LG C8
Az LG év elején, a Las Vegas-i CES-en a hagyományoknak megfelelően bemutatott egy rakat új televíziót, köztük négy új OLED szériát. A B8 mellett így kiállították a hangprojektorral ellátott E8-at, a W8 tapétatévét és a tradicionális vonalat képviselő C8-at is. Ez utóbbi három széria megkapta a vállalat idei nagy újítását, az Alpha9 képfeldolgozó processzort, amely számos képmódosító, képjavító eljárást tartalmaz.
Az LG magyarországi képviseletétől lehetőséget kaptunk arra, hogy ellátogassunk hozzájuk, és egy rövid teszt során kipróbáljuk a C8-at, amely a közép-felső kategóriát képviseli a konszern idei OLED kínálatában. Nyilván arra voltunk elsősorban kíváncsiak, hogy hogyan teljesít az Alpha9 és az OLED panel párosa, illetve ha már ott voltunk, meghallgattuk a hangrendszert, megnéztük a webOS 4.0-t működés közben, és futottunk egy kört az integrált médialejátszó alkalmazással is.
Dizájn
Azért az LG-nek vannak vad külsejű OLED televíziói, elég csak a Wallpaper sorozatra, a teljesen átlátszó talpú vagy a viszonylag nagy hangprojektorokon nyugvó modellekre gondolni. A C8 hozzájuk képest visszafogottabb, tradicionálisabb külsővel bír, de ez egyáltalán nem baj. A talp a megszokottnál szélesebb, tömzsibb, aminek többek között az az oka, hogy vágtak bele egy "kanyart", ami a tévé aljából előtörő hangokat a nézők felé irányítja.
A ki- és bemeneteket a hátlapon helyezték el, és a kínálatból jól látszik, hogy az LG mit gondol a trendekről. Nincs rajta se SCART, se D-Sub, se komponens, se kompozit. Akad viszont négy darab HDMI 2.0, két USB 2.0, valamint egy-egy USB 3.0, Ethernet, optikai digitális audió, illetve 3,5 mm-es analóg audió csatlakozó, és a fizetős digitális műsorok dekódolásához szükséges CI+ slot sem hiányzik.
OLED65C8PLA | |
Panel | 4K HDR WRGB OLED panel |
---|---|
Háttérvilágítás | - |
Képernyőméret | 65 hüvelyk (165 cm) |
Maximális felbontás | Ultra High Definition (3840x2160) |
Input lag | 21,8 ms |
Maximális fényerő | 1000 cd/m² |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Eco, Élénk, Eredeti, HDR hatás, IFS szakértői sötét szoba, ISF szakértői világos szoba, Játék, Sport, Színház, Technicolor |
Hangbeállítások | Eredeti, Játék, Sport, Színház, Tiszta hang, Zene |
Hangrendszer | 2.2 csatornás, 40 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/DVB-C/DVB-S2 |
Interfész | 4 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, USB 3.0, optikai digitális audió, 3,5 mm analóg audió, Ethernet, CI+ slot |
Extrák | Alpha9 képfeldolgozó processzor, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, webOS 4.0 okostévérendszer, böngésző, mozgásérzékeny távirányító támogatása, hangalapú keresés, kislexikon, Miracast és Intel Widi támogatás, médialejátszó, HDR, HDR konverzió |
Teljesítményfelvétel | Átlagosan: 150 watt, készenléti üzemmódban: 0,2 watt |
Méret | Talppal: 144,9 x 88,1 x 23 cm Talp nélkül: 144,9 x 83,1 x 4,7 cm |
Tömeg | Talppal: 24,5 kg , Talp nélkül: 21 kg |
Gyártó honlapja | www.lg.hu |
Termék honlapja | LG OLED65C8PLA |
Fogyasztói ár | 986 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!