Hirdetés

DeepCool Castle 240 RGB v2 kompakt hűtő: ez a vár örökké állni fog

A gyártó Anti-Leak technológiája jelentősen kitolhatja az eszköz élettartamát.

Bevezetés, külső

Jó rég volt utoljára dolgunk DeepCool márkajelzéssel ellátott AIO vízhűtéssel, ezért kíváncsiak voltunk, hova jutott a vállalat a fejlesztésben. Jelen cikkünk alanyát, a Castle 240 RGB v2-t még 2019 áprilisában mutatták be. Legnagyobb érdekessége pedig az akkor már három éve fejlesztett Anti-Leak technológia, mely nem is a hűtési teljesítményt teszi hatékonyabbá, inkább az eszköz tartósságát segíti.

A szivárgásmentes rendszer legfontosabb eleme a radiátor egyik végén, belül található, rugalmas zsákocska, mely a belső nyomásváltozás hatására képes a zsugorodásra, a benne található levegőt pedig ilyenkor a külső szelepe segítségével a környezetébe juttatja, így a nyomás nem a csőcsatlakozónál vagy egyéb illesztések környékén keres magának kiutat.

Bár a rendszer – fenti videóban bemutatott – működése valóban érdekes, de hatása nem érzékelhető közvetlenül, hiszen pont ez a lényege, hogy hosszú évek után se adja meg magát egy rögzítés sem, ezzel elkerülve a nagyobb szervizköltségeket. Ami viszont érzékelhető, az a felszerelés folyamata és a hűtés hatékonysága, mielőtt azonban ezekre rátérnénk, megnézzük a dobozt és körbejárjuk az alkatrészeket.

Tartozékok, külső

A dobozban a legnagyobb részt természetesen az alumíniumból készült, fekete színben pompázó radiátor foglalja el, mely 282 x 120 x 27 milliméteres mérettel rendelkezik.



[+]

A 12 csatornával, illetve a fent említett szeleppel ellátott egység a dobozban szintén megtalálható két darab, a piacon külön nem kapható, 120 milliméteres ventilátor fogadására képes, melyek sarkait rezgéscsillapító szilikonbetétekkel is ellátták a halkabb működés érdekében.


[+]

A radiátorból induló, 380 mm hosszú, erősített csőpár végén a pumpával egybeépített CPU-blokkot találjuk, melynek burkolatán szintén alumíniumot használtak, ez alól kivétel az egyenletes, megmunkálási hibáktól mentes felületű réztalp, illetve a felső, átlátszó műanyag fedőelem. Előbbire már a gyártósoron felvitték a hűtőpasztát, így ezzel nekünk már nem kell foglalkoznunk – kivéve persze, ha mindenképp ragaszkodunk jól bevált, saját hűtőpasztánkhoz.

[+]

A derékszögű, de igény esetén forgatható csövezésű blokk teteje a fedőlap alatt elhelyezett DeepCool logó, illetve a körülötte világító ARGB LED-ek miatt kapott átlátszó borítást, így pedig már az is érthető, hogy a PWM vezérlésű, beépített vízpumpa csatlakozója mellett miért jön ki egy másik vezeték is a blokkból.


[+]

A dobozban rögtön két hubot is találunk, ugyanis míg a nagyobb, hatportos verzió a ventilátorok alaplapra való csatlakoztatását segíti, addig a kisebb, négyportos egység a blokk, illetve a két ventilátor fényeit vezérli.



[+]

A mellékelt kábelnek köszönhetően az RGB kontrollert alaplapunkra is ráköthetjük, amit már csak azért is érdemes megtenni, mert a fények kompatibilisek a nevesebb alaplapgyártók szoftvereivel, de ezt a kábelt akár benne is hagyhatjuk a dobozban és előbányászhatjuk a tápellátáshoz szükséges SATA csatlakozóban végződő vezetéket is, melyen egy háromgombos vezérlőt is elhelyeztek a mérnökök, így szoftver nélkül is változtathatjuk a világítás színét és módját.

Felszerelés

Az X99-es tesztplatformunkra való felszerelés előtt szokásos módon kipróbáltuk a folyamatot egy LGA1151-es alaplappal is, hiszen előbbi (illetve az AMD foglalatok) esetében jóval egyszerűbb dolgunk van. A 115x bonyolultságát az adja, hogy az alaplapok nem rendelkeznek hűtők fogadására kialakított rögzítőpontokkal, ezt magunknak kell megoldanunk. A DeepCool Castle esetében ebben egy X alakú fémlemez segít, melybe a jelölt pontokon alulról kell átbújtatnunk a négy, hosszú csavart, melyeket aztán egy műanyag elemmel tudunk rögzíteni.


[+]

Az így létrehozott szerkezettel aztán nincs más dolgunk, mint alulról betolni az alaplap négy furatába, majd a másik oldalon kibújó csavarok végébe beletekerni a hűtő rögzítéséhez szükséges távtartókat, melyekre már egyszerűen felcsavarozhatjuk a Castle CPU-blokkját. Azonban mielőtt ezt megtennénk, még van némi dolgunk, mert a CPU-blokkra fel kell erősíteni négy csavarral az alaplapra rögzítéshez szükséges fémlemezeket, utána tudjuk hozzáerősíteni az előbb említett távtartókhoz. A mellékelt (és ezen a linken elérhető) szerelési útmutató egyébként nagyban megkönnyíti az AIO-k világában még kevésbé jártas felhasználók dolgát, és bár maga a szerelés nekünk egyszerűen ment, kábelezéskor mi is többet néztük a papírt, mint a hűtőt.

[+]

Ahogy az ábrán is látható, a két külön hub miatt nem a legegyszerűbb a pumpa, a ventilátorok és ezek fényeinek bekötése, de szerencsére ez csak első pillantásra tűnhet bonyolultnak, nem lehetetlen megtalálni benne a logikát.


[+]

Az igazi probléma nem is a bonyolultsággal van, hanem azzal, hogy mindezt a többség szeretné igényesen elrendezni a gépházban, ami a kábelek viszonylagos rövidsége miatt elég nehéz feladat. Persze nem megoldhatatlan, de némi tervezést igényel a folyamat, érdemes lehet még a számítógép többi vezetékének bekötése előtt átgondolni, hogy mit hol szeretnénk majd elvezetni.

Főbb paraméterek
Termék megnevezése DeepCool Castle 240 RGB V2
Felszerelhető AMD – TR4 /AM4 /AM3 /AM3+ /AM2 /AM2+ /FM2 /FM2+ /FM1
Intel – LGA115x /1366 /1200 /2011 /2011-v3 /2066
Csővezeték hossza 380 mm
Csatlakozók Szivattyú oldalán: fix, elforduló
Radiátor oldalán: fix
Radiátor specifikációi
Radiátor mérete 282 x 120 x 27 mm (ventilátorok és csatlakozók nélkül)
Radiátor anyaga alumínium
Ventilátorok specifikációi
Ventilátorok típusa egyedi DeepCool ventilátor
Ventilátorok fordulatszáma 500-1800 rpm, PWM szabályozással
Ventilátor csapágyazása hidrodinamikus siklócsapágy
Ventilátor légszállítása max. 69,34 cfm
Ventilátor statikus nyomása max. 2,42 mm-H2O
Szivattyú specifikációi
Szivattyú zajszintje max. 17,8 dB(A)
Általános adatok
Termék honlapja DeepCool Castle 240 RGB V2
Fogyasztói ára kb. 41 000 forint
Garancia 1 év

Tesztkonfiguráció

Miután megállapítottuk, hogy egy LGA1151-es alaplapra történő felszerelés is különösebb probléma nélkül megoldható, tesztalanyunkat áttettük a már megszokottnak tekinthető X99-es platformra, amiben egy fix 4 GHz-en és 1,25 volton dolgozó, több, mint 200 watt teljesítményű Intel Core i7-5960X processzor dolgozik. A tesztelés metódusa nem változott a korábbiakhoz képest, az érdeklődők tudástár bejegyzésünkből tájékozódhatnak ezügyben.

Tesztkörnyezet
Videokártya ASUS Strix Radeon RX 570
Processzor Intel Core i7-5960X (3 GHz) – túlhajtva 4 GHz-en
EIST bekapcsolva; C1E / C-state kikapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva, 1,25 volton
Alaplap ASRock Fatal1ty X99M Killer – Intel X99 chipset
Memória HyperX Fury 32 GB (4 x 8 GB) DDR4-2666 (HX426C15FBK4/32)
Háttértár Toshiba TR200 240 GB (SATA 6 Gbps)
Tápegység Seasonic Platinum Fanless 520 – 520 watt
Monitor Acer XB280HK G-Sync 4K (28")
Operációs rendszer Windows 10 Pro 64 bit

Teljesítmény

Hőmérsékleti méréseinket szokásos módon alaplapi ventilátorvezérléssel kezdtük, és bár a 24 °C-os szerkesztőségben a görbe kiegyenesedése után olvasható 35 °C körüli érték nem egy kirívóan jó eredmény, cserébe a 750 rpm-en pörgő ventilátor és úgy általában a rendszer működése valóban halk volt, mindössze 18 dB-t mértünk.

Az AIDA64 stressztesztje alatt a hőmérséklet tovább, 80 °C fölé emelkedett, a nagyobb terheléssel járó Prime95 teszt pedig kicsivel 90 °C fölé is feltornászta a hőmérő higanyszálát, ami bár nem kritikus, de azért láttunk már ennél jobbat is. Előbbi benchmarknál egyébként a ventilátor percenkénti fordulatszáma túllépte az 1200-at is, ezzel 27 dB-es zajszintet generálva, míg Prime45 közben a légkavarók 1900 rpm-en üzemeltek – ami egyébként gyorsabb, mint amennyit a specifikációs táblázatban maximális fordulatszám címszóval feltüntettek.

A ventilátorokat maximális fordulatszámon járatva valamelyest csökkentek a hőmérsékleti értékek, terhelés nélkül 30, az AIDA64 futtatásakor 73, a Prime95 mérés közben pedig 83 °C körüli számokat láttunk. Persze mindez a zajszint rovására megy, az általunk mért 40 dB körüli érték azért már elég hangos, ez egy zajszigeteltebb házból is kihallatszik.

Értékelés

Szerelés után lelkesen vágtunk bele a mérésekbe, mert úgy gondoltuk, hogy egy ilyen egyszerűen használatba vehető AIO hűtővel bizonyára működés közben sem lehet probléma, ám az eredmények, illetve az alábbi összehasonlítás alapján némileg csalódnunk kellett: tesztalanyunk a 240 milliméteres radiátorral szerelt, általunk is tesztelt modellek mezőnyének végére került.

Bár grafikonon nagynak tűnik a különbség a konkurensekhez képest, vészesnek azért nem mondanánk a lemaradást, 2-3 °C természetesen még nem a világ vége, azonban az tény, hogy a hatékonyságot tekintve vannak a Castle 240 RGB V2-nél jobb alternatívák is a piacon, például a nagyon hasonló árkategóriában (kb. 41 000 forint) versenyző, tesztlaborunkban is megfordult Lian Li Galahad 240.


[+]

Azért jó látni, hogy a rendszert maximumon járatva nem olyan vészes a helyzet, ha pedig ehhez hozzávesszük a tartósan szivárgásmentes tervezést, hogy mennyire felhasználóbarát a szerelhetőség, és hogy még a beépített RGB fényekkel is milyen letisztult az eszköz megjelenése, kijelenthetjük, hogy akinek ezek a szempontok fontosabbak, mint az a néhány fokos lemaradás, az nagyon nem lőhet mellé a DeepCool üdvöskéjét választva.


DeepCool Castle 240 RGB V2 kompakt vízhűtés

SidCorky

A DeepCool Castle 240 RGB V2 hűtőt a gyártó bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés