Hirdetés

Zavaró képjelenségek – az utánhúzás

Hirdetés

Az LCD technológiára épülő képalkotás során a LED-ek vagy CCFL fénycsövek által megteremtett háttérfényt  a pixelekben, illetve al- vagy más néven subpixelekben elhelyezkedő folyadékkristályok takarják ki, vagy engedik tovább a megfelelő színszűrőkhöz. Abban az esetben, ha a tartalom megváltozik, akkor ezeknek a kristályoknak vissza kell rendeződniük eredeti állapotukba. Amennyiben ez a folyamat lassan (ez is viszonylagos, hiszen ezredmásodpercekről van szó) megy végbe, akkor jelentkezhet az az utánhúzás, vagy más néven csóva hatás. Ilyenkor a képernyőn „szellemképek” tűnnek fel a gyorsan mozgó objektumok nyomában, ami olyan hatást kelt, mintha az egy uszályt, vagy üstököshöz hasonlóan csóvát húzna maga után.

Ez meglehetősen zavaró tud lenni, így a gyártók érthető módon óriási erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy száműzzék a termékeikből. A monitoroknál az úgynevezett overdrive technológiák alkalmazásával mára gyakorlatilag sikerült közel teljesen kiiktatni, de a tévéknél még mindig akad jó pár olyan modell, ahol megfigyelhető ez az effektus. A teniszmérkőzések például kritikusnak számítanak ilyen szempontból, hiszen a kisméretű, a környezetétől elütő színű, gyorsan mozgó labda kiválóan alkalmas arra, hogy előcsalja egy tévéből ezt a bosszantó jelenséget.

Hirdetés