Toshiba 46WL863
A Toshiba egyike maradt annak a néhány gyártónak, amely még mindig kitart a legköltségesebb szórakoztatóelektronikai fronton, azaz továbbra is fejleszt és gyárt televíziókat, ellentétben olyan nagy márkákkal, mint például a JVC, a Thomson vagy a Pioneer. Sőt a cég komoly innovációs újításokkal is büszkélkedhet, hiszen ők építettek először tévéikbe kamerát, arcfelismerő funkciót vagy épp kétmagos processzort. Az idei év egyik felsőkategóriás modelljét, a 3D-kompatibilis, 46WL863 típusjelzésű LCD televíziót teszteltük.
Külső
Hirdetés
Külsejében e tv abszolút hozza az idén elvárt szintet. Kávái meglehetősen keskenyek, bár két centiméterüknél azért ma már vannak karcsúbb kerettel ellátott darabok is a piacon. Lekerekített éleknek, félköröknek, íveknek nyoma sincs, mindent a derékszögek és az egyenesek uralnak. A minimalista téglalapformán nem sok díszítés kapott helyet. Mindössze a márka és a termékcsalád logója került rá a mattfekete, enyhén érdes keretre, vagyis a csillogó és különösen kényes, fényes feketét a Toshiba dizájnerei is száműzték végre. A vastag alsó részre került a 3D szinkronjeladó, a külső fényerőt mérő szenzor, illetve az érintésérzékeny vezérlőpanel. Ezek világító fehér színűkkel igen látványosak, viszont nehezebben kezelhetőek, mint a hagyományos gombok.
Az Edge-LED háttérvilágításnak köszönhetően a modell vastagságát sikerült 2,7 cm körül tartani. A készülékház műanyagból készült, a szellőzőnyílásokkal egy cseppet spóroltak rajta, így intenzív használat esetén hajlamos átmelegedni kissé. A háromszög alakú masszív fémnyak az idei trendnek megfelelően eltér a szokásostól, és a tévé színvilágától is, de egy idő után hozzászokik az ember szeme.
A csatlakozóbőségre nem lehet panasz. A négy darab 1.4-es HDMI (az egyik ARC támogatású) mellett került rá két USB 2.0 port, komponens, kompozit, Scart, fülhallgató, D-Sub, analóg és digitális audiocsatlakozó. A digitális tévétunerek (DVB-T, DVB-C, DVB-S) nem hiányoznak belőle, és a fizetős adások megtekintéséhez szükséges CI+ slotot sem spórolták le róla. Mindent összevetve a tévé beleillik a 2012-es modellek sorába. Az extrém megoldásokat elhagyták, egyedül talán a nyak lehet az, ami kissé szokatlannak számít.
Toshiba 46WL863 | |
Panel | Edge-LED háttérvilágítású LCD |
---|---|
Maximáis felbontás | Full HD (16:9) |
Képernyőméret | 46 hüvelyk / 117 cm |
Maximális dinamikus kontrasztarány | 7 000 000:1 |
Válaszidő | 4 ms |
Maximális fényerő | 450 cd/m² |
Betekintési szög | 178°/178° |
24p lejátszás | támogatott |
Képprofilok | dinamikus/Hollywood éjjel/Hollywood nappal/Hollywood profi/játék/standard/PC |
Hangprofilok | térhatású/mozi/dinamikus basszus/hangkiemelés |
Hangszórók | 2 x 10 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C, DVB-S |
Interfész | 4 db 1.4 HDMI (1 ARC), 2 db USB 2.0, komponens, kompozit, SCART, analóg és optikai audio, D-Sub, Ethernet, CI slot |
Extrák | 3D, 2D-3D, smart rendszer (Toshiba Places), integrált Wi-Fi, médialejátszó, 800 Active Motion Rate interpolációs technológia, virtuális térhangzás, EPG, műsörrögzítés, time-shift, öko mód, beépített kamera, személyes profilok létrehozása |
Teljesítményfelvétel | 98 watt, készenléti üzemmódban 0,1 watt |
Méret | 1067 x 653 x 27,2 (talppal 288) mm |
Tömeg | 15,7 (talppal 18,5) kg |
Gyártó honlapja | www.toshiba.hu |
Termék honlapja | Toshiba 46WL863 |
Fogyasztói ár | 280 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!