Hirdetés

Teszten a Hisense ULED QLED tévéje

Kipróbáltuk a 4K felbontású, HDR támogatású, Hisense 55U8QF televíziót.

Képminőség

ULED?

Aki az ULED hallatán valami csodára gondol, valami olyan technológiára, ami a QLED vagy az OLED után a következő szintlépést jelenti, annak csalódást kell okoznunk. Ez a tévé a házon belül fejlesztett és gyártott, kvantumpontos VA LED LCD, tehát QLED paneltechnológiára épül, melyet a szintén saját fejlesztésű Direct-LED FALD háttérvilágítási rendszerrel egészítettek ki. Ennél a fénykibocsátó diódákat egyedileg vezérelhető csoportok százaiba osztották, ami elméletben lehetővé teszi a hagyományosnál nagyobb kontraszt és jobb színpontosság elérését. Az ULED szócska csak azt jelenti, hogy a készülékben ez a rendszer kapott helyet, és hogy az adott modell "Ultra képminőséget", "Ultra színpontosságot" produkál ennek köszönhetően.

[+]

Hirdetés

Magáról a kvantumpontos eljárásról itt már írtunk részletesen, úgyhogy most csak röviden a lényeg: tehát LED háttérvilágítású LCD eljárásról van szó, ahol a kék fénykibocsátó diódák által szolgáltatott kék háttérvilágítás áthalad egy speciális, úgynevezett kvantumpontokkal, azaz nanoméretű kristályokkal dúsan meghintett filmen, aminek eredményeként széles spektrumú fehér fény keletkezik Ez elméletileg rendkívül pontos és tiszta tónusok megjelenítését biztosítja úgy, hogy az idő múlásával sem kell tartani a minőségromlástól, eltérően a fehér LED-ektől, amelyek hajlamosak enyhén besárgulni. A technológia előnye még, hogy elméletben nagyobb fényerőt és valósághűbb színmegjelenítést tesz lehetővé, ezzel párhuzamosan kisebb a zavaró tükröződés mértéke.

Kontraszt, fényerő

A képalkotási eljárásból fakadóan a 0 cd/m² fénysűrűségű, hibátlan mélyfekete és a végtelen valós kontraszt megteremtésére a megjelenítő nem képes, ezt műszeres méréseink is alátámasztották. Emellett az is bebizonyosodott, hogy a valós kontraszt mértéke elérheti a 6400:1 valós értéket, amit eddig csak a legjobb, legfejlettebb kvantumpontos televízióknál tapasztaltunk, vagyis e téren a Hisense-nek nincs oka szégyenkezésre. A fekete sem rossz egyébként, de egy OLED televízió mellé rakva azért látszik, hogy itt inkább "nagyon sötét szürkéről" van szó.

[+]

Normális beállítások mellett a tónusok szépek, természetesek, még az olyan sokszor problémás tartalmakkal sincs gond, mint az emberi bőr vagy napfényben hullámzó víz. Viszont az is tény, hogy a színpontosságot a legjobb igyekezetünk ellenére sem sikerült tökéletes közelébe belőni, így a modell grafikai munkára nem alkalmas. A betekintési szög terén erős közepesen teljesít: 150 fok környékéről már érezhetően fakulnak a tónusok, és a 180 fok felé haladva ez a fakulás egyre markánsabbá válik, végül szinte élvezhetetlenné válik a kép túlságosan kiszorított szögből.

Homogenitás, mozgás, HDR

A rács alakzatban elhelyezett LED-ek elméletileg lehetővé tennék a háttérvilágítás egyenletes eloszlását, de méréseink szerint a homogenitással vannak problémák. Az egyes képernyőtartományok között az eltérés elérheti a 15,4 százalékot, ami nem túl jó érték, ráadásul enyhe felhősödés észlelhető, amikor teljesen egyszínű a kép. A mozgásmegjelenítés során csak apróbb anomáliákba futottunk bele. Játékoknál és filmnél is voltak néha kisebb akadozások, de ezen viszonylag hatékonyan lehetett segíteni az Ultra Smooth Motion nevű interpolációs technológia aktiválásával, amely virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé. Utánhúzást, szellemképesedést nem tapasztaltunk, mint ahogy azt se, hogy vibráló aura jelenne meg a mozgó objektumok körül.

Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]

A modell támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítését, és az általunk mért 959 cd/m² maximális fényerő mellett a HDR effekt már látványosan érzékelhető volt. A HDR konverzió ebből a tévéből hiányzik, épp úgy, mint a felbontás felskálázása (vagy legalábbis mi nem találkoztunk vele), de ezek egyikét sem hiányoltuk túlzottan. A készülék maximális képfrissítési rátája 100 Hz, de a modell a manapság divatos gamer funkciókat (dinamikusan változtatható képfrissítés, alacsony válaszidő mód) nem támogatja. Az input lag 14,9 ms, ami jó érték, de a világ legjobb modelljeitől e téren elmarad.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés