Hirdetés

Tesztpadon a Core M

Hirdetés

Ismerkedés Core M-mel

Processzorok terén már jó ideje nem a puszta, nyers erő számít elsősorban, hanem egyre nagyobb szerepet kap a fogyasztás, a hatékonyság. Az Intel háza táján már a négy éve bemutatott Sandy Bridge architektúrát (második generációs Core i) is bevallottan a mobil eszközök, notebookok igényeit szem előtt tartva fejlesztették ki, és azóta mind jobban erősödik ez a trend. Így aztán csöppet sem csodálkozunk azon, hogy a Core i processzorok ötödik generációjában dolgozó Broadwell lapka már notebookokba való, különösen alacsony fogyasztású változatban mutatkozott be először – ez a Core M.

A hivatalosan tavaly szeptemberben elstartolt Core M alapja a Broadwell-Y lapka, mely az Intel első, 14 nm-es csíkszélességgel készített processzora, az Ivy Bridge megjelenésekor bemutatott Tri-Gate tranzisztorgyártási technológia második generációját használja. A Broadwell központi processzormagja a korábbi Haswell finom módosításával jött létre, ugyanúgy támogatja a Hyper-Threadinget, és kettőt vagy négyet építenek be belőle. A komoly fejlesztések – a korábbi architektúrákhoz hasonlóan – ezúttal is az IGP-t érintették, mely a Gen8 nevet kapta, polgári neve a Core M esetében HD Graphics 5300. Leglényegesebb újítása, hogy adatkezelését a CPU-magokéhoz igazították, így közös gyorsítótárat tudnak használni, ami nagymértékben meggyorsítja a CPU-GPU kommunikációt. A további, grafikus egységet érintő módosításokat korábbi cikkünkben mélyrehatóan leírtuk.


Haswell és Broadwell méretarányos képe

Érdemes megfigyelni a fenti ábrát, melyen jól látható, hogy a Broadwell-Y-ban a két CPU-mag mellett a grafikus részleg már sokkal nagyobb területet foglal el, mint a Haswell esetében. Igyekeztünk a rendelkezésre álló adatok alapján méretarányosra venni a blokkdiagramokat, hogy látsszon, mekkora méretbeli csökkenést ért el az új Intel lapka. A Broadwell-Y két CPU-maggal és közepes kiépítésű IGP-vel 1,3 milliárd tranzisztorból épül fel és 82 mm²-es, míg a hasonlóan konfigurált Haswell 0,96 milliárd tranzisztorának 131 négyzetmilliméternyi hely kellett. Mint korábban, a vezérlőchip most is a processzorral közös tokozásba, de külön áramköri lapkára került. Négy darab SATA 6 Gb/s port mellett tizenkét PCI Express 2.0 sávot, illetve négy USB 3.0 és tíz USB 2.0 kaput kezel, ellátták integrált SD kártya, Gigabit Ethernet és Intel Smart Sound vezérlővel, továbbá támogatja a vPro technológiát, tehát tud mindent, amire egy notebookban vagy tabletben szükség lehet.

Még érdekesebb, hogy a Broadwell-Y (vagyis Core M) ezzel a konfigurációval 4,5 wattos TDP fogyasztási mutatót kapott, míg a hasonló Haswellekre (vagyis Y és U végű negyedik generációs Core i-kre) a 11,5-15 watt jellemző. Persze ezt a fogyasztásbeli felezést, harmadolást nem pusztán a gyártástechnológia fejlesztésével érték el. A Core M processzorok alapórajele lényegesen alacsonyabb a negyedik generációs Core i modellekénél, a grafikus alrendszer is kevésbé pörög fel, illetve arra is számítani kell, hogy ha mindkét modult kihasználjuk, akkor elég alacsonyan maradnak az órajelek, és ezzel a teljesítmény is. Hogy pontosan mennyire, azt nehéz megmondani, de a tesztek majd megmutatják.

Intel Core M processzorok
Típus CPU órajel Magok/
szálak
L3 Cache IGP típusa IGP órajele TDP
Core M-5Y71 1,2/2,9 GHz 2/4 4 MB 5300 300/900 MHz 4,5 W
Core M-5Y70 1,1/2,6 GHz 2/4 4 MB 5300 100/850 MHz 4,5 W
Core M-5Y51 1,1/2,6 GHz 2/4 4 MB 5300 300/900 MHz 4,5 W
Core M-5Y31 0,9/2,4 GHz 2/4 4 MB 5300 300/850 MHz 4,5 W
Core M-5Y10c 0,8/2,0 GHz 2/4 4 MB 5300 300/800 MHz 4,5 W
Core M-5Y10a 0,8/2,0 GHz 2/4 4 MB 5300 100/800 MHz 4,5 W
Core M-5Y10 0,8/2,0 GHz 2/4 4 MB 5300 100/800 MHz 4,5 W

Egyelőre hét Core M lapka jelent meg, melyeket a fenti táblázatban foglaltunk össze. Az ötödik generációt a név elején szereplő 5-ös, az alacsony fogyasztást pedig az utána következő Y jelöli. A következő szám az órajellel növekszik, az utolsó helyen pedig 1-es szerepel, ha a chip TDP értéke konfigurálható. Ez egy olyan beállítás, amit a notebookból tabletté alakítható, kettő az egyben eszközök használhatnak ki: notebookként használva a billentyűzetes dokkolóban lévő második akkuval felhúzhatják a teljesítményüket (6 wattos TDP-re), míg tablet módban visszavehetnek belőle (3,5 wattos TDP-re). Érdemes még megemlíteni, hogy a Core M-5Y71 és 5Y70 támogatja a vPro, Intel TSX-NI, SIPP és TXT technológiákat, az 5Y70 pedig az Anti-Theftet is. Az Intel honlapján további, részletes összehasonlítás található a lapkákról.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés