Aktív témák

• #8 Jorus nagyúr

  2013-02-01 18:22:05 #8

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Jorus

  nagyúr

  Kedvencem.

  Keszthelyi Rezső - Már csaknem régi sétáink egyikén Bíborkával a tengeres sétányon

  "... mert, ó, hát itt vagyunk, sétálunk, és itt vagyunk,
  valóban, de akkor miért mondta, hogy nem tudni, mi
  fogja el most, és nem is gondolhatni róla, és már
  nem is érezhetni ezt, ezt nem egészen élni, és
  még látni sem éppen, amikor itt vagyunk, és ide-oda
  váltogatta közben a tekintetét a hajam vagy
  a szemem és a temérdek víz között, mintha azért szét
  akarna nézni, így, mialatt az arca fokozatosan
  kifejezéstelenebb lett, és azután átkarolta a vállam,
  és azt kezdte mondani: élni azért, hogy
  élni, de hirtelen abbahagyta, és én végképp nem
  érthettem, hova van, ó, nem hol, hanem hova van abban,
  amit nem folytatott, ebből a, talán, félig hangozható
  kérdésből, vagy talán, kijelentésből, és abból is,
  ahogyan most itt van, csak kérte később, vegyek ki
  almát a kosárból, mert szomjas, és hátha én is az vagyok,
  és leemeltem karomról a kosarat, és rátettem egy kőre,
  kitakartuk kendőjükből az almákat, és azután, miközben
  harapdáltunk belőlük majdnem megcsókolt, de inkább
  elfordult kicsit, és azt beszélte, így, némileg
  félre, és hosszú szüneteket tartva, és alighanem
  összefüggéstelen állapotban is, hogy elvinni a szívet
  a test emlékéig, amikor mit vagyunk most ehhez a
  tengerhez, vagy a részletéhez, igen, így mondta, mit
  vagyunk, a részletéhez, és ehhez a szélhez is, egy-egy
  enyhe lökéséhez rajtunk, és, tette hozzá, nekem furcsán,
  mert volt abban valami más, ahogyan mégsem egészen így
  mondta, de nem foghattam fel, hogyan, különösen amikor
  megismételte: elvinni a szívet az emlékéig, és a ruhámig is,
  és ha ezt lehet, mit csinál most ez a tengerdarab, és
  mit csinálok én most, és ez olyan érzelem nélkül
  érezni az érzést, hogy érezni, de ez nem lehet meg
  egyszerre, egyetlen pillanatban, és így nem tudhatni
  mégsem, mi az: érezni, és hogy ezt kiváltani egymásból,
  ezért élni, talán, és megint az volt, hogy mégsem egészen
  így mondta, volt abban valami más, ó, de micsoda,
  és attól lett olyan, hogy
  maga sem tudta, csak érzelgősséget adott
  hozzá, nagyon, és taglejtéseket, mintha esernyőket
  nyitogatna fölénk, a teljesen kékben való égre, akkora
  szomorúsággal, amekkora már nem telik ki semmiből, hanem
  közben elhajította az alma csutkáját, le, a part felé,
  és azután megismételte a mozdulatot, csutka nélkül, é
  ekkor eszébe jutott, így mondta, és valahogyan durván,
  az jutott most az eszébe, hogy a történt nincs itt
  elejétől a végig, egyetlen pillanatban, és akkor nincs is
  történet, akkor sem, amikor tart, és ezt kell kiváltani,
  ha sétáltunk eddig, és azután teljes szépségében ennek,
  nem annak, ami körülvesz, ez a roppantul leélhetetlen,
  amely nem éli bele magát ebbe, hanem nem tudni, mit csinál
  eközben, és talán emiatt kérdezhette, valahogy féktelenül
  higgadtan: élt-e már maga tulajdonképpen egyedül, vagy
  tulajdonképpen nem egyedül, és én majdnem felkiáltottam
  erre, mert mitől is van maga nekem, mitől is vagyok én
  magának, és mitől is vagyunk itt, együtt."
  Felemelte a karját, és szemembe ötlött csuklóján a
  rózsafüzér, egyenként a gyöngyös szemek, és a végén
  a lecsüngő kereszt, és volt, amikor ezeket morzsolgatta,
  és szorította a keresztet, és teljesen ez volt
  mivélünk ott, az utakon, a kocsiban, amíg a kikötőbe
  értünk, és akkor nem lehetett
  mással, vagy egyedül, ahogy kivilágosodtak a szürkében
  rózsaszín sziklák az alkonyattól, és szamarak szaladtak
  a kocsi előtt, csak remegett, és
  csodálkozott a félelmével, és kénytelen volt
  hozzám érni, számára is érthetetlenül, talán, ahogyan,
  ó, egyszerre élni egy ideig, pillanatban egyszerre,
  így egyszer, kénytelenül, és ennek élményében, és
  addig csak, ám babonásan, ahogyan ő, még így is, addig,
  és a szigetre tartva a hajón, ahol bevert a ponyva
  alá a ritkás eső, és a szél röpködtette és lecsapdosta
  a műanyagpoharakat, hozzám bújt még a padon, de
  akkor már szép volt, magával is, és elfordult egy kicsit,
  mert lehet szépség elfordulni, amikor nincs már annyira
  szükség érezni, hogy érezhetne, és ő nekem ennek
  a ténye, és mi is az azt csinálni, ahogyan morzsolgattam
  most most ujjaimmal a rozmaringszálakat, és beszívtam
  illatukat, és nem volt mit mondanom, mert nem volt mit
  mondanom, mert nem élhette belém magát, ahogyan nem
  engem él itt, mellettünk a fügefa, melyet rázogat az
  elmenő szél, és hadd gondoljam: alattunk a tengert is,
  ahogy minden külön, és egyszerre, és nem váltja ki egymást,
  semmi, semmi, és, talán, azért élni, és talán, mit csinálni.

Aktív témák