Hirdetés

Samsung AU9002 – hagyományos LED LCD tévé a tesztpadon

Kipróbáltuk a középkategóriás, 4K felbontású, HDR támogatású modellt.

Samsung AU9002

A Samsung  iszonyatos mennyiségű energiát és pénzt öl abba, hogy a tévés iparágban állandóan elő tudjon állni valamilyen újdonsággal. Ennek köszönhető például az idén bemutatott Mini LED háttérvilágítású Neo QLED televíziók megjelenése, de ez nem jelenti azt, hogy a cég hanyagolná az LCD technológia olcsóbb, hagyományos vonalát.

Samsung AU9002
Samsung AU9002

Nem is tehetnék, hiszen még mindig e modellek generálják az eladások gerincét, nekik köszönhető, hogy a vállalat régóta a szektor egyik legmeghatározóbb szereplője globálisan és hazánkban is. Most egy ilyen modellt próbálhattunk ki: az AU9002 sorozat 55 hüvelykes változata tett nálunk egy rövid látogatást.

Hirdetés

Dizájn

Az nem szokatlan, ha egy tévé kis talpacskákon áll, ám az igen, ha azok nem a készülékház szélén, hanem középtájt helyezkednek el. Az 55 hüvelykes AU9002 esetében ezt a megoldást választották, és ez már önmagában viszonylag egyedivé teszi a külsejét. A kis tappancsok egyébként stabilan tartják a képernyőt, azonban annak forgatását, döntését nem teszik lehetővé. A káva keskeny és egy síkban van a kijelzővel, így kikapcsolt állapotban láthatatlan. A készülékház igen vékony, mindössze 25 mm vastag, tehát lehet, hogy a tévé belül nem a legújabb technológiákat kapta meg, de ez a külsején nem látszik, hiszen kifejezetten modern a megjelenése. A készülék egyébként a falra is egyszerűen felakasztható egy szabványos VESA konzol segítségével.


[+]

Vannak olyan magasabb kategóriás Samsung televíziók, amelyeknél a ki- és bemeneteket egy külső dobozon helyezik el, azonban itt a hagyományos megoldás mellett törtek lándzsát a döntéshozók, így ezek a hátlapra kerültek. Található itt három HDMI 2.0, két USB 2.0, valamint egy-egy Ethernet és digitális optikai audió port, valamint a fizetős digitális tévéműsorok dekódolásához szükséges CI+ slot.

[+]

Főbb paraméterek
Samsung AU9002 (UE55AU9002KXXH)
Panel VA LED LCD panel (48-60 Hz)
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 55 hüvelyk (139 cm)
Felbontás 4K (3840x2160)
HDR támogatás Igen (HDR10, HDR10+, HLG)
Maximális kontrasztarány kb. 4000:1
Maximális fénysűrűség kb. 350 cd/m²
Input lag 14,3 ms
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Dynamic, Film Maker, Movie, Natural, Standard/Entertain, Graphic
Hangbeállítások Amplify, Standard, Adaptive
Hangrendszer 2 csatornás, 20 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/-C/-S2
Interfész 3 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, digitális audió, Ethernet, CI+ slot
Extrák Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, HDR támogatás, háttér mód, Bluetooth, képernyőtükrözés
Teljesítményfelvétel Normál módban: 91 watt; készenléti üzemmódban: 0,24 watt
Méret Talppal: 123,2 x 77,4 x 24,9 cm
Talp nélkül: 123,2 x 70,9 x 2,5 cm
Tömeg Talppal: 16,2 kg
Talp nélkül: 15,5 kg
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung AU9002 (UE55AU9002KXXH)
Fogyasztói ár kb. 245 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés