Hirdetés

DeepCool MATREXX 40 3FS ház: dizájnos és szellős

A microATX alaplapokat fogadó gépház kicsit talán nagyobb a kelleténél, cserébe a szerelhetőséggel nem lesz gond.

Mérések, értékelés

Több irányból is rácsos kialakítása ellenére a zajszigetelést vizsgáló tesztünk meglepő eredményt hozott, ugyanis 60 dB hangerejű fehér zajt kibocsátó okostelefonunk hangjából az oldallapok felszerelése után a zajszintmérő mindössze 47,4 dB-es értéket mutatott, amit még egy zártabb gépház esetében is jónak tartanánk.

Hirdetés

Ezt követően rátértünk hőmérsékleti tesztünkre, melyhez ezúttal is az Intel Core i7-6700K processzort és az AIDA64 benchmarkját hívtuk segítségül. A szoftver a CPU-t, az FPU-t és a GPU-t egyaránt terhelte, a méréseket pedig a gyári ventilátorokkal, illetve azok nélkül is elvégeztük, a kapott értékeket pedig az alábbi grafikonokon a nyitott tesztpadon mért számokkal vetettük össze.

Fura módon amennyire viszonylag nyitott házként jól teljesített zajszigetelésben, szellőzésben annyira a várakozásaink alatt szerepelt a ház. Ventilátorok nélkül 10 °C-kal volt melegebb a processzor, mint a tesztpadon, de a VRM környéke is igen meleg volt ahhoz képest, amit a ház bekötött ventilátorokkal nyújtott. Gyári állapotban már azért nem teljesít olyan rosszul a DeepCool újdonsága, azt azonban fontos megjegyeznünk, hogy a PWM vezérlés hiánya miatt minden ventilátor maximális fordulatszámon pörög, amit bár nem vészes mértékben, de kihallani a házból; ha átlagos használat mellett a legalacsonyabb zajszintre utazunk, érdemes lehet elgondolkodni a cserén.

Értékelés

Rég járt nálunk annyira olcsó ház, mint a 18 000 forintért hazavihető DeepCool MATREXX 40 3FS, és bár mindig azt mondjuk, hogy a magas vételár miatt nehezen mondunk mindenki számára elfogadható ítéletet, most mégis úgy érezzük, hogy az alacsonyabb összeg miatt sincs könnyű dolgunk. A DeppCool újdonsága specifikációit tekintve nem nyújt semmi olyat, amivel felhívná magára a figyelmét, tényleg csak a dizájnjával tudja megfogni az embert, viszont a gyártó nem árul zsákbamacskát, a termékoldal alapján el tudjuk dönteni, hogy kell-e a ház nekünk vagy sem.


[+]

Úgy gondoljuk, hogy tesztalanyunk a tetszett díjunkat könnyedén elérte, hiszen szó szerint ez a véleményünk róla, maradéktalanul azonban mégsem vagyunk elégedettek. A három gyári ventilátor hangja, ahogy említettük, a zajra érzékeny vagy csendesebb környezetben dolgozó felhasználókat lehet, hogy zavarja, az viszont tény, hogy teszik a dolgukat. A másik negatívum, hogy mostanra azért már az olcsóbb szegmensben is alapfelszereltségnek kellene lennie az előlapi USB Type-C portnak.

Ha viszont ezek nem annyira lényegesek nekünk, és a számok és a dizájn alapján úgy döntünk, hogy ez a nekünk való ház, akkor nem keresgélnénk tovább, hiszen egy remekül szerelhető, jól összerakott és tartósnak tűnő eszközzel lehetünk gazdagabbak világító ventilátorokkal és üveges oldallappal, ugyanakkor azért nem jelentenénk ki, hogy hasonló specifikációkkal nem léteznek esetleg még olcsóbb modellek akár más komoly gyártók kínálatában is.


DeepCool MATREXX 40 3FS számítógépház

SidCorky

A DeepCool számítógépházat a gyártó bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés