Teszten a Sharp kedvező árú, androidos tévéje!

Kipróbáltuk az Android TV operációs rendszerrel ellátott, 4K felbontású Sharp 55BL2EA televíziót.

Sharp 55BL2EA

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy néhány éves nyűglődést követően a Sharp tévék végre visszatértek Magyarországra, és ki is próbálhattunk egy új modellt, amivel kifejezetten elégedettek voltunk. A márka hazai képviselete később arról tájékoztatott minket, hogy számíthatunk olyan készülékek felbukkanására is, amelyek már az Android TV smart rendszerrel érkeznek.

Sharp 55BL2EA
Sharp 55BL2EA [+]

És, hogy igazat mondtak, azt tökéletesen alátámasztja, hogy már be is futottak Magyarországra, köztük az 55 hüvelykes képátlóval bíró 55BL2EA, amely első pillantásra kifejezetten kedvező árúnak tűnt. Nyilván kíváncsiak voltunk, hogy hogyan teljesít a valóságban, jól működik-e az Android platform, és persze hogy milyen a kép-, illetve hangminőség!

Dizájn: nincs forradalom

A korábban az IFA kiállításon látott koncept modellek jelezték, hogy a Sharpot foglalkoztatja a tévés dizájn megújítása, de e modell esetében maradtak a jól bevált, sablonos megoldásoknál. Hagyományos értelemben vett talp nincs, a képernyő ugyanis a szélekre pozicionált tappancsokon nyugszik. E megoldás előnye, hogy jóval olcsóbb, viszont cserébe nem lehet forgatni a kijelzőt, és akkor is problémát okozhat, ha kisméretű állványra vagy asztalra pakolnánk fel az amúgy falra is akasztható készüléket.

[+]

A káva jó vékony, de nincs egy síkban a képernyővel, és sötétszürke színe jól passzol az ezüst fényezésű talpakhoz. A tévé külseje nem figyelemfelkeltő, de ez nem feltétlenül baj, és az is igaz, hogy szinte bármilyen típusú belső térbe harmonikusan beilleszthető. A ki- és bemenetek a hátlapon kaptak helyet: található itt négy HDMI 2.0 (az egyik ARC támogatású), két USB 2.0, valamint egy-egy komponens, kompozit Ethernet, micro USB, optikai digitális audió és 3,5 mm analóg audiocsatlakozó, továbbá egy SD/TF kártyaolvasó és egy CI+ slot is.


[+]

Főbb paraméterek
Sharp 55BL2EA
Panel VA LCD panel
Háttérvilágítás Direct-LED
Képernyőméret 55 hüvelyk (139 cm)
Maximális felbontás Ultra HD (4K, 3840x2160)
HDR Támogatott (HDR10, HLG)
Maximális fényerő 350 cd/m²
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Élénk, Energiatakarékos, Film, Játék, Normál, Sport
Hangbeállítások Élénk, Film, Hírek, Normál, Sport, Zene
Hangrendszer 2 x 10 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/T2/C/S/S2
Interfész 4 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, micro USB, analóg audió, digitális optikai audió, komponens, kompozit, Ethernet csatlakozó, CI+ kártyolvasó modul, SD/TF-kártyaolvasó
Extrák Netes tartalmak elérése, médialejátszó, Miracast, HDR támogatás, Android TV rendszer, beépített Chromecast
Teljesítményfelvétel 127 watt, készenléti üzemmódban: 0,16 watt
Méret Talppal: 1239,3 x 763,2 x 232,6 mm
Talp nélkül: 1239,3 x 718,2 x 88,2 mm
Tömeg Talppal: 18,8 kg
Talp nélkül: 14,2 kg
Gyártó honlapja www.sharpconsumer.eu
Termék honlapja Sharp 55BL2EA
Fogyasztói ár 149 900 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés