Hirdetés

Az egyik legolcsóbb idei Samsung tévé a tesztpadon

Nálunk járt a 4K felbontású, HDR támogatású, okostévérendszerrel felvértezett Samsung TU7100.

Samsung TU7100

A mindenféle innovatív technológiákra épülő televíziók mellett kevesebb szó esik a hagyományos, egyszerűbb LED LCD tévékről, pedig az értékesített darabok túlnyomó hányadát még mindig ezek teszik ki. Ez persze nem véletlen, hiszen e készülékek lényegesen olcsóbbak, az ár kérdése pedig sok esetben komoly súllyal esik latba egy-egy vásárlási döntés meghozatala során.


[+]

E tábor egyik tipikus képviselője a Samsung TU7100 televízió, amely idén a dél-koreai gigacég egyik legolcsóbb modellje. Ennek 55 hüvelykes képátlóval bíró változata tett nálunk egy rövid kirándulást, hogy megnézzük, mit is tud ma nyújtani a televíziós piacvezető az alacsonyabb kategóriában.

Hirdetés

Unalomig ismert külső

Ebben a ligában a gyártók nem tesznek túl nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy különleges dizájnnal rukkoljanak elő, ami persze teljesen érthető, hiszen ahol lehet, próbálnak fogni a költségeken. Ebből fakadóan a TU71000 sem nyújt külsejében semmi újat. A káva nagyjából másfél centiméteres, és nincs egy síkban a képernyővel. A sötétszürke matt fényezésnek köszönhetően az esetleges szennyeződések (por, ujjlenyomat stb.) nem nagyon látszódnak meg rajta.

A magasabb kategóriás Samsung televízióknál a tunerek, az elektronika egy része, a táp és a csatlakozók a One Connect Box nevű külső dobozba kerülnek, itt viszont maradtak a hagyományos megoldásnál: a ki- és bemenetek a hátlapon kaptak helyet. Két HDMI 2.0 mellett található itt egy-egy USB 2.0, optikai digitális audió, Ethernet port, valamint természetesen a fizetős műsorok dekódolásához szükséges CI+ kártyaolvasót sem spórolták le.

[+]

Főbb paraméterek
Samsung TU7100 (UE55TU7102KXXH)
Panel 10 bites (8 bit+FRC) Samsung VA LCD panel (60 Hz)
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 55 hüvelyk (139 cm)
Felbontás 4K (3840x2160)
HDR támogatás Igen (HDR10, HDR10+, HLG)
Maximális kontrasztarány kb. 4500:1
Maximális fénysűrűség 292 cd/m²
Input lag 15,4 ms
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Film, Kiemelt, Normál, Természetes
Hangbeállítások Adaptív hangzás, Normál, Hangosított
Hangrendszer 2.0 csatornás, 20 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/-C/-S2
Interfész 2 db HDMI 2.0, USB 2.0, digitális audió, Ethernet, CI+ slot
Extrák Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, HDR támogatás, Wi-Fi, Bluetooth hangeszközök csatlakoztatásának lehetősége
Teljesítményfelvétel Normál módban: 77 watt; készenléti üzemmódban: 0,2 watt
Méret Talppal: 123,5 x 78,28 x 25,02 cm
Talp nélkül: 123,5 x 70,72 x 5,95 cm
Tömeg Talppal: 14,2 kg
Talp nélkül: 13,9 kg
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung TU7100 (UE55TU7102KXXH)
Fogyasztói ár kb. 150 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés