Radeon RX 9060 XT: Ezt aztán jól meghúzták

Az AMD új, olcsóbb RDNA 4 generációs GPU-ját az XFX alaposan felturbózott kártyájában teszteltük.

Hirdetés

Bevezetés, versenytársak

Bevezető

A tavasszal piacra dobott Radeon 9070 család megjelenésekor az AMD már gyakorlatilag deklarálta, hogy az RDNA 4 generációval nem célja a játékosoknak szánt GPU-k csúcskategóriájának meghódítása, inkább az anyagilag jövedelmezőbb felsőbb kategóriával kezdené a dolgokat, és innen haladna lefelé. Ennek az útnak a Computexen bejelentett következő lépcsőfoka a Radeon RX 9060 XT, mely továbbra is az RDNA 4 architektúrára épít, ám az egy új, kisebb GPU-ban, a Navi 44-ben kapjuk meg. Az erre épülő VGA-kból 8 és 16 GB videómemóriával szerelt modellek is a boltokba kerülnek, a két memóriakonfiguráció között pedig a hivatalos árazás szerint 50 dollár lenne a differencia. Mindez nagyon hasonlít ahhoz, amit az NVIDIA is alkalmazott a GeForce RTX 5060 Ti kapcsán, és az is ismerős lehet, hogy a tesztre és a boltokba az első körben kiküldött VGA-k is mind-mind a 16 GB-os modellek voltak – talán nem véletlenül. Az ajánlott árazás is azt sugallja egyébként, hogy fő célpontként a GeForce RTX 5060 családra lőnek: míg azok Ti utótagtól és memóriától függően 300, 380 és 430 dollárba kerülnek (elvileg), addig ezek a számok az RX 9060 XT esetében 300 és 350 dollár.


[+]

Az említett összegek persze csak ajánlott árként vehetők számításba, a boltokban ettől eltérő számokkal találkozhatunk. Különösen igaz ez a túlhajtott modellekre, mint amilyen tesztalanyunk is: az XFX Radeon RX 9060 XT Swift OC ugyanis 400 dolláros ajánlott árral rendelkezik, és ezt egyrészt komoly hűtése, másrészt a gyári, egész agresszív tuning indokolja. Az utóbbi kapcsán azt érdemes tudni, hogy az AMD által megadott 2530 MHz / 3130 MHz Game és Boost órajelek helyett 2780 / 3320 MHz-es frekvenciákat állítottak be az XFX-nél, amivel párhuzamosan a 160 wattos TDP-n is emeltek 21 wattot.

Versenytársak

Az aktuális középkategóriás GPU versenytársak összevetése a következőképpen néz ki:

Versenytársak
VGA megnevezése ASUS Prime
GeForce RTX 5060 Ti OC
MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio XFX Radeon RX 9060 XT
Swift OC 16 GB
AMD Radeon
RX 7700 XT
Kódnév GB206-300 AD106-350 NAVI 44 XT Navi 32 XL
Gyártástechnológia 5 nm (TSMC 4N) 5 nm (TSMC N5/N6)
Mikroarchitektúra Blackwell Ada Lovelace RDNA 4 RDNA 3
Tranzisztorok száma 21,9 milliárd 22,9 milliárd 29,7 milliárd 28,1 milliárd
GPU-lapka mérete 181 mm2 190 mm2 199 mm2 200 (GCD)+4x37 mm2
GPU alap/turbó órajel 2407/2617 MHz 2310/2670 MHz 2780/3320 MHz 2171/2544 MHz
GPU/shader órajele
üresjáratban
172 MHz 210 MHz dinamikusan változó
Shader processzorok
típusa
stream multiprecíziós vektor
Számolóegységek száma 4608 4352 2048 3456
Textúrázók száma 144 textúracímző
és -szűrő
136 textúracímző
és -szűrő
128 textúracímző
és -szűrő
210 textúracímző
és -szűrő
ROP egységek száma 6 blokk (48) 4 blokk (32) 12 blokk (96)
Memória mérete 16 384 MB 8192 MB 16 384 MB
Memóriavezérlő 128 bites crossbar 128 bites hubvezérelt 192 bites hubvezérelt
Memória órajele terhelve 28 000 MHz (GDDR7) 18 000 MHz (GDDR6) 20 000 MHz (GDDR6) 18 000 MHz (GDDR6)
Üresjáratban 51 MHz (GDDR7) 51 MHz (GDDR6X) dinamikusan változó
(GDDR6)
Max. memória-
sávszélesség
448 000 MB/s 288 000 MB/s 320 000 MB/s 432 000 MB/s
Dedikált
HD transzkódoló
NVENC9 2x NVENC8 2x RME
Hardveres videó-
lejátszás támogatása
NVDEC6 2x NVDEC5
Hivatalos fogyasztás ~180 watt ~160 watt ~181 watt ~245 watt

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD
  • XFX

Előzmények