TCL C735
A TCL az elmúlt egy évtizedben csendben, szinte fű alatt a világ egyik legnagyobb televíziógyártójává vált. A vállalat Kínából indulva az olyan fontos piacokon is igen erős pozíciókat épített ki, mint Észak-Amerika vagy Európa. A cég egy ideje már Magyarországon is létrehozta hazai képviseletét, és ennek megfelelően nálunk is egész széles a kínálatuk.
A skála belépő modellektől a méregdrága, prémium készülékekig terjed, és természetesen a középkategóriás eszközök sem hiányoznak – ezt a csoportot erősíti a C735 nevű televízió, amelynek 55 hüvelykes változata tett nálunk egy rövid kirándulást. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a kép- és hangminőség, mennyire alkalmas játékra, és hogy szuperál a Google TV smart rendszer.
Konzervatív külső
Vannak olyan QLED televíziók, amelyek meghökkentő, figyelemfelkeltő külsővel rendelkeznek, azonban a TCL C735 nem tartozik ezek közé. A modell megjelenése meglehetősen átlagos, viszont tény, hogy ennek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen stílusú belső térbe harmonikusan beilleszthető. A káva természetesen igen vékony, és a mai trendekhez passzolóan egy síkban van a kijelzővel, így kikapcsolt állapotban láthatatlan.
A képernyő a már megszokott módon akár a falra is felakasztható szabványos, 300 x 300 mm-es VESA konzol segítségével. A talp két kis tappancskából áll, amelyet egy vékony műanyaglap köt össze, és e megoldás sajnos a képernyő döntését és forgatását nem teszi lehetővé. A be- és kimenetek nem egy külső dobozon, hanem a hátlapon kaptak helyet, ezek konkrétan négy darab HDMI 2.1, egy-egy Ethernet, USB 2.0, komponens (AV jack adapter), optikai digitális és 3,5 mm-es analóg audió csatlakozó, és természetesen a digitális fizetős televízióadások dekódolásához szükséges CI+ slot sem hiányzik.
TCL C735 (TCL 55C735) | |
Panel | 10 bites (8 bit + FRC) QLED VA |
---|---|
Háttérvilágítás | Direct-LED |
Képernyőméret | 55 hüvelyk (139 cm) |
Maximális felbontás | Ultra High Definition (3840x2160 képpont) |
HDR támogatás | HDR10, HDR10+ HLG, Dolby Vision |
Input lag | 13,6 ms |
Maximális fényerő | kb. 410 cd/m² |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Dinamikus, HDR javítás, Játék, Mozi, PC, Sports, Szabvány |
Hangbeállítások | Dinamikus, Szabvány, Mozi, Zene, Tiszta Hang, Játék |
Hangrendszer | 2 csatornás, 20 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/DVB-C/DVB-S2 |
Interfész | 4 db HDMI 2.1, USB 2.0, optikai digitális audió, 3,5 mm analóg audió, Ethernet, komponens, CI+ slot |
Extrák | Google TV okostévérendszer, médialejátszó, netes tartalmak, HDR támogatás, Miracast, hangalapú vezérlés |
Teljesítményfelvétel | 112,5 watt, készenléti üzemmódban: 0,23 watt |
Méret | Talppal: 122,7 x 77,9 x 31,4 cm Talp nélkül: 122,7 x 70,9 x 8 cm |
Tömeg | Talppal: 13,2 Talp nélkül: 12,1 kg |
Gyártó honlapja | www.tcl.com |
Termék honlapja | TCL C735 (TCL 55C735) |
Fogyasztói ár | kb. 260 000 forint |
Képminőség
A tévébe a konszern kijelzőgyártó vállalata, a CSOT-től származó, 55 hüvelykes, 3840x2160 képpontos, azaz 4K-s QLED VA panel került. A QLED technológiáról már korábban írtunk részletesen, úgyhogy most csak röviden a lényeg: az eljárás a folyadékkristályos, azaz LCD technológián alapszik, azonban itt a LED-ek által szolgáltatott kék színű háttérvilágítás áthalad egy speciális, úgynevezett kvantumpontokkal, azaz nanoméretű kristályokkal dúsan meghintett filmen, aminek eredményeként széles spektrumú fehér fény jön létre. Ez elméletileg rendkívül pontos és tiszta tónusok megjelenítését biztosítja úgy, hogy az idő múlásával sem kell tartani a minőségromlástól, eltérően a fehér LED-ektől, amelyek hajlamosak enyhén besárgulni. A technológia előnye még, hogy elméletben nagyobb fényerőt és valósághűbb színmegjelenítést tesz lehetővé.
Az alkalmazott képalkotási technológiával nem lehetséges a tökéletes, 0 cd/m² fénysűrűségű fekete, és ezáltal a végtelen natív kontraszt megteremtése, ami műszeres méréseink során be is bizonyosodott. Maximum 5300:1 valós kontrasztot tudtunk belőle kicsiholni, ami papíron nem rossz érték, de mégis néha úgy éreztük, hogy a kontrasztosság nem az igazi. Viszont a dinamikus kontraszt bekapcsolásával lehet valamelyest segíteni ezen, ami viszont a finom átmenetek eltűnésével járhat együtt, de ez például játékoknál vagy animációs alkotásoknál egyáltalán nem probléma.
A színek megfelelő beállítások mellett természetesek, még a problémásabb tartalmak (emberi bőr, hullámzó víz stb.) visszaadása is rendben van, de egy igen enyhe fátyolosság azért mindig érzékelhető. A VA paneltechnológia a betekintési szög terén hagyományosan nem teljesít túl jól, és ez itt is bebizonyosodott: 150 fok környékéről már markánsan érzékelhető az árnylatok fakulása, torzulása, és nagyon tág szögek (170°<) esetén enyhe invertálódásba is bele lehet futni, ami nem az igazi.
Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]
Az alkalmazott Direct-LED háttérvilágítás sajátossága, hogy a fénykibocsátó diódákat rács, mátrix alakzatban helyezik el a kijelző mögött, ez a megoldás pedig papíron biztosítja a fény egyenletesebb eloszlását, azonban ez itt nem nagyon jött össze. Méréseink során azt tapasztaltuk, hogy az egyes képtartományok fényereje közötti eltérés elérheti a 23,93 százalékot, ami ma már gyenge értéknek minősül. Ennél is nagyobb baj, hogy olykor finom felhősödés is érzékelhető.
A maximális fényerő a hivatalos gyári specifikációk szerint 350 cd/m², azonban mi 412 cd/m² csúcs fényerőt mértünk, de hát inkább több legyen, mint kevesebb! Azonban még ez sem számít ma már magas értéknek. A tévé támogatja a nagy dinamikatartományú anyagok visszaadását, azonban a viszonylag alacsony fényerő miatt a HDR effekt érzékelhető, de nem kifejezetten látványos.
A panel maximális képfrissítési frekvenciája 144 Hz, ami több, mint amit a legtöbb mai televízió produkál. Ez a játékosoknak fontos lehet, mint ahogy az is, hogy támogatja az AMD FreeSync használatát, amit ki is próbáltunk, és teljesen jól működött. A Leo Bodnar eszközzel végzett méréseink alapján az input lag 13,6 ms, ami messze van a világ legjobb készülékeitől, de nem rossz érték. Mindent összevetve ki lehet jelenteni, hogy a TCL C735 tévé alkalmas játékra, sőt e téren az átlagos modelleket felülmúlja.
A mozgásmegjelenítés egyébként alapvetően rendben van: normális forrásból származó tartalmak esetén anomáliákat nem tapasztaltunk, tehát nem jelent meg remegő aura az objektumok körül, és szellemképesedésbe, utánhúzásba sem futottunk bele. Alacsony bitrátájú online streaming vagy médiaboxból érkező SD tévéadások esetén tapasztalható akadozás, de ezen lehet segíteni a Kép tisztasága nevű interpolációs technológia aktiválásával. Az ilyen tartalmaknál olykor zajosodás is jelentkezhet, ezt a Zajcsökkentés bekapcsolása orvosolhatja.
Képbeállítások
A mai elvárásokhoz igazodva a vállalat is több előzetesen programozott képmóddal láttal el a TCL C735 tévét, melyek valamelyest eltérnek egymástól képvilágukban, és így jó eséllyel mindenki találhat köztük olyat, amelyik elnyeri tetszését, vagy legalábbis jó lehet kiindulási alapnak. Azt érdemes megjegyezni, hogy a színpontosságra vonatkozó delta E érték maximuma mindegyik esetében igen rossz, de egyrészt az összesnél a szürkével vannak a problémák, másrészt az oldalon lejjebb látható, hogy mennyire nagyot lehet ezen javítani megfelelő beállításokkal.
Profil/beállítás | Dinamikus | HDR Javítás | Játék | Mozi |
---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 312,7 cd/m² | 342,6 cd/m² | 291,7 cd/m² | 240,2 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,0713 cd/m² | 0,0723 cd/m² | 0,0639 cd/m² | 0,0597 cd/m² |
Kontrasztarány | 4451,5:1 | 4734,7:1 | 4562,6:1 | 4027,2:1 |
Legnagyobb delta E | 12,42 | 33,64 | 29,31 | 32,53 |
Átlagos delta E | 5,98 | 12,93 | 11,34 | 13,2 |
Színhőmérséklet | 11 500 K | 9500 K | 6500 K | 6500 K |
Profil/beállítás | PC | Sports | Szabvány |
---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 158,3 cd/m² | 318,7 cd/m² | 251,1 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,0325 cd/m² | 0,073 cd/m² | 0,0598 cd/m² |
Kontrasztarány | 4864,7:1 | 4364,4:1 | 4199,3:1 |
Legnagyobb delta E | 29,16 | 37,9 | 10,6 |
Átlagos delta E | 11,48 | 13,37 | 4,26 |
Színhőmérséklet | 6300 K | 11 200 K | 10 200 K |
Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az említett beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Dinamikus, HDR javítás, Játék, Mozi, PC, Sports, Szabvány. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.
TCL C735 színtérlefedettség [+]
Ez után a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk belőni, valamint a legnagyobb színpontosságot elérni, és ez egész jól sikerült. A színpontosság a megfelelő beállítások mellett kifogástalan, ugyanis az átlagos delta E csupán 0,24, a maximális pedig mindössze 1,1 lett. A kontrasztosság is rendben van, hisz a feketeszint 0,0421 cd/m² lett 182,7 cd/m² fehér fényerő mellett, azaz a natív kontraszt 4335,7:1, ami remek értéknek minősül. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzat a mért színteret ábrázolja. Eszerint a kijelző 133,8 százalékban fedi az sRGB színteret, ezen belül a számottevő pontosság 99,7%, ami a televíziók esetében jó eredménynek számít.
Kezelés, okostévé
Google TV
A TCL vezetése már régen úgy döntött, hogy nem áldoznak időt, pénzt és energiát saját okostévérendszer kifejlesztésére, ehelyett megállapodtak a Google-lel arról, hogy az amerikai cég által fejlesztett platformot használják az európai piacra szánt televízióik. Így a TCL C735 is a Google TV-re épül, de ez a megoldás sajnos minden, csak nem tökéletes. A nagyméretű, színes ikonokra épülő grafikus kezelőfelület átláthatatlan, sokat kell lapozni ahhoz, hogy az ember megtalálja a fontos funkciókat, alkalmazásokat. A rendszer tud magyarul is, azonban a fordítás nem tökéletes, például néha lengyel hibaüzenetek bukkannak fel. Ennél nagyobb baj, hogy a stabilitás nem az igazi, olykor hajlamos belassulni, bár tény, hogy legalább fagyást vagy automatikus újraindulást nem tapasztaltunk.
A modell dobozában két távirányító található: az egyik tele van pakolva funkciógombokkal, amelyen keresztül minden fontos szolgáltatás elérhető. A másik dizájnosabb és van rajta mikrofon is, így támogatja hangalapú vezérlést, valamint keresést is. Ez utóbbi funkció egész jól működik, és még a magyar parancsokat, illetve kulcsszavakat is felismeri.
A készülék támogatja a Miracast technológiát, aminek révén lehetséges a kompatibilis mobil eszközök képernyőjének tükrözése. Kipróbáltuk, a szolgáltatás jól működik, a kapcsolat stabil, viszont némi késleltetés érzékelhető, ami játékok esetében zavaró lehet. A tévé képes együttműködni USB-n keresztül csatlakoztatott egérrel, billentyűzettel és kontrollerrel is. Ez nagyon hasznos lehet a különféle internetes alkalmazások futtatása során, a platform ugyanis számos app elérését teszi lehetővé.
Ezek között megtalálhatóak a hírekkel, gasztronómiával, szórakoztatással, életmóddal, fitnesszel kapcsolatos szoftverek, valamint természetesen a manapság igen népszerű tartalomszolgáltató applikációk sem hiányoznak, azaz van Netflix, YouTube, Amazon Prime Video vagy HBO Max is, hogy csak néhány példát említsünk. Meg kell említeni a játékokat is, amelyek között vannak kifejezetten jó grafikájú, komplex darabok is, viszont ezek nagy részéről le kell mondani a gyenge hardver (MediaTek 5889 SoC, 3 GB RAM, Mali-G52) miatt, hiszen a teljesítmény nem elég a problémamentes, akadozásmentes futtatásukhoz. Azt muszáj megemlíteni, hogy néhány alkalmazást hiába írtunk be a keresőbe, csak elutasító üzenetet kaptunk, miközben a felajánlott opciók között már ott volt.
A smart rendszer szerves részét képezi az előre telepített médialejátszó alkalmazás. Ez egy alapszintű szolgáltatásokat nyújtó szoftver, de ha ennél valaki többre vágyik, akkor letölthet nagyobb tudású programokat, például a Kodit. A "gyári" app tud magyarul, grafikus kezelőfelülete átlátható, szerintünk jól használható. Képek közül a JPG, BMP, PNG és GIF állományokkal is boldogul. A fotókkal kapcsolatos részletes információkat, az úgynevezett EXIF adatokat nem képes a képernyőre varázsolni, viszont diavetítés indítható, valamint a képváltás sebessége is megváltoztatható. Hanganyagok közül az MP3, a WMA és WAV mellett a FLAC formátumok megszólaltatását is biztosítja.
Videós tesztcsomagunk végigpörgetése után arra jutottunk, hogy a DivX, valamint a 10 bites állományok elindítását megtagadta, a Killa Sample pedig nagyon csúnyán akadt. Viszont a többi fájllal, illetve a 4K és 4K HDR videókkal semmi problémája nem akadt. A külső feliratok megjelenítése megoldott, és mivel a karakterek körül megjelenik egy vékony keret, ezért a szöveg mindig jól olvasható. A térhatású hangszabványokkal egész jól boldogult, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy csak a Dolby True HD és a Dolby Atmos fájlok állították áthághatatlan akadályok elé a szoftvert.
Hang és értékelés
Hangminőség
A vállalat büszkén hirdeti, hogy a készülékbe az Onkyo által tervezett és gyártott hangrendszer került, azonban ez még önmagában nem garancia a jó megszólalásra. A két darab, rejtett, egyenként 10 wattos hangsugárzóból álló integrált szett azért becsülettel teszi a dolgát, de csodákra nem képes. A hangerő megfelelő, azzal nincs probléma, viszont a basszusok gyakorlatilag hallhatatlanok, és ebből következően normális dinamikáról nem is beszélhetünk. A megszólalás vékony, kopogós, steril, élettelen. Ugyan hibákat, tehát zúgást-búgást, zörgést, sistergést vagy statikus zörejeket nem tapasztaltunk, de most is csak azt tudjuk mondani, hogy akinek számít a jó hangzás, annak mindenképpen csatlakoztatnia kell a tévéhez egy külső hangrendszert.
Ez egyébként történhet vezeték nélküli úton is akár, ugyanis a C735 támogatja a Bluetooth technológia használatát. Úgy tapasztaltuk, hogy a párosítás pofonegyszerű, a hatótávolság nagyjából 10-12 méter, a kapcsolat pedig végig stabil maradt. Természetesen a készülékből az előzetesen programozott hangmódok sem hiányoznak, és ha valaki ezek közül egyikkel sem elégedett, akkor még mindig rendelkezésére áll az equalizer, hogy a saját ízléséhez szabja az arányokat.
Vélemény
A TCL C735 televízió egy ízig-vérig középkategóriás készülék: vannak hibái, de sok jót is el lehet róla mondani. A készülék nem egy dizájntermék, de ez nem jelenti azt, hogy csúnya lenne, sőt. A Google TV-re épülő kezelés nem az igazi, de ez nem a gyártó, hanem sokkal inkább a külső partner hibája, viszont a kapcsolódó szolgáltatások és extrák rendben vannak, jól működnek, és az elérhető alkalmazások köre kellően széles, viszont a gyenge hardver miatt nem lehet maximálisan kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket.
Az integrált hangrendszer a kötelező minimumot hozza. A kép minőségével kapcsolatban vegyesek az érzelmeink: a felbontás nagy, a színtérlefedettség és megfelelő beállítások mellett a színpontosság is remek, csak ehhez azért be kell állítani rendesen. A képfrissítési frekvencia kimagasló, a FreeSync működik, és a mozgásmegjelenítésre sem lehet panasz, így játékra is jó. Ugyanakkor a fényerő lehetne magasabb, a HDR pedig látványosabb, valamint a betekintési szög és a homogenitás terén is van még hova fejlődni. Az 55 hüvelykes TCL C735 televízió ára jelenleg 260 000 forint, ami meglátásunk szerint a tudásának megfelelő összeg.
TCL C735 QLED tévé
elefant
A TCL C735 tévét a TCL magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.