Ismerkedés Core M-mel

Processzorok terén már jó ideje nem a puszta, nyers erő számít elsősorban, hanem egyre nagyobb szerepet kap a fogyasztás, a hatékonyság. Az Intel háza táján már a négy éve bemutatott Sandy Bridge architektúrát (második generációs Core i) is bevallottan a mobil eszközök, notebookok igényeit szem előtt tartva fejlesztették ki, és azóta mind jobban erősödik ez a trend. Így aztán csöppet sem csodálkozunk azon, hogy a Core i processzorok ötödik generációjában dolgozó Broadwell lapka már notebookokba való, különösen alacsony fogyasztású változatban mutatkozott be először – ez a Core M.

A hivatalosan tavaly szeptemberben elstartolt Core M alapja a Broadwell-Y lapka, mely az Intel első, 14 nm-es csíkszélességgel készített processzora, az Ivy Bridge megjelenésekor bemutatott Tri-Gate tranzisztorgyártási technológia második generációját használja. A Broadwell központi processzormagja a korábbi Haswell finom módosításával jött létre, ugyanúgy támogatja a Hyper-Threadinget, és kettőt vagy négyet építenek be belőle. A komoly fejlesztések – a korábbi architektúrákhoz hasonlóan – ezúttal is az IGP-t érintették, mely a Gen8 nevet kapta, polgári neve a Core M esetében HD Graphics 5300. Leglényegesebb újítása, hogy adatkezelését a CPU-magokéhoz igazították, így közös gyorsítótárat tudnak használni, ami nagymértékben meggyorsítja a CPU-GPU kommunikációt. A további, grafikus egységet érintő módosításokat korábbi cikkünkben mélyrehatóan leírtuk.

Haswell és Broadwell méretarányos képe

Érdemes megfigyelni a fenti ábrát, melyen jól látható, hogy a Broadwell-Y-ban a két CPU-mag mellett a grafikus részleg már sokkal nagyobb területet foglal el, mint a Haswell esetében. Igyekeztünk a rendelkezésre álló adatok alapján méretarányosra venni a blokkdiagramokat, hogy látsszon, mekkora méretbeli csökkenést ért el az új Intel lapka. A Broadwell-Y két CPU-maggal és közepes kiépítésű IGP-vel 1,3 milliárd tranzisztorból épül fel és 82 mm²-es, míg a hasonlóan konfigurált Haswell 0,96 milliárd tranzisztorának 131 négyzetmilliméternyi hely kellett. Mint korábban, a vezérlőchip most is a processzorral közös tokozásba, de külön áramköri lapkára került. Négy darab SATA 6 Gb/s port mellett tizenkét PCI Express 2.0 sávot, illetve négy USB 3.0 és tíz USB 2.0 kaput kezel, ellátták integrált SD kártya, Gigabit Ethernet és Intel Smart Sound vezérlővel, továbbá támogatja a vPro technológiát, tehát tud mindent, amire egy notebookban vagy tabletben szükség lehet.

Még érdekesebb, hogy a Broadwell-Y (vagyis Core M) ezzel a konfigurációval 4,5 wattos TDP fogyasztási mutatót kapott, míg a hasonló Haswellekre (vagyis Y és U végű negyedik generációs Core i-kre) a 11,5-15 watt jellemző. Persze ezt a fogyasztásbeli felezést, harmadolást nem pusztán a gyártástechnológia fejlesztésével érték el. A Core M processzorok alapórajele lényegesen alacsonyabb a negyedik generációs Core i modellekénél, a grafikus alrendszer is kevésbé pörög fel, illetve arra is számítani kell, hogy ha mindkét modult kihasználjuk, akkor elég alacsonyan maradnak az órajelek, és ezzel a teljesítmény is. Hogy pontosan mennyire, azt nehéz megmondani, de a tesztek majd megmutatják.

Egyelőre hét Core M lapka jelent meg, melyeket a fenti táblázatban foglaltunk össze. Az ötödik generációt a név elején szereplő 5-ös, az alacsony fogyasztást pedig az utána következő Y jelöli. A következő szám az órajellel növekszik, az utolsó helyen pedig 1-es szerepel, ha a chip TDP értéke konfigurálható. Ez egy olyan beállítás, amit a notebookból tabletté alakítható, kettő az egyben eszközök használhatnak ki: notebookként használva a billentyűzetes dokkolóban lévő második akkuval felhúzhatják a teljesítményüket (6 wattos TDP-re), míg tablet módban visszavehetnek belőle (3,5 wattos TDP-re). Érdemes még megemlíteni, hogy a Core M-5Y71 és 5Y70 támogatja a vPro, Intel TSX-NI, SIPP és TXT technológiákat, az 5Y70 pedig az Anti-Theftet is. Az Intel honlapján további, részletes összehasonlítás található a lapkákról.

Teljesítmény notebookként

Tesztlaborunkban egyelőre két tagja járt a Core M családnak. A notebookból tabletté alakítható Lenovo Yoga 3 Próban a 1,1 GHz-ről, 2,6 GHz-re felpörgő Core M-5Y70-at próbálhattuk ki, a 11,6 hüvelykes, billentyűzettel kibővített Lenovo ThinkPad Helix 2 tabletben pedig a Core M-5Y10-et, melynek alapórajele mindössze 800 MHz, turbóval pedig 2,0 GHz-ig pörög fel. Mindkét modellben ugyanaz a HD Graphics 5300 IGP dolgozik, ami számolóegységeit tekintve a teljes Broadwell IGP fele, órajele pedig 850, illetve 800 MHz-en tetőzik, de le tud menni 100 MHz-re is. Az alábbi képen a Yoga 3 Pro belsejében látható, hogy a Core M processzor egy SD kártyányi helyet foglal el és aktív hűtést kapott, a Helix 2-ben viszont nincs ventilátor és semmilyen egyéb mozgó alkatrész.

A tízforintostól balra, a kis fekete lemez alatt rejtőzik a Core M processzor

Közvetlen elődeivel, a 15 wattos TDP osztályba tartozó, Haswell architektúrás Core i3 és Core i5 processzorokkal vetettük össze a Core M-et. A játékba bevettük a Bay Trail architektúrás Atom Z3745-öt is, melynek adatlapján 2 wattos SDP érték szerepel, ami konyhanyelven annyit jelent, hogy tabletre jellemző felhasználásnál legfeljebb 2 wattot fogyaszt. Alaposan kihajtva ez az érték megemelkedik majdnem a Core M TDP szintjére, tehát 4,5 watt környékére.

A Yoga 3 Próban a Core M-5Y70 a jó magas, 2,6 GHz-es turbó órajelén kezdett, ezért az AIDA64 Queen résztesztjében még a Core i5-4210U-t is maga mögött hagyta, ami nem csoda, hiszen az négymagos terhelésnél 2,4 GHz-en dolgozik. Csakhogy a Core i5 ezt a tempót rendszerint tartja a többi résztesztben is, a Core M-5Y70 viszont visszavett, a többi AIDA résztesztet már csak 1,8-2,0 GHz-en teljesítette, ami már csak a stabilan 1,9 GHz-en dolgozó Core i3-4030U szintjének felel meg. Hasonló volt a helyzet a többi tesztben is: ami rövid ideig futott, abban Core i5-ös szintet hozott a Core M-5Y70, hosszú távon viszont a Core i3-hoz közelített. Persze ez egyáltalán nem rossz eredmény egy 4,5 wattos processzortól.

Hirdetés

Teljesen másképp viselkedett a Core M-5Y10, mely az első részteszttől az utolsóig tartotta maximális, 2 GHz-es turbo órajelét, így folyamatosan a Core i3 közelében teljesített, sok esetben megelőzve a papíron gyorsabb Core M-5Y70-et. Érdekes, hogy az 5Y10 alaposan lemaradt az AES kódolásban, pedig elvileg hardveresen támogatja azt az 5Y70-hez és a Haswell-alapú Core i processzorokhoz hasonlóan. A memóriamérések sajnos aránytalanok, ugyanis a Core M mellett kétcsatornás, a Core i-k mellett csak egycsatornás memória volt, kettővel ők is hasonló sebességre képesek, vagyis ezen a téren nem történt előrelépés, a DDR3L memória is maradt.

Teljesítmény játékokban

Elvégeztünk néhány játéktesztet is a Core M-5Y10-zel. Ellene pedig 15 wattos TDP-vel bíró Core i5-4200U-t és egy már nagyon alapnak számító, játékos asztali gépet állítottunk ki, amiben AMD Athlon X4 750K processzor és Radeon HD 7750 grafikus kártya dolgozik. Természetesen nem azt vártuk el, hogy a legmodernebb játékok menjenek, inkább a nagy klasszikusokra koncentráltunk.

Ezekkel pedig láthatóan nem lesz gond. A Starcraft 2, Civilization V és a Skyrim is beállítható úgy, hogy elfusson a Core M-en, ami ráadásul 4,5 wattos fogyasztása ellenére jobban teljesít a 15 wattos Core i5-nél. A GRID szériával sem lesz problémánk, a Sniper Elite második része viszont már a határon mozgott. A modern Far Cry 4 viszont egyáltalán nem feküdt az Intel architektúráknak, arányaiban itt volt a legnagyobb lemaradásuk a radeonos PC-vel szemben, amit lazán lelép egy GeForce GTX 860M-mel ellátott notebook.

Nem kerültek a táblázatba a divatos online játékok, mint a DOTA2, League of Legends vagy a Counter-Strike, de ezek futtatásával sem lesz gond alacsony felbontás és részletesség mellett, tartható a 40-60 fps közötti érték. Sőt a World of Tanks is beállítható úgy, hogy ritkán essen a másodpercenként megjelenő képkockák száma harminc alá. A Core M-es gépek jellemzően kisebb kijelzőjén ez a minőségbeli romlás nem olyan zavaró, mint egy asztali gép 20-24 hüvelykes monitorán.

Teljesítmény tabletként, fogyasztás

Mivel a Core M-et tabletekbe és tabletté alakítható kettő az egyben notebookokba is beépítik, megnéztük, mint tud felmutatni a mai menő, ARM-alapú rendszerchipekkel szemben, mint amilyen az Apple A8X vagy a Qualcomm Snapdragon 805. Bevettük a sorba a Bay Trail alapú Atomot is, ami szintén klasszikus tablet hardver, kontrasztként pedig a Microsoft Surface Pro 3 közepes konfigurációját is megmutatjuk, amiben Core i5-4300U dolgozik. Apró – de annál fontosabb – megjegyzés, hogy ezek a több platformon is fellelhető, egyszerűbb tesztprogramok elég ingatagok, az általuk mért értékek inkább csak tájékoztató jellegűek.

A Yoga 3 Pro, vagyis a Core M-5Y70 eredményeire pillantva azt gondolná az ember – mi is azt gondoltuk korábbi elemzésünk során –, hogy az ARM architektúrás megoldások utolérték, sőt csúnyán le is hagyták a hasonló fogyasztási kategóriába tartozó Core M-et, ugyanis az Apple A8X a GFX Bench driver overhead (meghajtó-hatékonyság) tesztjét kivéve mindenhol elverte, grafikus témákban rá is duplázott.

Aztán jött a kisebb testvér, a Core M-5Y10, és helyretette a dolgokat. Ez a modell a Lenovo ThinkPad Helix 2-be szerelve már legalább annyiszor bizonyult jobbnak a pillanatnyilag legerősebb ARM-ot képviselő Apple A8X-nél, mint amennyiszer lemaradt mögötte. Rendszerint szidjuk az Intelt a meghajtóprogramok optimalizálatlanságával kapcsolatban, most viszont éppen a GFX Bench meghajtók működésére kihegyezett résztesztjében tündökölt a két Windowsra alapozó Core architektúra, lényegesen jobban szerepeltek az Apple-nél is.

Érdekes még, hogy a Core i5-4300U a CPU-ra fókuszáló tesztekben sokkal jobban megverte a Core M-et, mint az előző oldalon tárgyalt mérésekben. Ugyanez érvényes a 3DMarkra is, a Kishonti által fejlesztett GFX Bench viszont sokkal inkább a korábban, valódi játékokban is tapasztalható erőviszonyt mutatta a Core i és a Core M között.

Fogyasztás terén is kifejezetten jó a Core M. A Lenovo Yoga 3 Próhoz hasonlóan komoly felbontású kijelzővel járt nálunk a Core i5-4200U-val szerelt Fujitsu Lifebook S904, ami szintén aktív hűtésű és SSD-s, így nagyjából összevethetőek egymással. Nyugalomban, minimális terhelés mellett a Yoga 3 Pro esetében 3,22 wattos fogyasztás jött ki az akkuidőt és az akku méretét alapul véve, míg a Fujitsunál 3,6 wattot kaptunk, ami 12%-os többletet jelent. Nagyfelbontású videónál a Core M 5,7 wattal nyert a Core i5 7,6 wattjához képest, ami már 33%-os előnyt jelent. Teljes terhelésen 15,2, illetve 19 wattos fogyasztást kaptunk, ez 25%-os előnyt jelent a Core M javára.

Haswell és Broadwell-Y fogyasztásának viszonya az Intel szerint

A ventilátor nélküli Lenovo ThinkPad Helix 2 természetesen sokkal jobban teljesített, persze ehhez az is hozzájárult, hogy csak 11,6 hüvelykes a kijelzője. Nyugalomban beérte 2,25 wattal, videólejátszás közben 4,44 wattot kért, viszont teljes terhelésen majdnem 17 watt kellett neki, bár ennek az adatnak a pontosságában nem vagyunk biztosak. Ezek az értékek még mindig lényegesen magasabbak – közel a duplái – az ARM-alapú vagy atomos tabletekkel elérhető értékeknek.

Értékelés

Jó ideje nem csinált már elhibázott processzort az Intel, és úgy tűnik, a Broadwell-Y alapra építő Core M sem lett az. A 14 nm-en készülő parány lelkivilágát még alaposabban meg kell ismerni ahhoz, hogy határozott véleményt tudjunk mondani róla, ugyanis a papíron gyorsabb Core M-5Y70 sok esetben lemaradt a Core M-5Y10 mögött, különösen grafikában volt jelentős az eltérés. Hogy ennek mi volt a pontos oka, azt nehéz megmondani. Talán a Lenovónál állítottak be valamit rosszul, talán a túl magas turbó órajel hamar beleütközik a fogyasztási korlátba, onnan pedig túl alacsonyra esik vissza, nem tudjuk. Mindenesetre a Core M eléri a mai notebookokba szerelt, alacsony fogyasztású, negyedik generációs Core i3-ak tudásszintjét, sőt rövid távon a Core i5-öt is befogja, grafikában pedig túlszárnyalja.

Ebben a mutatványban az igazi nagy trükk, hogy 4,5 watt kell hozzá, ami fele-harmada a korábbi energiaigénynek. Ezzel pedig az alapszintű notebookok teljesítménye beköltöztethető a tabletekbe, amivel végre a ventilátortól – mondhatni az utolsó mozgó alkatrésztől – is megszabadultunk. Nyitva áll az út a szupervékony laptopok és laptoppá alakítható tabletek előtt, amiből óriásit profitálhat a Windows is, aminek idén megjelenő tízes verziója éppen az ilyen eszközökre fókuszál.

És végre talán nem arról fog szólni a dolog, hogy az Intel saját, kényelmes tempójában önmagával versenyez, a CPU- és APU-fronton reménytelenül lemaradt AMD-t messze maga mögött hagyva. Ugyanis a tesztek azt mutatják, hogy nagyon jön az ARM, hogy az Apple-nek, NVIDA-nak, Qualcommnak és másoknak is lehet olyan processzora, ami lazán kiállítható a Core M ellenében. Lehet készülni, most már tényleg rövidesen összecsap az x86 és az ARM, a csatának pedig egy biztos nyertese már van: a vásárlók.

Intel Core M processzorcsalád

rudi

A Core M processzorral szerelt Lenovo készülékeket a Lenovo hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.