Hirdetés

DeepCool AK620 hűtő: színes LED-ek nélkül is megkívánjuk

Három hónappal bemutatása után meggyötörhettük a DeepCool új léghűtőjét, ami 250 wattól sem ijed meg.

Hirdetés

Bevezetés, külső

Az év elején tesztelt DeepCool AS500 processzorhűtő után ezúttal egy igazi nagyágyú, az AK620 jelölésű modell jutott el hozzánk a gyártótól. Az eszköz nem csak méretét és megjelenését, de teljesítményét tekintve is tekintélyt parancsoló, mindezt úgy, hogy 27 000 forint körüli árazásával nem sokkal drágább, mint korábban próbált márkatársa.


[+]

Tartozékok, külső

Az AK620 dobozában a két ventilátorral ellátott hűtő mellett egy kisebb kartondobozt is találunk, melybe a szerelési útmutató mellé egy tubus hővezető paszta, egy csillagfejű csavarhúzó, illetve a következő oldalon elhelyezett táblázatban felsorolt foglalatokkal kompatibilis szerelékek kerültek. Itt megjegyeznénk, hogy bár a gyártó Intel LGA1700-kompatibilis hűtőként árulja az AK620-at, az ehhez szükséges szerelékek egyelőre nem képezik a csomag részét, de weboldalukról az új processzort vagy alaplapot vásárló felhasználók a számla bemutatása ellenében igényelhetik a szettet, vagy meg is vásárolható kb. háromezer forintért. A csomagban helyet kapott még egy rövid Y kábel is, ami abban az esetben lehet hasznos, ha alaplapunkon csak egyetlen CPU FAN csatlakozó található, ez a vezeték ugyanis a két ventilátor csatlakozóit köti össze, így ugyanarra az interfészre mindkét légkavarót rá tudjuk kötni.


[+]

Maga a borda alumíniumból készült, kéttornyos kialakítással rendelkezik, melyekre már gyárilag felszerelték a két mellékelt, FK120 jelöléssel ellátott ventilátort. A hűtő magassága a nem teljesen tükörsimára csiszolt réztalptól a borda tetejéig 160 mm, szélessége 129 mm, mélysége pedig ventilátorok nélkül 110, felszerelt ventilátorokkal pedig 138 mm.

[+]

A talp 40 x 44 mm alapterületű, annak középpontjától 38 milliméterre nyúlik ki a hat pár, szintén rézből készült, egyenként 6 mm átmérőjű hővezető cső, míg a ventilátorok aljától a talp síkjáig 47 mm a távolság, ami a memóriamodulok kiválasztásakor számít fontos adatnak – ezt, valamint a DIMM slotok magasságát figyelembe véve maximum 43 mm magas RAM-okkal érdemes számolni.


[+]

A bordákkal kapcsolatban érdemes kiemelni az azok mindkét oldalán megtalálható, négyszög alakú bevágásokat, arról viszont nem találtunk érdemi információt a gyártó oldalán, hogy ezek csak a dizájn miatt kerültek fel, vagy a légáramlás javítása a céljuk. A hűtőbordák tetejét a mérnökök egy-egy lepattintható műanyagelemmel fedték le, melyeket a gyártó logója díszít, lepattintva őket pedig a hőcsövek kiálló végeit csodálhatjuk meg.

[+]

A két, 120 mm átmérőjű és 25 mm vastag ventilátor 4 tűs csatlakozójával támogatja a PWM vezérlést, melynek köszönhetően fordulatszáma szabályozható, fordulatszámuk pedig 500 és 1850 rpm között mozoghat. Legnagyobb sebességen a légszállítási érték nagyjából 117 m³/h körül alakul a gyári adatok szerint, zajszintjük pedig legrosszabb esetben sem megy 28 dB fölé.

[+]

A kilenc lapáttal dolgozó egységek két-két fém klipsz segítségével rögzíthetők a bordákhoz, melyek zörgésének megelőzésére a ventilátorok sarkaiban elhelyezett szilikonbetéteket alkalmaztak a mérnökök, RGB világítás pedig – talán sokak nagy örömére – egyáltalán nem került rájuk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények