Szerelés
Miután végeztünk a belső állapotok felmérésével, elővettük jól megszokott tesztrendszerünket, ami egy ASUS Z170-Deluxe alaplapból és egy NVIDIA GeForce GTX Titan VGA-ból áll, de a hőmérsékleti tesztekhez használt konfigurációnk révén a méretes Noctua NH-D15 is tiszteletét tette a házban.
Hirdetés
A képeken jól látszik, hogy az ATX méretű alaplapunk mellett van elegendő hely az E-ATX szabvány extra szélességéhez is, a kábelvezető csatornák pedig minden irányban megfelelő távolságban kerültek elhelyezésre. A vezetékek ízléses elvezetése könnyedén megoldható, és szerencsére az alaplap felett is elegendő helyet hagytak (aminek a ház radiátorokkal való kompatibilitása az oka), így az általunk használt processzorhűtő beépítése után is a helyére tudjuk dugni a 8 tűs EPS csatlakozót.
Amivel figyelmetlenségünkből adódóan nem számoltunk, hogy az alaplaptálcán elhelyezett, SSD-k számára kialakított rögzítési pontok keret nélküli megoldások, vagyis a meghajtókat közvetlenül az acéllemezhez kell csavaroznunk, ezt pedig csak az alaplap beszerelése előtt tudjuk megtenni, a gép építésekor tehát ezzel érdemes számolni.
Az alsó merevlemezkeret szintén nem túl moduláris, nincsenek extra elemek (például fiókok), amikre fel tudjuk csavarozni a tárolókat, ahhoz tehát, hogy ide meghajtókat tudjunk építeni, ki kell vennünk a keretet. Szerencsére ez nem túl bonyolult, az alsó csavarok kitekerése után egyszerűen ki tudjuk csúsztatni a helyéről, a művelet csak akkor lehet nehezebb, ha már jól meg van pakolva a gépház, és így kell döntögetnünk azt.
A vezetékek számára meglepően sok helyünk van az alaplaptálca és az oldallap között, a rengeteg rögzítési pontnak köszönhetően pedig gyorskötözőket használva tényleg pofonegyszerű a megfelelő kábelmenedzsment kialakítása úgy, hogy a folyamat végén az oldallapot is különösebb erőlködés nélkül tudjuk a helyére tenni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!