Frissítve: AMD Ryzen 7 5800X: játékosoknak is kötelező?

Megérkezett az AMD Ryzen asztali változatának harmadik generációja, mely az utolsó lábat is kirúghatja az Intel alól.

Bevezető, specifikációk

Frissítés: Cikkünk megjelenésekor már említettük, hogy az Intel oldaláról a versenyben induló Core i9-9900K processzor időnek előtte megadta magát, ezért nem szerepelnek a kékek a diagramokban. A karácsony azonban a PH felszereltségének is jót tett, egy, az ünnepek alatt feleslegesnek bizonyuló Core i9-9900K segített pótolni a méréseket, így most ezekkel kiegészítettük az ábrákat, és persze az új adatokból is levontuk a megfelelő következtetéseket.

Hirdetés

Az első generációs Ryzenek megjelenése fordulópontot jelentett az AMD-Intel csatában: a kisebbik gyártó akkor már jó ideje a futottak még kategóriában játszott, és legfeljebb kedvező áraival tudott valamennyire releváns maradni egy olyan helyzetben, ahol szinte minden paramétert nézve az Intelnél volt az előny. A Zen architektúra azonban fordított ezen, és pillanatok alatt újra tényezővé tette az AMD-t. Persze legyünk őszinték: abban, hogy az első Ryzen széria olyan nagy siker lett, az Intel teszetoszasága is vastagon benne volt. Ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy az első generációs Ryzenek az akkor piacon lévő, velük egy kategóriában induló Intel megoldásokkal szemben jóval nagyobb teljesítményt kínáltak többszálú feldolgozás esetén.


[+]

Tovább folytatódott a sikerszéria a Zen 2 érkezésével, melyre ismét csak nem sikerült megfelelő választ adnia az Intelnek. A kékeknek tulajdonképpen egyetlen fegyvere maradt: a kevés szálat, de magas órajelet preferáló játékokban továbbra is vitathatatlanul az Core i9 és Core i7 processzoroké volt az elsőbbség. A Zen 3 azonban ezen a területen is komolyabb előrelépést ígér az előző generációkhoz képest.

Specifikációk

A Zen 3 architektúrát korábban már részletesen elemeztük, így ezt itt nem ismételjük meg. Tesztünkben a jelenleg elérhető termékvonalból a felsőkategóriás Ryzen 7 5800X indul, mely a korábbi Ryzen 7 x800x-es széria folytatásaként nyolcmagos, 16 szálas felépítést kínál. Alapórajele 3,8 GHz, ezt pedig 4,7 GHz-ig emelheti – illetve akár még tovább is, ha ezt a körülmények engedik. Ezen körülményeket leginkább megfelelő hűtéssel tudjuk biztosítani, és az AMD nem is ad gyári hűtőt a CPU-hoz, azt a vásárlónak külön kell beszereznie.


[+]

Processzor típusa AMD Ryzen 5 3600X AMD Ryzen 5 3600XT AMD Ryzen 7 3700X AMD Ryzen 7 3800XT AMD Ryzen 7 5800X Intel Core i9-9900K
Megjelenés 2019 2020 2019 2020 2018
Kódnév Matisse Vermeer Coffee Lake
Tokozás Socket AM4 LGA1151v2
Alap magórajel 3,8 GHz 3,8 GHz 3,6 GHz 3,9 GHz 3,8 GHz 3,6 GHz
Magok / szálak 6 / 12 8 / 16
Max. gyári memória-órajel DDR4-3200 (DC) DDR4-2666 (DC)
Max Boost 4,4 GHz 4,5 GHz 4,4 GHz 4,7 GHz 5,0 GHz
L1D/L1I cache mérete 6 x 32/32 kB 8 x 32/32 kB
L2 cache mérete 6 x 512 kB 8 x 512 kB 8 x 256 kB
L3 cache mérete 2 x 16 MB 32 MB 16 MB
Kommunikáció a chipsettel x4 PCI Express 4.0 (opcionális) DMI 3.0 (8 GT/s)
Integrált PCIe vezérlő 20 sáv (4.0) 16 sáv (3.0)
Utasításkészletek MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2 SSE4A, AVX, AVX2, FMA(3), AES, SHA, CLZERO MMX, SSE, SSE2, SSE3,
SSSE3, SSE4.1,
SSE4.2, EM64T,
AES-NI, AVX, AVX2, FMA(3)
Egyéb technológiák AMD-V, PTE Coalescing, IOMMU 2.5, Sense Mi Technology EIST, C1E, C-states,
Execute Disable Bit, VT-x,
VT-d, Hyper-Threading,
TSX-NI
Gyártástechnológia 7 nm FinFet + 12 nm LP FinFet 14 nm Tri-Gate
TDP max. 95 watt max. 95 watt max. 65 watt max. 105 watt max. 105 watt max. 95 watt
Tranzisztorok száma
és lapkaméret
3,9 milliárd
77 mm² (CPU chiplet)
2,09 milliárd
125 mm² (IO lapka)
4,15 milliárd
81 mm² (CPU chiplet)
2,09 milliárd
125 mm² (IO lapka)
n. a.
~177 mm²
Integrált GPU (IGP) - UHD Graphics 630
Ajánlott fogyasztói ár
(bejelentéskor)
215 dollár 249 dollár 304 dollár 399 dollár 449 dollár 489 dollár

Kattintásra a táblázat kinyílik

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés