Panasonic TX-L42ET5
Panta rhei! Azaz minden változik, jelentette ki Herakleitosz kb. időszámításunk előtt 500-ban, és hogy milyen bölcs volt, mi sem mutatja jobban, mint hogy állítását 2012-ben a szórakoztatóelektronika univerzumában is konkrét példák támasztják alá. Ki gondolta volna például akár még csak néhány évvel ezelőtt is, hogy a Panasonic az LCD tévékre nagyobb hangsúlyt helyez majd, mint a plazmákra?
Pedig idén pont ez a helyzet, legalábbis ami a modellválaszték nagyságát illeti: a folyadékkristályos darabok számukban már felülmúlják a rivális eljárást. Sőt, korábban az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy a vállalat tévéi a 3D megjelenítéshez ne az aktív shutteres technológiát használják, hiszen mindig karakteresen kiálltak mellette. Azonban a trendeket ők sem hagyhatják figyelmen kívül, így az ET5 személyében az év elején piacra dobták első passzív polarizációs 3D eljárásra épülő készüléküket. Hogy milyen nagy szerepet szánnak a sorozatnak, mi sem mutatja jobban, minthogy a márka jelenleg legnagyobb LCD televíziója, egy hatvan hüvelykes darab is ezen széria tagja. A közelmúltban már kipróbáltunk egy Panasonic plazmát, így adta magát, hogy most egy LCD-t is berakjunk a nagyító alá. Az ET5 mellett szólt különlegessége mellett, hogy az idei, 3D-kompatibilis tévék között az olcsóbbak közé tartozik.
Hirdetés
Régi vágású dizájn
A Panasonic vállalati filozófiájában hangsúlyosan jelenik meg a hagyományok tisztelete, ami termékeik, legalábbis tévéik külsején is meglátszik. Sosem tartoztak a dizájnforradalmárok közé, és az idei évben még a szokásosnál is konzervatívabbra vették a figurát. Az ET5-re pillantva semmilyen jel nem árulkodik arról, hogy 2012-ben járunk – nyoma sincs a más gyártóknál idén felbukkant, ultravékony káváknak vagy a különleges, egyedi kialakítású, nyakkal egybeöntött talpaknak.
A keret vastagsága egészen pontosan három centiméter, amivel egyébként nem lenne különösebb baj. A fényezéssel sem, hiszen a kényes-fényes feketét végre száműzték, és szép matt sötétszürke a tévé, viszont érthetetlen okból egy átlátszó éllel látták el, amit a dél-korai gyártók két-három évvel ezelőtt már előttek. Ennek elvileg kristályos hatást kellene keltenie, de ez egészen ritkán jön össze. Ezenkívül különösebb díszítőelemet nem vetettek be, mindössze egy-egy szolid Panasonic és Viera logó került a keretre.
A vezérlőgombok a hátlapon kaptak helyet, kezelésük kissé nehézkes, csak vészhelyzetben jöhet szóba használatuk. Az ezüstszínű talp és a nyak színében harmonizál a tévével, de ez azért ma már alapelvárás. Az Edge-LED háttérvilágításnak köszönhetően a készülékház vastagságát sikerült 3,5 centiméter körül tartani (igaz, alul található egy ötcentiméteres kitüremkedés is). Tömege állvány nélkül 15 kilogramm, azaz nem kell attól tartani, hogy kiszakítja a falat. A csatlakozók a hátlapra kerültek. A négy darab HDMI (egyik ARC támogatású) mellett elhelyeztek rajta két USB-t, egy SDXC-kompatibilis kártyaolvasót, egy-egy D-Sub, komponens, kompozit, digitális és analóg audio-, SCART- (átalakítóval) és Ethernet csatlakozót, CI slotot, valamint egy fejhallgatóaljzatot.
Panasonic TX-L42ET5 | |
Panel | IPS LED LCD |
---|---|
Maximális felbontás | Full HD (16:9) |
Képernyőméret | 42 hüvelyk/107 cm |
Maximális kontrasztarány | n. a. |
Válaszidő | n. a. |
Maximális fényerő | n. a. |
Betekintési szög | 178/178 fok (2D) |
24p lejátszás | Támogatott |
Képprofilok | dinamikus / játék / normál / mozi / True Cinema |
Hangprofilok | beszéd / felhasználó / zene |
Hangszórók | 2 x 10 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C |
Interfész | 4 db 1.4 HDMI, 3 db USB 2.0, komponens, kompozit, AV, SCART, analóg és optikai audio, D-Sub, SD kártyaolvasó, Ethernet, CI slot, fejhallgató |
Extrák | 3D, 2D->3D, Smart rendszer (Viera Connect), integrált Wi-Fi, médialejátszó, Intelligent Frame Creator interpolációs technológia, virtuális térhangzás, EPG, műsorrögzítés, time-shift, öko mód |
Teljesítményfelvétel | 58 watt, készenléti üzemmódban 0,1 watt |
Méret | 997 x 604 x 52 (talppal 247) mm |
Tömeg | 14,5 (talppal: 17,5) kg |
Gyártó honlapja | www.panasonic.hu |
Termék honlapja | Panasonic TX-L42ET5 |
Garancia | 2 év |
Fogyasztói ár | kb. 200 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!