Teljes hátraarc az Intelnél, házon belül marad a NEX üzletág

A vállalat szóvivője szerint a cég az egyetlen komoly érdeklődőnek számító Ericssonnal is befejezte a tárgyalásokat.

Hirdetés

Az év közepén irtunk arról, hogy az Intel leválasztaná a NEX üzletágat, ami a vállalat hálózati és kommunikációs megoldásaira összpontosít. A cég most bejelentette, hogy meggondolták magukat, így inkább házon belül tartják a divíziót.

A döntés az AI adatközpontok terjedését tekintve logikusnak számít, de ezen a területen a fő konkurens a Broadcom, amely vállalattal nagyon nehezen tartja a lépést az Intel, és jelentős fejlesztésekre van szükség a NEX üzletágon belül, hogy versenyképes legyen.

Ezeket ugyanakkor az Intel most úgy néz ki, hogy meg szeretné lépni, ugyanis a cég szóvivője a Bloomberg számára elmondta, hogy befejezték a tárgyalásokat az Ericssonnal, amely konszern gondolkodott azon, hogy részesedést vásároljon a NEX-ben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények