváltoztatták a menüsávot, és a struktúra kicsit egyszerűbb, sekélyebb lett, aminek köszönhetően az egyes paraméterek, menüpontok gyorsabban elérhetőek, mint korábban, ami mindenképp előrelépés. A rendszer elvileg tud magyarul is, de a tesztkészülék még csak angolul és koreaiul kommunikált, ezért láthatóak angol kifejezések és fogalmak a képeken. A stabilitás terén még van hova fejlődni, mert a rendszer néha kicsit megakad, és arra is volt példa, hogy a távoli szerver elérhetetlensége miatt az alkalmazások nem voltak letölthetőek, de legalább fagyásba, újraindulásba nem futottunk bele.
Az újdonságok között meg kell említeni a Multi View módot, aminek révén akár négy részre is felosztható a képernyő, ezekben az ablakokban pedig külön forrásból származó tartalmak futtathatóak. Tehát ha valaki mondjuk nézi a sportcsatornán a meccset, közben böngészheti a statisztikákat, és akár a barátaival is chatelhet egy időben. A tévé emellett integrálható egy nagyobb okosotthon rendszerbe, és a többi csatlakoztatott eszköz állapotának ellenőrzését, illetve beállításainak módosítását is lehetővé teszi, így akár egy okos otthon központjaként is használható. A készülék a Miracast technológia révén lehetővé teszi a tükrözést, azaz a kompatibilis mobil eszközök kijelzője megjeleníthető a tévé hatalmas képernyőjén. A termékek gond nélkül felismerték egymást, a párosítás pofonegyszerű, a kapcsolat végig stabil maradt. Némi késleltetés viszont érzékelhető, ami egyes játékoknál már picit zavaró lehet, de mondjuk videózásnál, TikTokozásnál, Facebookozásnál nem gond.
A távirányítón viszont sajnos gyakorlatilag semmit sem újítottak, sajnos; maradt a kompakt, dizájnos, de csak néhány gombot tartalmazó kialakítás, amelyen keresztül nem érhetőek el közvetlenül a fontos szolgáltatások, így például a forrásváltás sem. Ez szerintünk hiba, kár volt ezúttal is feláldozni a funkcionalitást és a kényelmet a szemrevalóbb, trendibb megjelenésért. Az viszont pozitívum, hogy a távirányító a cég ingyenesen letölthető applikációjának (Smart Things) segítségével kiváltható mobil eszközzel is, valamint, hogy a televízió képes együttműködni USB-n vagy Bluetooth-on keresztül csatlakoztatott egérrel, billentyűzettel vagy akár kontrollerrel.
Ez nagyon hasznos lehet a különféle internetes alkalmazások futtatása során, amelyből mintegy 250 darab áll a felhasználó rendelkezésére. Ezek között megtalálhatóak a manapság igen népszerűnek számító, filmek, sorozatok, showműsorok, sportközvetítések és videók megtekintését biztosító online streaming szolgáltatások. Néhány riválistól eltérően nincsenek hiányzók, tehát van Netflix és HBO Max is, hogy csak két nagyon fontos példát említsünk. Emellett akad jó néhány híroldal, valamint gasztronómiával és fitnesszel kapcsolatos applikáció is a kínálatban. A játékokat sem hagyták ki, pedig ezeket kár erőltetni, hiszen egyszerűek, csúnyák, nem passzolnak egyáltalán egy ilyen televízióhoz. A készülékből nem spórolták ki az böngészőt sem, amelynek révén a weboldalak is meglátogathatóak.
A Smart Hub nem pusztán a szórakoztatásban segít, hiszen tartalmaz néhány munkával kapcsolatos szolgáltatást is. Egészen pontosan a televízió közvetlen elérést nyújt a Microsoft Office 365 felhő alapú rendszeréhez. Itt lehetőség nyílik állományok szerkesztésére, létrehozására és elmentésére, valamint hozzáférhet a felhasználó levelezéséhez, illetve Skype fiókjához is. Mindezt úgy, hogy ehhez nincs szükség semmilyen csatlakoztatott külső eszközre, de persze azért egy billentyűzet vagy egy egér igen jól jön, hogy ne a távirányítóval kelljen szerencsétlenkedni.
A Samsung az első pillanattól nagy támogatója a tévékbe épített médialejátszó szoftvereknek, így természetesen ez a gyárilag telepített program innen sem hiányzik. A grafikus kezelőfelület átlátható, és kellően felhasználóbarát. A képek között a JPG, BMP és PNG típusú állományok jöhetnek szóba. A diavetítés elindítható, azonban a fotók részletes adatait tartalmazó EXIF adatokat nem képes a kijelzőre varázsolni. Audiotartalmak közül az MP3, WMA, FLAC és WAV jöhet szóba, e téren hozza a kötelezőt. Az ID3 tagek kezelése megoldott, azonban a fájlokba metaadatként kódolt dalszövegek megjelenítésére sajnos nincs mód.
A médialejátszós tesztcsomagunkkal lefolytatott vizsgálat során arra a következtetésre jutottunk, hogy a formátumtámogatás nem hibátlan. A DivX, a 10 bites, a Killa Sample, 4K WEBM és Dolby Vision 4K HDR videók lejátszását megtagadta, de ezen kívül a többi anyaggal, tehát még a 4K HDR10+ állományokkal sem volt baja. A surround fájlok közül csupán a Dolby 5.1 és az EAC3 szabványokkal boldogult, ami bárhogy nézzük, ma már kevés. A külső feliratok megjelenítése megoldott, a karakterek kódolása, mérete és színe is módosítható, és mivel vékony keret jelenik meg a betűk körül, ezért a szöveg minden esetben jól látható.
Hang és értékelés
Hangminőség
A Samsung régebbi prémium kategóriás termékeihez hasonlóan ennél is törekedtek arra, hogy a megszólalás az átlagosnál lényegesen jobb legyen. A 4.4.2 csatornás integrált rendszer részét képezi két mélysugárzó, amelyeknek köszönhetően a basszusok hallhatóak, érzékelhetőek, ezért a hangzás egy fokkal dinamikusabb, organikusabb a megszokottnál. De azért az is tény, hogy amit hallunk, az messze nem olyan, mint amit egy dedikált külső mélynyomó produkál.
A QN800B megkapta az Object Tracking Sound+ nevű technológiát, aminek köszönhetően elméletileg a képernyő azon részéről halljuk a hangot, ahonnan a tartalom szerint érkeznie kellene. Tehát ha például egy hegedűs a jobb fölső sarokban játszik, egy kutya pedig a vele átellenes oldalon kíséri, akkor az ugatást a bal alsó sarok irányából halljuk, a hegedűszót pedig a jobb felsőből. Ennek érdekében ellátták két extra hansgugárzóval is a készüléket, amelyek a készülékház felső részén kaptak helyet. Mindez papíron jól hangzik, azonban a valóságban nem nagyon érzékeltük, hogy működne a dolog. A sztereó hangtér megteremtése viszont meglepően jó, bár azért nem versenyezhet e téren a különálló hangfalakkal operáló külső hangrendszerekkel. Hanghibákat nem tapasztaltunk, de ez azért ebben a kategóriában alapelvárás. Mindössze két darab előzetesen programozott hangmódot kapott a termék, és ha valaki ezek közül egyikkel sem elégedett, az equalizer segítségével alakíthatja az igényeihez az arányokat.
Értékelés
A Samsung szerintünk jó irányba indult az okostévérendszer megújításával, úgyhogy a kezelésre, vezérlésre sok panasz nem lehet. Az elérhető internetes alkalmazások köre megfelelő, a fontos, népszerű appok nem hiányoznak, és nagyon hasznosak a munkára szolgáló extra funkciók is. A gyárilag telepített médialejátszó formátumtámogatásán lehetne még csiszolni, és remélhetőleg egy későbbi frissítés orvosolja a hiányosságokat.
Az integrált hangrendszer a megszokottnál jobb megszólalást produkál, de azért ha valakinek tényleg fontos a kiemelkedő megszólalás, az nem fogja megúszni egy jobb soundbar vagy több komponensből álló szett bevetése nélkül. A kép minőségével elégedettek voltunk, hiszen megfelelő beállítások mellett a színpontosság remek, a színgazdagság megfelelő, a HDR visszaadása kiváló, és a mozgásmegjelenítéssel sincs gond. A 8K felbontás remek lenne önmagában, kár, hogy még mindig nincs elég olyan tartalom, amivel ki lehetne használni az ebben rejlő lehetőségeket. A konzervatív, elegáns dizájn rendben van, hiszen a termék nem különösebben figyelemfelkeltő, de gyakorlatilag bármilyen típusú belső térbe harmonikusan integrálható. A 75 hüvelykes Samsung QN800B durván 1,6 millió forintba kerül, amivel egyértelműen a legdrágább ilyen méretű televíziók közé tartozik.
Samsung QN800B 8K Neo QLED televízió
elefant
A Samsung QN800B televíziót a gyártó magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.