Hirdetés

HDR600 minősítésű, ultraszéles 4K LG monitor a tesztpadon

Kipróbáltuk az óriási felbontású, sík kialakítású LG 34WK95U kijelzőt.

LG 34WK95U

Az LG az első cégek között volt, aki meglátta a fantáziát az úgynevezett ultrawide, azaz a szokásosnál szélesebb, 21:9 képarányú megjelenítőkben. És mivel a felhasználók kedvezően fogadták ezeket a kijelzőket, az elmúlt időszakban egyre több ilyen modellel lépett színre a vállalat.

LG 34WK95U
LG 34WK95U [+]

Közéjük tartozik az 34WK95U típusjelzésű monitor is, amelynek egy példánya egy rövid nyaralás erejéig hozzánk is eljutott. Az előzetes információk alapján úgy tűnt, hogy a modellt a gyártó nem elsősorban játékra szánja, hanem inkább multimédiás tartalmakhoz, illetve munkára. A terv az volt, hogy kiderítsük, hogy ez pontosan mit is takar, így elsősorban a kép minőségét vizsgáltuk, de mellette természetesen vetettünk egy pillantást a kezelésre, és belefüleltünk az integrált hangrendszer teljesítményébe is.

Dizájn: nincs újdonság

Az LG 34WK95U esetében alkalmazott formai elemekkel már jó pár alkalommal találkozhattunk korábban, így a külseje különösebb izgalmakat nem tartogat. A sík kialakítású képernyő éjfekete kávája természetesen a trendeknek megfelelően kellően vékony, és színében jól passzol a fémes nyakhoz, illetve a félkör alakú talphoz. A monitor a szabványos VESA csatlakozók segítségével falra is akasztható, pivot módban nem használható.


[+]

A képernyő magasságán 11 centimétert változtathatunk, a dönthetőség -5 és 15 fok, jobbra és balra viszont nem lehet elforgatni. A hátlap közepén két-két HDMI 2.0 és USB 3.0, illetve egy-egy USB 3.0 uplink, USB Type-C/Thunderbolt, DisplayPort 1.4 és 3,5 mm-es fejhallgató csatlakozó kapott helyet. A kijelző aljának a közepére, kényelmesen elérhető helyre építették a gyártó más termékeinél már korábban megismert mini joystickot, amelynek segítségével a grafikus kezelőfelületen lehet navigálni.


[+]

Főbb paraméterek
Monitor típusa LG 34WK95U
Technológia IPS (40-60 Hz)
Háttérvilágítás típusa WLED, nem PWM-es
Kijelző mérete 34 hüvelyk, 21:9 képarányú, sík
Felbontás 5120x2160 pixel (163,4 ppi)
Válaszidő 5 ms (g2g)
Input lag 12,5 ms
Kontrasztarány kb. 1500:1
Fényerő 450 cd/m² (HDR módban elérhető maximum: 750 cd/m²)
Betekintési szögek 178°/178° (névleges adat)
Megjelenített színek száma 1,07 milliárd
Színtérlefedettség 143,7% sRGB
Extrák OnScreen Control támogatás, HDR támogatás, hangszóró
Csatlakozók 2 db HDMI 2.0, 2 db USB 3.0, USB 3.0 uplink, USB Type-C/Thunderbolt, DisplayPort 1.4, 3,5 mm-es analóg audió
Teljesítményfelvétel 75 watt, készenléti módban: 0,3 watt, belső tápegység
Gyártó honlapja www.lg.hu
Termék honlapja LG 34WK95U
Fogyasztói ár kb. 350 000 forint
Garancia 3 év

Képminőség

Az LG ezúttal is a saját fejlesztésű és gyártású, 10 bites AH-IPS paneltechnológia mellett tette le a voksát. A termékbe konkrétan egy 34 hüvelykes képátlóval bíró, 5120x2160 képpont felbontású, 163,4 ppi pixelsűrűségű (ez igen jó értéknek számít), 60 Hz-es képfrissítési rátát produkáló kijelzőt építettek. A megjelenítőt egyébként bevonták valamilyen speciális anyaggal, amely mattá teszi és hatékonyan csillapítja a tükröződést, illetve oszlatja el a zavaró külső fényeket.


[+]

Ezúttal is a már jól bevált WLED háttérvilágítást alkalmazták, úgy, hogy a fényerő beállítását nem PWM-mel oldották meg, ami azt jelenti, hogy az elektronika nem a képernyő villogtatásával csökkenti a fényerőt, ami mindenképp pozitívum. A DisplayHDR 600 minősítésű készülék támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítését, és a 750 cd/m² maximális fénysűrűségnek köszönhetően a HDR hatás kellően látványos. A termék rendelkezik egy olyan technológiával, amely elméletileg képes a hagyományos SDR anyagokból HDR-szerűt varázsolni, de az az igazság, hogy ez nem működik, emiatt a végeredmény olykor természetellenes, így ezt nem igazán erőtettük. A termék legkisebb mért fénysűrűsége 36,21 cd/m², ami valószínűleg már mindenki számára elég alacsony, aki szeret éjszaka kifejezetten kis fényerő mellett dolgozni, játszani.

Hirdetés

Homogenitás, input lag, válaszidő

Az IPS Glow jelenséggel nem találkoztunk, a keretbe épített fénykibocsátó diódák által szolgáltatott háttérvilágítás eloszlása viszont műszeres méréseink szerint ezúttal sem tökéletesen homogén; az egyes képernyő-tartományok között akár 13,7 százalékos eltérés is előfordulhat. Viszont jó hír, hogy foltok, felhők a mindennapi, átlagos használat során nem tűntek fel. A legnagyobb válaszidő 20 ms, de ez három fokozattal tovább gyorsítható egészen 5 ms-ig, ráadásul úgy, hogy egyáltalán nem produkál zavaró túllövést a monitor. Az input lag 12,5 ms, ami teljesen jó értéknek számít, és ez a játékosok számára fontos lehet, még akkor is, ha ez nem elsősorban játékosoknak szánt, gamer eszköz.

Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]

Betekintési szög

A betekintési szög terén a tapasztalataink szerint nem teljesít rosszul. Olyan 155-160 fok környékéről már kezdenek láthatóan fakulni, sötétedni a színek, de invertálódástól ilyenkor sem kell tartani.

Képbeállítások, kezelés

Az LG ezúttal monitorok esetén szokatlanul sok, 10 előre programozott képmóddal látta el készülékét, amelyek a szokásoknak megfelelően színhőmérsékletükben, fényerejükben, kontrasztjukban és színpontosságukban is többé-kevésbé eltérnek egymástól.  Ebből adódóan jó eséllyel mindenki találhat köztük olyat, amelyik passzol ízléséhez és az épp futó tartalomhoz, vagy legalábbis jó kiindulási pont lehet beállításkor, hogy csak kevés dolgot kelljen változtatni. Ezeken kívül megtalálható még két mód a készüléken (Calibration 1, Calibration 2), azonban ezek csak akkor használhatóak, ha fut a gépünkön a True Color Pro nevű kalibrációs szoftver.

Profil/beállítás Cinema Color Weakness DCI-P3 EBU HDR Effect
Fényerősség (fehérpont) 339,2 cd/m² 318,5 cd/m² 152,1 cd/m² 158,1 cd/m² 538,5 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,3352 cd/m² 0,346 cd/m² 0,1531 cd/m² 0,1536 cd/m² 0,3392 cd/m²
Kontrasztarány 1012,2:1 920,4:1 993,8:1 1029:1 1587,5:1
Legnagyobb delta E 3,7 37,98 3,52 6,5 19,91
Átlagos delta E 1,98 6,68 1,88 3,74 10,58
Színhőmérséklet 7200 K 7200 K 7100 K 6300 K 7500 K
Gamma 2,19 2,01 2,35 1,9 2,9
Profil/beállítás Reader REC 709 SMPTE-C sRGB Vivid
Fényerősség (fehérpont) 98,5 cd/m² 157,3 cd/m² 184,7 cd/m² 156,9 cd/m² 296,8 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,8894 cd/m² 0,1339 cd/m² 0,178 cd/m² 0,1516 cd/m² 0,3309 cd/m²
Kontrasztarány 110,8:1 1174,1:1 1038,2:1 1034,6:1 897:1
Legnagyobb delta E 9,14 7,4 5,97 5,81 4,91
Átlagos delta E 5,06 4,3 3,2 3,1 2,44
Színhőmérséklet 4600 K 6300 K 6300 K 6200 K 8400 K
Gamma 1,5 2,4 2,16 2,2 2

Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az említett beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Cinema, Color Weakness, DCI-P3, EBU, HDR Effect, Reader, REC 709, SMPTE-C, sRGB, Vivid. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.


[+]

Ezután a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk elérni, ami többé-kevésbé sikerült is. A fénysűrűség 120,9 cd/m²cd/m², a színhőmérséklet 6400 K, a feketeszint 0,15 cd/m², a kontrasztarány 805,1:1, a gamma pedig 2,2 lett. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzatok a mért színteret ábrázolják. Eszerint a kijelző 143,7 százalékban fedi az sRGB színteret, de ezen belül a számottevő pontosság 99,8%, ami monitorok esetében extrém jó eredmény. Az átlagos delta E 0,26, a legnagyobb pedig 1,24 lett: ezek szintén kiváló adatok, úgyhogy akinek fontos a színpontosság, annak érdemes rászánni az időt a megfelelő beállítások megadására.

Színpontosság
Színpontosság [+]

Ideális beállítások
LG 34WK95U
Brightness 27
Contrast 78
Gamma Mode 2
Color Temp Custom
Sharpness Off
Super Resolution+ Off
DFC (külső fényszenzor) Off
Response Time Normal
Red 53
Green 43
Blue 43

Kezelés, extrák

Általában nem szoktak külön távirányítót csomagolni a monitorok mellé, és ez a periféria innen is hiányzik, de ez nem nagy gond, hiszen a képernyő aljára épített joystick kényelmesen elérhető. A grafikus kezelőfelület magyarul nem kommunikál, viszont felépítése logikus és kellően sekély, így használata valószínűleg senkinek sem okoz majd problémát. A készülék képes együttműködni az LG OnScreen Control nevű alkalmazásával, aminek segítségével néhány beállítás, például a fényerő vagy kontraszt a számítógépen keresztül, azaz egérrel módosítható. Sőt az OSC képes arra is, hogy segítségével darabokra szabdalja a felhasználó a képernyőt, és így a nyitott ablakban futó alkalmazásokat automatikusan külön képernyőrészekre pakolja.



[+]

Az extrák között kell megemlítenünk a beépített hangrendszert: az LG 34WK95U rendelkezik két darab, egyenként 5 wattos, rejtett, beépített hangszóróval. Az ezek által biztosított hangerő kielégítő, a sztereó hangteret viszont nem nagyon képesek megteremteni, és a rendszer a finom részleteket hajlamos elkenni, a basszusokkal nagyon szűkmarkúan bánik, a megszólalás pedig meglehetősen steril. Ugyanakkor komolyabb hanghibákat nem tapasztaltunk, így azt mondhatjuk, hogy játékra és filmnézésre bőven alkalmasak a hangszórók, de odafigyelős zenehallgatásra már nem igazán.

Értékelés

A vállalat azt ígéri a termékkommunikációban, hogy az LG 34WK95U munkára és multimédiás tartalmak fogyasztásnál kiváló társ lehet. A gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy ebben bizony igazuk van. A színtérlefedettség példátlanul nagy, a színpontosság remek, ehhez társul a hatalmas felbontás, a kiemelkedő pixelsűrűség, és a viszonylag magas fényerő miatti értelmezhető HDR támogatás. Emellett a homogenitás is megfelelő és a betekintési szöggel sincs probléma, illetve a mozgásmegjelenítés során sem tapasztaltunk anomáliákat. Egyszóval a kép minősége remek! Persze az is tény, hogy a viszonylag alacsony maximális képfrissítési frekvencia miatt még akkor sem egy kimondott játékos monitor, ha az input lag egyébként meglehetősen jó.

LG 34WK95U
LG 34WK95U [+]

Az alapok tehát rendben vannak, mint ahogy a kezelés is, és az extraként bekerülő hangrendszer is korrekt. Ez utóbbi persze nem tökéletes hibátlan hangminőség visszaadásához, de ezt dőreség is lenne elvárni tőle. A dizájnnal elégedettek voltunk, hiszen a termék jól néz ki, a dönthető képernyő magassága pedig állítható. Az ultraszéles 21:9 képarány is segítheti a munkát, hiszen így kényelmesen egymás mellé lehet pakolni két teljes értékű ablakot, és akkor is jól jön, ha "széles" alkalmazást, például vágóprogramot használ valaki. Az LG 34WK95U ára 350 000 forint, ami nem kevés pénz, de meglátásunk szerint ez tudásának megfelelő összeg.


LG 34WK95U monitor

elefant

Az LG 34WK95U monitort az LG magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés