Új hozzászólás Aktív témák
-
Vesa
veterán
"Az eddig technikai vívmányok segítetek, hatékonyabbá tettek, miközben továbbra is szükség volt emberre."
Akkor nézd vissza, mint gondoltak az emberek az iparosodás elején, vagy a robotizáció felfutásakor! Igen, pont azt, hogy innentől nem lesz szükség emberekre, mert majd minden megoldanak a gépek és a robotok. Abban a tekintetben persze igazuk volt, hogy a nulla hozzáadott értékű munkakörök száma drasztikusan lecsökkent -pl. szalagozó betanított munkás-, de összességében ma a nyugati világban nemhogy nincs munka, hanem éppen az a probléma, hogy hiány van munkaerőből. Mivel e folyamat csak átrendeződést hozott a munkaerőpiacon, nem pedig kiváltotta az embert, amitől a rettegők tartottak. Egy csomó dolgot, amitől a kor embere félt és rettegett, Te is napi szinten használsz mert azóta már természetessé vált.
Az AI már most is ott van mindenhol. Nem vagy kellően tájékozott ha úgy tekintesz az AI-ra, ami majd csak jön hamarosan. Már régen itt van és remélem nem tőlem tudod meg, hogy Te is napi szinten hasnzálod az arra épülő eszközöket, szolgáltatásokat. Még ha ez nem is látszik, a háttérben már régen AI alapú megoldások futnak.
Az AI is abban segít, hogy rendkívül hatékonnyá teszi az ember életét. Ha az AI megoldja a realtime kommunikációt a nyelvek között, az nagyon hatékony segítség lesz. Ha az AI képes lesz menedzselni a power gridet a világon egységes rendszerben, azzal az emberiség csak nyer, mert drasztikusan csökkenni fog az energiapazarlás. Ha az AI sokkal stabilabban, gyorsabban, és minimális hibalehetőség mellett lesz képes orvosi diagnózisok felállítására, az hasznos, mert javítja az EÜ ellátás minőségét és ez mindenki számára emeli az életminőséget. Lehetne sorolni.
-
Vesa
veterán
Talán elcsépeltnek érzed, de a működési mechanizmusa ugyanaz. A kor akkori szintjén, abban a környezetben az iparosodás olyan változásokat hozott a társadalomban, amitől nem 1-2 ember tartott, hanem tömegek.
Annak nincs sok jelentősége, hogy most egy művész érzi veszélyben a megélhetését, vagy akkoriban a kosárfonó, lovaskocsis, vagy bármi egyéb amit a gépesítés képes volt kiváltani. A lényeg ugyanaz. Rettegés attól, hogy a megszokott élete megváltozik.Egyébként ha már szerzői jog: én vigignéztem testközelből a 90-es években az internet terjedésével, azon belül is az mp3 megszületése miatt összeomló zenei piacot. Itthon még bilincsbe vert emberek plakátjaival is tele volt minden, mondván ez lopás, vége a világnak, mi lesz most a zenészekkel, előadókkal, kiadókkal. Volt olyan, hogy 10 éves gyereket akartak lecsukni egyetlen dal letorrentezéséért. Ennek is mi lett a vége? Ma az egész iparág függ az internettől, sőt, soha nem látott mértékben nőttek a lehetőségei a fiatal, tehetségeknek, akik így már nem voltak kitéve a régi rendszer kiskirályainak. A mai sztárok egye jelentős része az internetet használva lett sikeres, és már direkt osztják meg ingyen a dalaikat csak azért, hogy nyilvánossághoz tudjanak jutni. A kiadók is szépen rátelepültek a lehetőségekre, és ma nagyobb a profitjuk mint valaha. Volt értelme a 90-es évek rettegésének? Nem.
Az AI sem lesz másként. Ahogy pl. a fordító programok fejlődnek, lefogadom, hogy 10 éven belül nem lesz szükség nyelvtanulásra, emrt realtime fordítók fognak megjelenni. Ez rengeteg segítséget fog jelenteni, mert azt az időt, amit ma nyelvtanulásra szán egy fiatal, fordíthatja hasznosabb tudás megszerzésére is. De lehetne még sorolni az AI mérhetetlen előnyeit már most is. Hátrányai is lesznek, de az nem az AI hibája lesz, hanem éppen a "csodálatos" emberé, aki majd rosszara használja adott esetben.
Itt egy érdekes beszélgetés a témában.
-
Vesa
veterán
Ez meg netto rettegés a jövőtől. Ugyanezt művelték a géprombolók az iparosodás kezdetén.
Ez a fejlődés része, nyilván szabályozni kell és keretek közé kell szorítani mint minden mást, de önmagában soha nem vezet sehova az idő befagyasztása. Ma már nincs szükség kosárfonóra, mert a gép megcsinálja. Nem dől össze a világ, ezernyi más munka lett helyette. Minden eszköznek vannak jó és rossz felhasználási lehetőségei. Egy szimpla késsel embert ölhetsz, de szobrot is faraghatsz vele. Az atomenergiával lerombolhatsz egy várost, de elláthatod 15 másikkal egyetemben energiával is, hogy az ott élők kényelmesen élhessenek. Rajtunk múlik, hogyan használjuk fel a technológiát.Ráadásul egyelőre megjósolhatatlan, hogy hova fut ki a dolog.
-
Vesa
veterán
"Pl. nem használhatod AI betanításra, ha nem csak magán használatú az AI-d. Je, ez utóbbi nincs meghatározva... és ebből származik a gond."
Nem hiszem el, hogy nem érted! Azért nincs benne meghatározva, mert embernél sem gond, ha csak "tanul belőle". Leírtad mi a gond: nem másolhatja le, nem adhatja el, nem közvetítheti nyilvánossághoz a _konkrét művet_! Ezt az AI sem csinálja! Tanul belőle, majd létrehoz egy _másik művet_, ez pedig sem az embernek, sem az AI-nak nem tilos, tehát az ilyen irányú jogi követelés értelmezhetetlen.
A Youtube és a Spotify -meg a többi-, is csak azért volt hajlandó végül megegyezni a kiadókkal és a szerzőkkel -megjegyzem, 15 éves késéssel-, mert ott 1:1-ben használják fel a művet (ítt a vita tárgya ugye az volt, hogy valójában ők nem használják fel, mert csak a platformot biztosítják a feltöltésre, a szerzői jogsértést ezért nem ők, hanem a feltöltők követik el, és ez egyébként egy valid érvelés, más kérdés, hogy közben az említett platformok a reklámbevételeken hülyére keresik magukat, miközben olyan jogvédett művek miatt nézik az oldalt az emberek, melyekből az eredeti szerző sokáig egy fillért sem kapott). Tehát ebben az esetben az adott dalt -más szolgáltatás esetén irodalmi művet, filmet stb.-, konkrétan felhasználják, ami egyértelműen sérti a szerzői jogi törvényt!
Az AI NEM EZT CSINÁLJA! Nem másol, nem adja el a z eredeti művet stb. Hanem létrehoz egy teljesen újat! Ez nem érted meg valamiért. Tehát mégegyszer: a tanulás, ihlet szerzés nem tiltott a szerzői jogban, nonszensz lenne!
-
emelhu
aktív tag
AI tréningezésre viszont valószínűleg simán meglehetne egyezni sok milliós árban, mert nekik az ilyen sokat ér.
Egy ember hány könyvet képes elolvasni és abból inspirációt, stílust, ötletet merítve írni agy újat?
Tizet?, ötvenet?, százat? ... gondolom ez a nagyságrend lehet a limit.
Egy MI meg hány milliót? Hány millió könyvért is fizetett jogdíjat (már ha fizetett, ez jogos kérés), de az összeg az milliószor milliós legyen? Nem sok az egy kicsit? -
mepet
addikt
-
mepet
addikt
1.Oke, szoval szerinted akkor semmilyen torveny nem vonatkozik az AI-ra, hiszen az nem ember. Pl. jelenleg nyugodtan felbujthat gyilkossagra az AI, vagy elkovethet sikkasztasokat legalisan, hiszen szerinted csak olyan torveny letezik jelenleg, ami emberekre vonatkozik, az AI-ra nem. Csakhogy ez nem igy van. Ez sulyos tevedes.
2. Bizony, nem szamit hanyszor csinalok valamit, ami legalis. Pl. en legalisan megvakarhatom az orromat. Egyszer. Meg megegyszer. Meg harmadszor is. Meg nyolcvanhat-millimodszor is. Most ujbol johetne az ervelesed, hogy de en ember vagyok, az meg AI... Csakhogy ez tokmindegy. Ha nem sert torvenyt azzal az AI, hogy betanul egy legalisan megvasarolt konyvet, majd azt felhasznalva alkot szoveget egyszer, akkor bizony azzal sem sert torvenyt, ha ezt rengetegszer elkoveti.
-
Vesa
veterán
Továbbra is kevered a jogvédett mű felhasználását (ilyen az, amikor pl. egy filmben lejátszanak egy zenét, ez jogosítható, mert a kész mű lett felhasználva), és ugyanannak a műnek mindössze inspirációként történő felhasználását (utóbbit semmi nem tiltja és senki nem kérhet érte pénzt).
"Az OpenAI (meg Google, stb.) használja fel a tartalmat, hogy a saját AI-alapú szolgáltatását jobbá tegye"
De ez nem olyan felhasználás, mint a fent említett példában, mert ott a művet 1:1-ben használják fel -lejátszák a konkrét dalt-, ami teljesen mást jelent, mintha én meghallgatom ugyanazt a dalt, majd abból csupán inspirációt gyűjtve, ihletet merítve létrehozok egy teljesen másik zeneművet. Fizetnem kéne az eredeti szerzőnek, mert meghallgattam a zenéjét és az rám hatással volt? Nyilván nem és nincs is így, nem is titkolja senki, hogy mely művészek vagy művek voltak hatással rá.
Vedd észre, hogy az AI -amíg nem másol le jogvédett műveket vagy azok részleteit-, pontosan így működik, csak nem egy ember agya rakja össze az új dalt, hanem egy számítógépes algoritmus. Tökugyanaz a kettő. (most nyilván ez a példa alkotóművészekre vonatkozik, de pl. a Google hírszolgáltatás amit most hirtelen idekevertél, kicsit más tészta, csak eddig nem erről volt szó, hanem írókról, vagy zenészekről)
-
Vesa
veterán
??? Még mindig másról beszélsz. Egyrészt a művek, melyekről beszélsz, nincsenek felhasználva direkt módon. Be sem lehet árazni, mert nincs termék. Ha pedig egy mű nyilvánosan, ingyenes felületeken most is elérhető, akkor ott vagyunk ahol a part szakad, mert ha én ingyen olvashatom vagy hallgathatom, és ezáltal inspirálódhatom általuk, akkor az AI miért ne tehetné? Amit én előállítok, azzal is pénzt fogok keresni, sőt, az is lehet, hogy én sikeresebb leszek mint az a művész volt, akinek a művéből inspirálódtam, tehát lehet, hogy jelentősen több pénzt fogok keresni mint ő. Ilyen alapon akkor minden művész perelhetne mindenki mást.
De ha most eltekintünk attól, hogy másról beszélsz, akkor sem valid az érved, mert a műveket jellemzően kiadók vették meg eddig is terjesztésre, és nem 1-2 ember vásárolta meg őket, hanem akár több millió. Ráadásul hogyan árazol be valamit, amiről azt sem tudod, hogy az AI majd milyen szinten fogja annak stílusjegyeit beépíteni egy másik műbe? Ezt előre senki nem tudja. Ez pont olyan, hogy ha én írok egy könyvet, akkor senki nem tudja azt előre, hogy azt a könyvet melyik korábbi irodalmi művek inspirálták. Akkor hogyan és miért fizetne az OpenAI vagy bárki más valamiért, amit az AI talán soha nem is fog beépíteni sehova?
-
Vesa
veterán
De mi nem fair? Tényleg nem értelek. Annak nincs jelentősége, hogy embert inspirál egy mű, vagy egy eszközt! Most az érzelmi részétől vonatkoztass el, hogy számodra es szokatlan. De mi a különbség aközött, hogy egy ember alkot meg valamit a korábbi inputjai alapján, vagy ugyanezt teszi egy gép?
Mondok egy példát, hogy szemléltessem:
Egy zenekar leszerződik a kiadóval egy lemezre. Megírnak 10 dalt, amit számos, más zenészek által megírt, korábbi zenei élményük, inspirációjuk alapján hoznak össze. Ezzel az Te értelmezésedben nincs gond, így működik a dolog jelenleg is. De ha ezeket a dalokat egy AI írja meg pontosan ugyanazon inputok alapján amiből a fenti példában szereplő emberek dolgoztak (nem lemásolva a korábbi jogvédett tartalmakat természetesen), akkor azt valamiért már problémásnak tartod. Pedig pontosan ugyanaz történik mindkét esetben. Azonos inputból ír új dalokat az ember és a gép is. -
Vesa
veterán
De az Open AI mivel követ el jogsértést, ha egyszer a terméke nem másol le jogvédett tartalmakat..
Amiben esetleg jogi problémát látok, -de ezt nyilván nem tudom megítélni-, az az, hogy ezek a tartalmak mennyire voltak elérhetőek ingyen? Ha kereskedelmi forgalomba szánt művekről és adatokról van szó, pontosabban olyan művekről, melyek kifejezetten csak így érhetők el, és az OpenAI mégis hozzáfért és használta, az gond lehet. De pl. egy youtube videó, vagy egyéb nyilvánosan hozzáférhető művek esetén ez sem áll meg. Ha én zenész vagyok és a youtube-on vagy más ingyenes felületen az alkotó hozzáférhetővé tette a művét, akkor inspirálódhatok belőle legálisan. Mondjuk írhatok egy zenét, melyet XY zenész készített, természetesen nem lemásolva konkrét harmóniákat és dallamokat.
-
Vesa
veterán
"akkor lényegében arra kaptál jogot, hogy elolvasd,"
Az AI is csak elolvassa azt a könyvet, majd a stílusjegyek és egyebek mentén előállít egy új művet. Ahhoz kapsz jogot, hogy elolvasd/meghallgasd/megnézd, de ezzel ahhoz is, hogy inpirációnak használd a saját művedhez.
Még soha, senki nem nyert pert azért, mert inspirációként használt egy korábbi művet! Sőt, enélkül nem fejlődne a kultúra sem. Minden egyes művész merített innen-onnan, a legtöbb kortárs művész a korábbi művészek megoldásaiból merített és a saját egyéniségét hozzáadva hozott létre valami újat. A festők korábbi festőktől, zenészek korábbi zeneművekből, írók korábbi irdodalmi művekből indulnak ki. Ha olvasol interjúkat művészekkel, rendre elmondják, hogy a művészetükre mely korábbi művészek vagy adott művek voltak hatással.Tehát mégegyszer: Akkor követne el jogsértést az AI, ha a korábbi mű egészét, vagy annak egy részét 1:1-ben lemásolná! Amíg csak inspirációként használja, addig semmivel sem követ el nagyobb jogsértést, mint az emberi művész, aki korábbi művekből merített ihletet a saját művének megalkotásához. Teljesen azonos a hatásmechanizmus.
-
Vesa
veterán
Ahogy előttem írták, a szerzői jogi törvény művekre vonatkozik és nem emberekre. Ráadásul ha pl. az AI által létrehozott műbe kicsit is belenyúl egy ember, onnantól az AI csak eszköznek minősül a történetben, ami a mű létrehozásában segítette a művészt. Mondjuk ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a digitális grafikus művész Photoshopot vagy más szoftvert használ egy új mű létrehozásához. Különösen, ha ennek részeként olyan toolokat is használ, melyek "helyette" csinálnak meg részfeladatokat a művön.
A szerző a saját műve felett kizárólagos jogokkal rendelkezhet, de az nem jogsértés, ha te hallgatsz egy zenét amit valaki korábban létrehozott, majd ennek hatására hasonló stílusú zenét írsz. Akkor lesz jogsértés, ha a védett mű egy részét tekintve egyélrtelmű annak lemásolása! Pl. ezért perelhette be Presser, egy általa szerzett Omega dalból kiragadott sampling miatt az amerikai rappert, pedig a rapper dala teljesen más volt egyébként. A felhasznált részlet viszont 1:1-ben egy már meglévő műből származott, tehát szerzői joggal védett volt.
Ha az AI is ilyet csinál, az jogsértés. Ha csak inspiráció szinten használja, de egy teljesen új művet alkot, akkor nem hinném, hogy jogos a perigény .
-
mepet
addikt
Tudtommal a szerzoi jogi torveny muvekre vonatkozik, nem emberekre. A jogrendszer nem ugy mukodik, hogy minden eddigi torveny emberekre vonatkozik, most meg majd irnak kulon torvenyeket emberekre, meg AI-kra...
Erdekesseg, hogy ha pl a mai napon Magyarorszag teruleten ir egy konyvet az AI, akkor arra is vonatkozik a szerzoi jogok vedelme.
Új hozzászólás Aktív témák
- Keressek intel i7-i9!!
- Szép! Lenovo Thinkpad T14s G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i7-1185G7 4Mag 16GB/1TB FHD IPS
- Szép! Lenovo Thinkpad T14s G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i7-1185G7 4Mag 16GB/512GB FHD IPS
- Dell PowerEdge T110 II PC, Xeon E3-1220 v2 CPU, 32 GB DDR3 RAM, 2 x 1 TB SAS HDD
- Lenovo Tab M10 HD 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- AM 5 procik! Kèszleten! Kamatmentes rèszletre is! Èrdeklődj!
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO Ideapad Gaming 3 notebook - R5 5600H 16GB DDR4 256GB +1TB SSD nVidia GTX 1650 4GB
- BESZÁMÍTÁS! Asus ROG STRIX B360 i7 8700K 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2070 SUPER 8GB Zalman N5 ADATA 600W
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Starlight -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3891, 100% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 14 Pro Max 128GB Space Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2998, 100% Akksi
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi



