Hirdetés

Nem halott a hajlított tévé!

Kipróbáltuk a Samsung középkategóriás, 4K felbontásra és HDR megjelenítésre képes, Tizen OS-re épülő ívelt televízióját.

Samsung UE55MU9002

Lassan ritkaság lesz az ívelt tévé

Ahhoz képest, hogy pár évvel ezelőtt hogy elöntötték a világot az ívelt televíziók, mostanra jelentősen visszaszorultak. Ott tartunk, hogy 2017-re a legtöbb gyártó száműzte kínálatából az ilyen darabokat, legyenek azok IPS vagy VA LCD, esetleg OLED panellel szerelt modellek. Viszont az is igaz, hogy akad még egy-két igazi nagy hal, aki kitart a hajlított tévék mellett, közéjük tartozik a globális tévépiacot egy évtizede uraló Samsung, az a cég, amelynek volt olyan éve, hogy a felsőkategóriában nem is kínált hagyományos, sík készüléket.

Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

Mostanra azért ők is visszavettek, finomítottak az arányokon, de továbbra is lehet rájuk számítani, ha valaki ívelt tévében gondolkozik. Mindenképpen szerettünk volna idén is kipróbálni legalább egy ilyen készüléket, és ha lehet, nem a legdrágábbat. Ezért esett a választás a MU9002 család 55 hüvelykes tagjára, amely jelenleg a középkategória tetejét képviseli a portfólióban. Azaz nem az idei, forradalminak kikiáltott, továbbfejlesztett kvantumpontokra épülő QLED panelre épül, de a kapcsolódó szolgáltatásokat tekintve papíron nem marad el jóval többe kerülő társaitól.

Dizájn

Az UE55MU9002 külsején az elmúlt években a Samsung televízióin megismert formai jegyek köszönnek vissza: a viszonylag vastag, fémből készült, "T" alakú, nyakkal egybeépített, hátlapig felnyúló talp masszívan öleli át a vékony készülékházat. Stabil tartást ad a televíziónak, amely nem billeg, nem nyeklik, de sajnos maga a képernyő nem forgatható.

Samsung UE55MU9002 Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

A káva ezúttal is rendkívül keskeny, oldalt mindössze 14 milliméter, az ezt övező vékony fémszínű keret tökéletesen passzol az állványhoz. Az összhatás teljesen rendben van, a tv kifejezetten elegánsan fest. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy olyan, mint egy műalkotás vagy szobor, de szépnek tényleg szép. A vállalat ezúttal a korábban már jól bevált és kényelmesen használható, a készülékhez egyetlen vékony kábellel csatlakozó One Connect fantázianevű külső dobozon helyezte el a ki- és bemeneteket. Így található rajta négy darab HDMI 2.0, két USB 2.0, valamint egy-egy optikai digitális audiocsatlakozó és Ethernet port. Tehát fejhallgató továbbra sem dugható rá, ami egy kicsit furcsa, de Bluetoothon keresztül azért csatlakoztatható hozzá ilyen eszköz. Emellett a hátlapon található még egy USB 2.0 port, illetve a fizetős műsorok megtekintéséhez szükséges CI+ slot.


[+]

Főbb paraméterek
Samsung UE55MU9002
Panel Samsung VA LCD panel
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 55 hüvelyk (140 cm)
Maximális felbontás Ultra High Definition (3840x2160)
HDR támogatás Igen
Maximális kontrasztarány n. a.
Maximális fényerő 438 cd/m²
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Film, Kiemelt, Normál, Természetes
Hangbeállítások Normál, Optimalizálva, Hangosított
Hangrendszer 2.1 csatornás, 40 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T2/-C/-S2
Interfész 4 db HDMI 2.0, 3 db USB 2.0, digitális audió, CI+ slot, Ethernet
Extrák Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, GameFly felhőalapú játékok, integrált mélynyomó, hangalapú vezérlés, kislexikon, HDR támogatás, HDR konverzió
Teljesítményfelvétel 110 watt (normál mód), 180 watt (maximális), készenléti üzemmódban 0,06 watt
Méret 122,6 x 714,4 x 9,91 (talppal: 122,6 x 797,8 x 35,1) cm
Tömeg 17,9 kg (talppal 20,2 kg)
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung UE55MU9002
Fogyasztói ár kb. 400 000 forint

Képminőség

Felhősödés, színek, kontraszt

Az ívelt LCD tévéknél általában gond szokott lenni a háttérfény homogenitásával, és látszik, hogy ezt itt sem sikerült megoldani tökéletesen. Jó hír viszont, hogy a tesztábrán látható egyenetlenségek a mindennapi használat során, tehát tévézésnél, filmezésnél, játéknál nem tűnnek fel egyáltalán. Szintén az alkalmazott technológia sajátja, hogy a tökéletes fekete megteremtésére nincs mód, amit a műszeres mérés is alátámasztott, hiszen kalibrált állapotban 0,0611 cd/m² feketeszintet mértünk. Egyébként komoly probléma nincs a feketével, nem "szürkét" látunk helyette, csak egyszerűen az a sűrű hibátlan fekete, amit a rivális OLED eljárást produkál, egyszerűen valahogy mélyebbé teszi a színeket.

Samsung UE55MU9002 Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

A tónusok normális beállítások esetén szépek, és általában egész természetesek, de azért a képvilág egy cseppet harsánynak tűnik, és a bőr árnyalataival olykor akadtak problémák: néha igen enyhe zombiszerű zöldesség tűnt fel egy-egy arcon. A Samsung továbbra is kitart a VA panelek mellett, ami a valós kontrasztarányon is meglátszik, hiszen például normál módban 4366,9:1 kontrasztarányt mértünk, ami jó értéknek számít. Emiatt aztán a különböző beépített, kontrasztjavításra szolgáló képmódosító eljárásokat teljesen felesleges piszkálni, már csak azért is, mert például a Kontrasztjavító vagy a Helyi Sötétítés aktiválása azzal jár, hogy egyes finom részletek egész egyszerűen eltűnnek.

Samsung UE55MU9002 Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

A betekintési szög sem az igazi, ami szintén az ívelt kialakítás sajátja. Ha enyhén oldalról nézi az ember a kijelzőt, akkor bizony észrevehetően fakulnak az árnyalatok, de ezzel azért együtt lehet élni. A mozgásmegjelenítés viszont hibátlan: akadozást, remegést nem tapasztaltunk, a képernyőn áthúzó objektumok nem húztak maguk után csóvát, és remegő aura sem jelent meg körülöttük. Mindenesetre, ha valami probléma jelentkezne, akkor még mindig bekapcsolható az Auto Motion Plus interpolációs technológia, ami virtuális és fekete képkockákat illeszt be a valódiak közé, hogy folyamatosabbnak lássa agyunk a képet. Ezzel azért érdemes óvatosan bánni, hiszen használata természetellenes végeredménnyel járhat.

Hirdetés

Zajosodásba alig-alig futottunk bele, leginkább csak a médiaboxból érkező, borzasztó minőségű SD tévéadásoknál találkoztunk ezzel az effekttel, amelyen azért valamelyest lehet segíteni a Zajcsökkentés bekapcsolásával. Kikapcsolt képmódosító, képjavító technológiák mellett 24,5 ms input lagot mértünk, ami abszolút jó értéknek számít, a készülék tehát a játékosok számára is szóba jöhet.

Felskálázás és konverzió

A modell elméletileg képes az alacsonyabb részletességű tartalmakat felhúzni, azaz felskálázni, aminek köszönhetően akkor is Ultra High Definition képet látnánk, ha a forrásanyag maga nem az. Nos, ez a valóságban azért közel sincs így: bár az tagadhatatlan, hogy a funkció képes valamennyit javítani a látott képen, de radikális változásra nem érdemes számítani.


[+]

Emellett a készülék megkapta a HDR konverzió technológiát is, ennek feladata, hogy a hagyományos SDR videókból, filmekből varázsoljon nagy dinamikatartományút. Sajnos ez elég rosszul működik, ilyenkor ugyanis előfordul enyhe vibrálás, illetve egyszerűen nem odaillő színek tűntek fel a képernyőn, úgyhogy hasonlóan a többi gyártóhoz, ezzel a szolgáltatással még lesz dolga a Samsungnak. Amennyiben sikerült "rendes" tartalmat szerezni, akkor a HDR megjelenítéssel nincs gond. Amit látunk, az nem olyan drámai, nem olyan bombasztikus, mint a jóval nagyobb fényerejű QLED tévék esetén, de azért itt is rendben van a dolog, kijönnek a nagy dinamikatartomány előnyei.

Előzetes és ideális képbeállítások

A vállalat régi szokását megtartva ezúttal sem vitte túlzásba az előzetesen programozott képprofilok számát. Összesen négy darab áll rendelkezésre, amelyek közül ráadásul a Kiemelt névre hallgató változat otthoni körülmények között használhatatlan nagy fényereje és ragyogó, hideg árnyalatai miatt. A maradék három közül a Természetes sem az igazi, hiszen ez is túl világos, és természetellenes tónusok jellemzik. Úgyhogy marad a Normál és a meleg színvilágú Mozi, ami azért nem túl sok.

Samsung UE55MU9002 Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a displayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Kiemelt, Normál – azért csak ez a kettő, mert amikor a tévét a számítógéphez csatlakoztattuk, akkor csak ezek voltak elérhetőek. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt és a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.

Profil/beállítás Kiemelt Normál
Fényerősség (fehérpont) 438 cd/m² 319,7 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,1003 cd/m² 0,0738 cd/m²
Kontrasztarány 4366,9:1 4329:1
Legnagyobb delta E 11,51 12,78
Átlagos delta E 5,84 5,62
Színhőmérséklet 10 600 K 10 300 K

Ezután a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk elérni, ami nagyjából sikerült is. A fényerő 119,9 cd/m², a színhőmérséklet 6500 K, a feketeszint 00611 cd/m², a kontrasztarány pedig 1961.7:1 lett. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes háromszög a mért színteret ábrázolja; Eszerint a kijelző 106,5 százalékban fedi az sRGB színteret, de ezen belül a számottevő pontosság 96,3%, ami a tévék esetében egész jó eredménynek számít. Az átlagos delta E 0,38, a legnagyobb pedig 1,71 lett: ezek szintén korrekt értékek, így érdemes mindenképp rászánni egy kis időt a paraméterek módosítására, a helyes beállítások meglelésére.

Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

Samsung UE55MU9002
Kontraszt 96
Háttérvilágítás 8
Fényerő 1
Szín 50
Élesség 50
Árnyalat (Z/P) Z50 - P50
Dig. tiszta megjelenítés Ki/Auto (zajosodás esetén)
Kontrasztjavító Ki
Auto Motion Plus Ki/Auto (akadozás esetén)
Helyi sötétítés Alacsony
Színtónus Meleg 2
HDR mód Ki
Gamma BT.1886 / 2
Csak RGB üzemmód Ki
Színköz Natív
Fehéregyensúly P-eltolás 15
Fehéregyensúly Z-eltolás 2
Fehéregyensúly K-eltolás -9
Fehéregyensúly P-nyereség 2
Fehéregyensúly Z-nyereség 0
Fehéregyensúly K-nyereség -4

Tizen okostévé, digitális adások

Nem tökéletes a kezelés

A Samsung továbbra is kitart a saját fejlesztésű, Tizen okostévérendszer mellett, amelyet a bekapcsolást követő harmadik percben sikerült is úgy lefagyasztani a hálózat beállítása során, hogy a készüléket csak teljes áramtalanítás után tudtuk feléleszteni. Az tény, hogy később már nem futottunk bele ilyesmibe, de ilyen hibából egy is sok, pláne egy ilyen kategóriájú készüléknél. A sebességgel nincs gond, az elektronika kellően gyorsan reagál, amiért dicséret jár.

Samsung UE55MU9002 Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

Maga az egyébként magyarul is kommunikáló platform kissé túlbonyolított és nehézkesen kezelhető, pláne ha összehasonlítjuk mondjuk az LG webOS-szel, vagy a Panasonic nevéhez főződő My Home Screen 2.0 rendszerrel, melyek jóval egyszerűbben, kényelmesebben vezérelhetőek. Azt túlzás lenne állítani, hogy borzalmas a Tizen, vagy hogy lehetetlen a navigáció, csak éppen mindenhez kicsit több idő, több kattintás kell, mint az említett vetélytársaknál.


[+]

A távirányítóval sem vagyunk maximálisan kibékülve. Dizájnosnak dizájnos a karcsú, hajlított készülékház, csak hát sajnos fájóan kevés rajta a gomb, így alig néhány funkció érhető el segítségével gyorsan és közvetlenül, ráadásul a háttérvilágítást is lespórolták rajta. A távvezérlő egyébként helyettesíthető egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével mobil eszközzel is, de ez azért nem olyan komfortos megoldás, mintha a rendes távvezérlőt püfölné az ember.

Papíron működik a hangalapú vezérlés is, azaz elméletileg parancsszavakkal is utasíthatjuk a televíziót mondjuk csatornaváltásra vagy a hangerő módosítására, csakhogy ez iszonyatosan körülményes, mire lezajlik egy ilyen folyamat, pont végig lehet zongorázni az összes adót, és kétszer maximumra tekerni a hangot. Ily módon rákereshetünk különféle tartalmakra is a weben, ám ez a mi nyelvünket nem támogatja, tehát a beszédfelismerő nem fog magyar találatokat kidobni. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a tv képes együttműködni USB-n csatlakoztatott külső vezérlő perifériákkal, tehát egérrel, klaviatúrával vagy éppen gamepaddal, ami a különféle netes alkalmazások futtatása, illetve böngészés során jöhet nagyon jól.

Digitális tévézés

Az integrált tunereknek köszönhetően a kábeles, műholdas és földfelszíni digitális tévéadások közvetlen vétele is megoldott. Utóbbinál egy kis teljesítményű, beltéri szobaantenna is elég volt a hibátlan vételhez, azaz a kép nem tűnt el, nem vált pixelessé, és a hanggal sem volt semmi probléma.


[+]

A kapcsolódó szolgáltatások is rendben vannak: azaz fellapozható a digitális tévéújság, amely szellős és átlátható, illetve itt programozható be az időzített felvétel is, valamint megnézhető az egyes műsorok rövid tartalmi leírása. A csatornák egyébként átnevezhetőek, illetve tetszés szerint sorba is rendezhetőek.

Hangrendszer, médialejátszó

Az átlagnál erőteljesebb megszólalás

Ma már egyáltalán nem ritkaság, ha egy televízióba a megszokottnál erősebb, mélysugárzóval kiegészített hangrendszer kerül, és e készülék is ezt a csoportot erősíti. A negyven watt maximális névleges kimeneti teljesítmény arra elég, hogy egy átlagos tévéműsor, film, YouTube videó vagy játék esetén csak félig lehet feltekerni hangot egy körülbelül 30 négyzetméteres szobában, mert ezután már fájni kezd a hangerő.

Samsung UE55MU9002 Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

De ez önmagában nem elég, a megszólalás ugyanis nem tökéletes. Hibáktól, statikus zörejektől, búgástól vagy a készülékház rezonanciájából fakadó zörgéstől nem kell tartani, ugyanakkor a tévé a részleteket hajlamos összemosni, a basszus finomságaiból pedig gyakorlatilag semmit sem hallani. A dinamika is hiányzik, a sztereó hangtérről pedig le kell mondani. A normál hangmód mellett kiválasztható a beszédhang-kiemelés opció, illetve az optimalizált profil is, amelynél az elektronika automatikusan az éppen futó műsorhoz igazítja a paramétereket. Amennyiben valaki nem elégedett egyikkel sem, saját ízlése szerint módosíthat a hangszínbeállításokon.

Médialejátszó

A beépített médialejátszó alkalmazás letisztult, és a számítógépekről ismert tipográfiai elemeket használó grafikus kezelőfelületnek köszönhetően igen jól használható. A könyvtárak, fájlok ábécésorrend mellett keletkezésük dátuma szerint is rendezhetőek, és van lehetőség lejátszási lista összeállítására is.

Samsung UE55MU9002 Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

A képeknél a JPG mellett a BMP és PNG formátumok jöhetnek szóba. A nagyítás, forgatás megoldott, diavetítés is indítható, viszont a fotók keletkezésével kapcsolatos információkat tartalmazó EXIF metaadatokról le kell mondani. Zenék esetén az MP3, a WMA és a FLAC szabványok megszólaltatása biztosított, viszont a szoftver ezen szekciója nem kínál extrákat, tehát például nem képes a dalszövegeket megjeleníteni a képernyőn.



[+]

Videós tesztcsomagunk végigpörgetése során konstatálnunk kellett, hogy a 10 bites fájlok, valamint a Killa sem volt hajlandó elindulni, a Beauty 4K videó pedig a hangkodek támogatásának hiánya miatt csöndben futott végig. HDR állományainknak csak körülbelül 10 százalékát tudta lejátszani problémamentesen, volt, hogy csak a képpel vagy csak a hanggal akadt valami probléma, de valami bibi a legtöbbnél felmerült sajnos.

A szoftver a külső feliratok kezelését támogatja, a korábbi hibát már megoldották, így a tördeléssel sincs már gond, nem lóg le semmi a képernyőről. Kérhetjük, hogy a betűk köré rajzoljon keretet, ami nagyon hasznos, hiszen emiatt a szöveg minden körülmények között tökéletesen olvasható. A surround hangállományok közül a True HD és a Dolby Atmos fájlokkal volt problémája, így e téren sem beszélhetünk tökéletes formátumtámogatásról.

Netes tartalmak, extrák

Appok, böngésző, GameFly

Körülbelül 60 közvetlenül elérhető alkalmazás közül lehet választani, ami nem túl nagy szám, de igazából ez nem is fontos, hiszen a legfontosabb, legnépszerűbb appok, tehát a YouTube, a Netflix, a Deezer vagy a Spotify nem hiányoznak. Mellettük még jó pár tartalomszolgáltatásra fókuszáló, illetve néhány életmóddal kapcsolatos szoftver kapott helyet a kínálatban, és az egyszerűbb játékokat sem spórolták ki. Az applikációk futtatása hibátlan, a rendszer kellően gyors, akadozást, fagyást nem tapasztaltunk, a videók lejátszásával sem volt gond.



[+]

A beépített böngésző kellően gyors, így a webes szörfözés is viszonylag kényelmes. Egyetlen kellemetlenség, hogy az oldalak mobil verzióját tölti be, ami ilyen nagy képernyőn kicsit idétlenül fest. Érdemes megemlíteni még a GameFly nevű szolgáltatást, amely szintén közvetlenül elérhető a televízión keresztül: ez egy felhőalapú rendszer, amelyen keresztül körülbelül PS3, Xbox 360 szintű, szép grafikájú, komplex játékok érhetőek el némi előfizetési díj ellenében. A GameFly nagyon jól működik, tényleg két gombnyomással színvonalas programok indíthatóak el úgy, hogy ehhez nincs szükség külön konzolra.

Kislexikon

A Samsung rendelkezik egy remekül használható, beépített használati utasítással, amely az e-Manual névre hallgat. Itt egyrészt témakörök szerint lehet keresgélni, tehát például hogy mire jók és hogyan használhatóak az egyes képbeállítások, hogyan érhető el az ízlésünkhöz leginkább passzoló kép. Másrészt ábécésorrendbe szedve is megtalálhatóak az egyes fogalmak, így a funkciókra, paraméterekre, alkalmazott technológiákra direkt is rákereshetünk.

Miracast

A készülék támogatja a Miracast technológia használatát, aminek köszönhetően a kompatibilis mobil eszközök kijelzője egyszerűen tükrözhető rajta, például a telefonunkon futó filmek, játékok egyszerűen kilőhetőek a nagy képernyőre. Némi, érezhető késleltetéssel számolni kell, ami az utóbbiaknál kicsit zavaró lehet, emellett olykor azt tapasztaltuk, hogy a kép se szó, se beszéd pixelessé vált, majd eltűnt a semmiben.


[+]

Bluetooth-támogatás

A televízióhoz a Bluetooth technológia használatával, vezeték nélküli úton csatlakoztatható kompatibilis külső hangrendszer, tehát mondjuk egy hangprojektor vagy akár egy fejhallgató. Ez a módszer teljesen jól működik, a párosítás, illetve csatlakoztatás is villámsebesen megy, és a kapcsolat minősége is teljesen rendben volt.

Értékelés

A Samsung mérnökei az elmúlt években láthatóan jó sok energiát beleöltek a Tizen smart platform fejlesztésébe, hiszen az előrelépés megkérdőjelezhetetlen a korábbi verzióhoz képest. Azonban a rendszer még mindig nem tökéletes, továbbra is kicsit nehezen kezelhető, átláthatatlan, és olykor logikátlan. A távirányítóval sem voltunk maximálisan kibékülve, kár, hogy a funkcionalitást feláldozták a dizájn oltárán. Az elérhető netes tartalmak köre megfelelő, hiszen a legfontosabb, legnépszerűbb appok nem hiányoznak, és a futtatásukkal sem volt gond. A médialejátszó egész jó, bár kisebb formátumtámogatási hibái azért még mindig akadnak.

Samsung UE55MU9002
Samsung UE55MU9002 [+]

A beépített hangrendszer a megszokottnál nagyobb teljesítményű, így a hangerő egy átlagos méretű lakásba, szobába, több mint elég. Bár hibákkal nem találkoztunk, a hang minősége nem tökéletes, így akinek tényleg fontos a minőségi megszólalás, a térhatás vagy a sztereó, az nem ússza meg egy külső audioszett beüzemelése nélkül. Az extrák, tehát a Miracast és Bluetooth támogatása, valamint a kislexikon hasznosak, hozzáadott értéket jelentenek.

A kép minősége normális beállítások mellett rendben van, de nem tökéletes. A színek többnyire szépek, durva hibákat nem nagyon tapasztaltunk. A dizájn jól sikerült, jól áll a tévének ez a fémes, kissé futurisztikus vonal. A Samsung UE55MU9002 már 400 000 forintért hazavihető, aminél persze vannak olcsóbb készülékek ebben a méretben, viszont a 4K felbontást, a HDR támogatást és az extrákat meg kell fizetni. Mindent összevetve tetszett nekünk, aki ívelt tévét szeretne, annak érdemes számba vennie ezt a televíziót is, mint élet- és versenyképes alternatívát.


Samsung UE55MU9002 LED LCD tévé

elefant

A Samsung UE55MU9002 tévét a Samsung magyarországi kirendeltsége bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények