Samsung The Terrace
A Samsung évek óta látványosan törekszik arra, hogy a szokásos megoldásoktól messze rugaszkodó televíziókkal tágítsa az iparág határait, céljuk pedig értelemszerűen az, hogy ezekkel a modellekkel a lehető legjobban lefedjék az esetlegesen felmerülő extrémebb, átlagostól eltérő vásárlói igényeket.
Samsung The Terrace
E törekvésnek köszönhető pédául az általunk korábban már bemutatott The Frame vagy Serif fantázianevű készülékek megszületése, és ide tartozik a vállalat egyik idei nagy újdonsága, az alapvetően kültéri használatra szánt televízió is. Ez a Samsung The Terrace, amelyet mi is kipróbáltunk, tehát megvizsgálhattuk a képminőséget, a hangzást és a kezelést is.
Hirdetés
Funkcionális dizájn
A Samsung szívesen kacérkodik tévéi esetén a különleges, figyelemkeltő formatervekkel, amire a már korábban említett The Frame vagy Serif a tökéletes példa. A The Terrace esetében azonban mindent a funkcionalitásnak rendeltek alá; céljuk az volt, hogy egy olyan termékkel rukkoljanak elő, amely ellenáll a környezeti behatásoknak, nem megy tönkre, ha kicsit megázik, illetve nem árt neki a komolyabb mennyiségű por sem. Tehát, hogy gond nélkül kinn lehessen hagyni a teraszon vagy esetleg akár a kertben is. Nyilván ez a feladat nem csak annyiból áll, hogy az üveget lecserélik, és a tévét bedugják egy nagy vasdobozba, mert hát meg kell oldani a csatlakozást és a hőelvezetést is.
Ennek érdekében egy teljesen új készülékházat kreáltak, amely a hagyományos modelleknél sokkal-sokkal vastagabb, bumfordibb, szögletesebb, ebből fakadóan itt nem jutott hely a kecses, finom megoldásoknak, viszont ez a kialakítás képes megvédeni a kényes elektronikát. Az IP55 minősítésű tévét lelocsoltuk, dobtunk rá pár marék homokot, és nem lett semmi baja, tehát nagyon úgy tűnik, hogy tényleg bírja a kiképzést. Azt fontos megjegyezni, hogy azért nem tökéletesen vízálló, azaz nem célszerű kitenni a közvetlenül, órákon át szakadó esőnek, inkább fedett teraszon, tetővel fedett kerti kiülőben ajánlják használni.
Egy szabadtéri használatra szánt tévének nyilván bírnia kell a hőmérsékleti szélsőségeket, hiszen nem egy télen-nyáron 15-25 °C közötti szobában lesz elhelyezve. Ezt értelemszerűen nem tudtuk kipróbálni, mert épp se kánikula, se fagy nincs, de a Samsung állítása szerint -30 °C és 50 °C közötti hőmérséklet nem okoz gondot a tévének. (Mi ennek ellenére lehet, hogy nem mernénk kinn hagyni télire.)
A Samsung The Terrace dobozában nem található talp, tehát mindenképp fel kell akasztani valahova, ami szerintünk teljesen felesleges korlátozás, úgyhogy külön be kell szereznünk hozzá egy 400 x 400 mm-es VESA rögzítőrendszerű konzolt. Igazán mellékelhettek volna mellé két órási tappancsot, amelyek segítségével akár egy asztalra is fel lehetne tenni. A hátlapon található csatlakozókat egy masszív, csavarokkal rögzített ajtó mögé dugták, amelyen csak annyi hely van, hogy a kábelek kiférjenek. A tévére került két HDMI 2.0, egy-egy HDMI 2.1, USB, Ethernet és digitális optikai audio csatlakozó, valamint a fizetős tévéműsorok vételéhez szükséges CI+ slot.
Samsung The Terrace (QE65LST7TCUXXH) | |
Panel | QLED VA LCD 10 bites (8 bit + FRC) panel (120 Hz) |
---|---|
Háttérvilágítás | Direct-LED |
Képernyőméret | 65 hüvelyk (165 cm) |
Felbontás | 4K (3840x2160) |
HDR támogatás | van (HDR10, HDR10+, HLG) |
Maximális kontrasztarány | kb. 5000:1 |
Maximális fénysűrűség | SDR: 1249,8 cd/m², HDR: 1703,1 cd/m² |
Input lag | 14,2 ms |
24p lejátszás | támogatott |
Képbeállítások | Film, Film Maker, Kiemelt, Normál, Természetes |
Hangbeállítások | Hangosított, Normál |
Hangrendszer | kétcsatornás, 20 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/-C/-S2 |
Interfész | 1 db HDMI 2.1, 2 db HDMI 2.0, USB 2.0, digitális audió, Ethernet, CI+ slot |
Extrák | Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, HDR támogatás, háttér mód, Bluetooth, képernyőtükrözés, vízálló, porálló, kültéri használatra alkalmas |
Teljesítményfelvétel | normál módban: 254 watt; készenléti üzemmódban: 0,3 watt |
Méret | 1466,3 x 851,1 x 59,8 mm |
Tömeg | 38,9 kg |
Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
Termék honlapja | Samsung The Terrace (QE65LST7TCUXXH) |
Fogyasztói ár | 1 200 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!