2016. augusztus 28., vasárnap

Szponzorunk

Útvonal

Tesztek » Notebook rovat

Lenovo IdeaPad A10: pici notebook Androiddal

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Ha egy tableten lehet Windows, akkor miért ne lehetne notebookon Android? Ennek jegyében készült ez a kis laptop.

Megjelenés

Míg x86-os PC-fronton egyre lassul a fejlődés, addig az ARM-alapú processzorokat használó okostelefonok, tabletek és egyéb készülékek óriási utat tettek meg az elmúlt évek során. Korábban felmerült már, hogy lassan olyan okosak és funkcionálisak lesznek ezek a megoldások, hogy akár teljes értékű PC építhető köréjük, sőt olyan pletyka is felmerült, hogy az Apple ARM-alapra helyezi notebookjait. Egyelőre még nem tartunk itt, de egy első fecske már megérkezett a Lenovo IdeaPad A10 10 hüvelykes notebook formájában.

Külsőre egy teljesen átlagos, kicsi notebooknak – ha úgy tetszik, netbooknak – tűnik az IdeaPad A10. Érezni rajta, hogy megtervezésekor fontos szempont volt a költségek alacsonyan tartása, ezért a külső elemeknél olcsó műanyagot használtak. De legalább nem fényes, hanem finoman texturált a fedele, ráadásul alig horpad. Kétszínű – kívül sötét, belül világos – formaterve karcsúnak láttatja. És nem csak látszatra vékony a kicsike, mert 17,3 milliméterével alulmúlja a kis notebookokat és az olyan testesebb, tabletté alakítható eszközöket is, mint az Asus Transformer Book T100 – vastagsága a MacBook Air 11-éhez hasonló. Mindehhez 269 x 185 mm-es alapterület és kereken egykilogrammos súly tartozik, tehát az IdeaPad A10 egy nagyon kompakt kis jószág.

Ráadásul notebook létére nagyon jól össze van rakva. Persze, érthető ez, hiszen ARM hardver lapít benne, aminek nem kell aktív hűtés, klasszikus merevlemeze sincs, kijelzőjét pedig az érintéses kezelés viszontagságai miatt védőréteg merevíti. De a kis gép masszívságának kulcsa a zsanérja. Egy ilyen eszköztől azt várná el az ember, hogy tabletként használható, levehető felső része legyen, ami viszont rendszerint a hardver és az akku súlya alatt nyögő, szerencsétlenül reteszelődő, helyigényes csuklórendszert jelent. A Lenovónál inkább lemondtak a tablet funkcióról, és egy nagyon jól tartó, fix csukló megoldásra szavaztak.

Azért nem teljesen átlagos ez a zsanér. A Lenovo sokat kísérletezik mostanában mindenféle szokatlan kialakítással; az IdeaPad A10-en használt megoldás nagyjából 270 fokban visszafordítható, így a billentyűzet a kijelző mögé fordulva állványként szolgál, de akár sátorként fel is állíthatjuk a laptopot. Ezek a trükkös módok jól át vannak gondolva, mindkét esetben nagyon stabilan támaszkodik a zsanér, és a billentyűzet fixálásával, illetve kiiktatásával sincs gond. Érintéses kezelés, nyomogatás közben sokkal stabilabb volt az IdeaPad A10, mint a nála drágább, klasszikus, érintőképernyős notebookok vagy a tabletté alakítható hibridek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.